
Az analóg Veglia-Borletti vagy a felárért kapható Nippon-Seiki teljesen digitális műszerfal igazi csemege volt a szemnek: sebességmérő, fordulatszámmérő, műszerek az olajnyomáshoz, az olajhőmérséklethez, vízhőmérséklethez, az üzemanyagszinthez és természetesen a turbóhoz. Külön érdekesség volt a visszajelző panel, amely az ajtók, a menetfények, a hűtés és a motor kenési állapotáról tájékoztattak – ez vadonatúj funkció volt a B szegmensben.

A karosszérián új volt az áttervezett lökhárító integrált ködlámpákkal és légbeömlőkkel az intercoolerhez, voltak kis oldalszoknyák a kocsin, a kerékjárati ívek az Uno SX-ről érkeztek, a szénszálas hátsó ajtóra pedig légterelő került. A 13 colos keréktárcsákra 175/60-as abroncsokat húztak, a dísztárcsa közepén pedig piros háttér előtt díszelgett az Abarth skorpiója. Az utastérben a fekete bársonyt a Fiat logójának öt piros csíkja ékesítette, a hangulatot a piros szőnyegek, a jobb oldaltartású sportülések, a négyküllős sportkormány és a piros folyadékkristályos óra dobták még fel. Az egészet megkoronázta az autó mély hangja, amely az ovális, krómozott kipufogóvégződésnek volt köszönhető.
Emlékezetes sztori, hogy 1985-ben még Michele Alboreto, a Ferrari akkori hivatalos Forma 1-es pilótája is ki szerette volna kipróbálni az Uno Turbót. A Fiat által szervezett különleges tesztvezetés a brazíliai Jacarepaguá pályán jött létre, amelynek végén az olasz bajnok meg sem próbálta elrejteni meglepetését: “öröm vezetni, jól reagál, és a turbótól zakatol az ember szíve. Ha kicsit erősebb lenne, tökéletes pályaautó lenne.” A Ferrari pilótájától érkező dicsérő szavak sokat tettek azért, hogy az Uno Turbo megszilárdítsa hírnevét a hot hatch-ek között.

1986-ban, amikor megtörtént a modell első apró frissítése, új színek, új hűtőmaszk és új visszapillantó tükrök érkeztek. Emellett “Turbo i.e.” csíkok kerültek az autó oldalára, illetve megjelent a jobban leolvasható zöld fényű, digitális műszerfal is. Aztán az 1987-es modellfrissítés (1988-as modellév) hozta el a forradalmi, ám kicsit problémás kezdetleges blokkolásgátló fékrendszert is, amelyet az AP Lockheed fejlesztett ki, és csak az első kerekeken működött.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!