Latin-amerikanizálódunk? A szerverek lefoglalása, az ellenzék vegzálása a kezdet

Hajnali rajtaütés az ellenzéki párt székházán, szerverek és dokumentumok lefoglalása. Elszámoltatás gyanánt ellenzékiek vegzálása. Politikai instabilitás a köztársasági elnök(ök) parlament általi elmozdításával. Újabban számunkra is ismerős fejlemények ezek. Júliusi, tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor figyelmeztetett a hazai közélet dél-amerikanizálódásának veszélyére. Nicaragua diktatórikus baloldali vezetője már azt is bejelentette: választásokat sem akar többé tartani. A régióban mindenesetre jelenleg egyetlen jobboldali diktatúra sem működik, miközben baloldaliak igen, a három legdemokratikusabbnak tartott ország vezetői közül pedig kettő is jobboldali politikus. Latin-Amerika-kutató segítségével jártuk virtuálisan körbe a térséget. 

Fotó: AFP/NurPhoto Forrás: NurPhoto

Nicolás Maduro venezuelai elnököt amerikai katonák az év elején New Yorkba hurcolták. Fotó: Getty Images / GC Images

Megfőzik a békát 

Az ellenzékkel szembeni fellépéseknek időközben egész eszköztárát fejlesztették ki, és ezek egy idő után megszokottá váltak. – Amikor a békát langyos vízbe teszik, majd alágyújtanak, előbb-utóbb hozzászokik a melegedéshez – mondja Nagy Sándor Gyula. Ismét csak a joggal való visszaélés részeként egyesekhez kiszállt az adóhatóság, ellenzékiek rokonait távolították el az állásukból, ha pedig Machado tankolt vagy étkezett, a hatóságok felléptek a benzinkúttal vagy a vendéglővel szemben. Ennek híre ment, a többi szolgáltató egy része pedig érthetően nem akarta kitenni magát hasonló zaklatásnak.

A választást végül már azért kellett nyíltan elcsalniuk Maduróéknak, mert nem tűnik kétségesnek, hogy a polgárok többsége az ellenzéket támogatja.

– Kevesen vannak, de az ő kezükben vannak a fegyverek és a pénz – mondta egy Cletsi Xavier nevű tüntető a Reuters hírügynökségnek a számos Maduro-ellenes megmozdulás egyikén.

A politológusok különböző kategóriákba sorolják a térség országait annak függvényében, mennyire demokratikusak. A sor elején Uruguay, Costa Rica és Chile áll – ezek közül előbbinek jelenleg baloldali, utóbbi kettőnek pedig jobboldali vezetése van; a latin-amerikai államok jellemzően elnöki rendszerek. (Rebeca Grynspan, a közép-amerikai Costa Rica volt alelnöke jelenleg esélyes az ENSZ főtitkári tisztére.) A sor végén pedig három baloldali diktatúra, a már említett Venezuela mellett az 1959 óta kommunista rendszert működtető Kuba, illetve Nicaragua kullog. Ezekben már a demokratikus elemek minimuma is alig mutatható ki. Az utóbbi, hétmilliós közép-amerikai ország államfője, Daniel Ortega megszakítás nélkül csaknem két évtizede hatalmon van, de összesen már negyedszázadot is kormányzott, bő egy éve pedig a saját feleségével (!), Rosario Murillóval, korábbi helyettesével közösen társelnök. Nemrég kerek perec kijelentette: nem lesznek további választások, mert nem akarja kiadni a kezéből a hatalmat. Szavaiban legfeljebb az őszinteséget lehet értékelni. – Ortega demokratikusan került hatalomra, ez azonban fokozatosan erodálódott. Fellépett az ellenzékkel szemben, ugyanúgy felhasználta hatalma érdekében az embereket megfé­lemlítő, hivatalosan felelősségre nem vont, el nem számoltatott motoros szabadcsapatokat, paramilitáris egységeket, ahogy a venezuelai vezetés is tette. Ellehetetlenítette az ellenzéki sajtót, amikor pedig annak egy része számos polgárral együtt a szomszédos Costa Ricába települt át, az ottani hírportálok nicaraguai olvasását is megakadályozta, ami így csak VPN-es távkapcsolattal maradt lehetséges. Nem látszik jelenleg, ki lehetne Ortega utóda – állítja a Latin-Amerika-kutató.

Daniel Ortega. Fotó: CESAR PEREZ / El 19 DIGITAL

A lábukkal szavaztak

Emberjogi szervezetek összesítése szerint több mint ezer politikai fogoly ül börtönben Kubában, több száz Venezuelában, de Nicaraguában is többtucatnyian vannak. Utóbbiból csaknem egymillióan, a másik két országból egyenként is több millióan menekültek már el. A „bolívári forradalom”, azaz a Chávez, majd Maduro rendszerében kiépített szélsőbaloldali politikai-gazdasági hegemónia elől távozott mintegy nyolcmillió fő a mindenkori egyik legnagyobb menekültválságot jelenti.

Az emberek nem véletlenül szavaztak a lábukkal. A politikai vezetés azért is diktatórikus módszerekkel, megfélemlítéssel, a tüntetésekkel szembeni fellépéssel tartja fent a hatalmát, mert a lakosság szegénységben él.

Ehhez az amerikai gazdasági szorításban élő Kubában maradtak a hidegháborús évtizedektől kezdve fokozatosan hozzászokhattak, Venezuela viszont – amely az 1940-es, 1950-es években kivándorlók vonzó célpontja volt („Irány Caracas!”); ott élt korábban az egyik legnagyobb latin-amerikai magyar közösség – a most élő nemzedékek szeme láttára szegényedett el. A helyi valuta, a bolívar elértéktelenedett, többször is nullákat kellett „levágni” a bankjegyekről a hiperinfláció miatt, a pénzromlás ma is ötszáz százalék feletti. A venezuelaiak mintegy fele az alapélelmiszereket sem tudja megvenni, sokan a kivándorolt rokonaik támogatásaira szorulva próbálnak túlélni, ahogy kubaiak és nicaraguaiak tömegei is. A kialakult helyzet annál is abszurdabb, mivel ezé az országé a világ jelenleg ismert legnagyobb, mintegy háromszázmilliárd hordós nyersolajkészlete, a globális tartalékok ötöde-hatoda. A január eleji amerikai beavatkozásnak, amelynek során Madurót feleségével együtt az Egyesült Államokba hurcolták, hogy ott felelősségre vonják, az is az egyik értelme – nem mentesen a washingtoni érdekektől sem –, hogy az USA az amerikai olajcégek szálláscsinálója legyen, viszont a lestrapált venezuelai infrastruktúra helyreállítása a helyieknek is érdeke.

Tíz év, kilenc elnök

A perui demokrácia helyzete sokkal jobb, nem mérhető az említett három országéhoz. De a 35 milliós, hatalmas kiterjedésű, csaknem 1,3 millió négyzetkilométeres ország politikai stabilitása megszenvedte, hogy a jobboldali Keiko Fujimori – Alberto Fujimori, az 1990-es évek híres-hírhedt elnökének lánya – személyében tíz év alatt immár a kilencedik elnöküket választották nemrég; igaz, őt legalább ismét közvetlenül, ha csak néhány tízezer szavazatnyi többséggel is. A megelőző évtizedben ugyanis a limai kongresszus egyre-másra mozdított el államfőket, ami instabilitást eredményezett, ha olykor jogosan is tette. – Voltak köztük bal- és jobboldaliak is, akik korrupciós ügyekben voltak érintettek. A mostanit megelőző közvetlen választás győztese pedig, 2021-ben Pedro Castillo volt, ő azonban egy évvel később alaposan elvetette a sulykot alkotmányos puccskísérletével, amelynek során fel akarta oszlatni a parlamentet. Válaszul a parlament azonnal elmozdította, a bíróság több mint tizenegy évnyi börtönbüntetésre ítélte – mondja Nagy Sándor Gyula.

Keiko Fujimori azóta beiktatott perui elnököt éltetik a hívei. Fotó: CONNIE FRANCE / AFP

Nemrég beszámoltunk a peruinál később megtartott, mégis gyorsabban kiértékelt kolumbiai elnökválasztásról is, amely igen hasonló eredményt hozott: szűk többséggel, de ugyancsak a konzervatív jelölt, Abelardo de la Espriella győzelmét, akit azóta Fujimorihoz hasonlóan szintén beiktattak. – A konzervatív erők előretörése igen látványos az elmúlt három évben Latin-Amerikában. Nayib Bukele El Salvador-i elnök volt az „első fecske” 2019-ben, de látványosan Javier Milei 2023-as megválasztásával, Argentínában kezdőd ött meg ez az új hullám, ami aztán folytatódott Ecuador, Chile, Bolívia, közép-amerikai országok, Kolumbia és legutóbb Peru vezetésének jobbra fordulásával – fejtette ki a kutató.

Borítókép: Tüntetés Venezuelában Delcy Rodriguez ideiglenes államfő rendszere ellene 2026 áprilisában (Fotó: Jonathan Lanza/NurPhoto via Getty Images)