Az uniós külügyi szolgálat aggodalmát fejezte ki a nicaraguai egyházakat sújtó lépések miatt
A külügyi szolgálat aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a nicaraguai hatóságok több mint 1500 civil szervezet bezárását jelentették be.
A külügyi szolgálat aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a nicaraguai hatóságok több mint 1500 civil szervezet bezárását jelentették be.

A közép-amerikai országban leszámolás zajlik az egyházi vezetők ellen.

Súlyos atrocitások érik a keresztény közösség tagjait a dél-amerikai országban.

„Folyton csörög a telefonom” – fogalmazott egy férfi, aki ohiói otthonában fogadja be tucatszám a nyugat-afrikai országból érkezőket.

A legnehezebb részén már túl vagyunk – hangsúlyozta a tárcavezető.

Az intézkedés hátterében Ferenc pápa azon nyilatkozata állhat, amelyben az egykori náci és kommunista diktatúrákhoz hasonlította Nicaragua vezetését.

Hölvényi György a felszólalásában követelte Rolando Álvarez szabadon bocsátását.

Rolando Álvarezt „erőszakos csoportok szervezése és a lakosság elleni gyűlöletkeltés vádjával” vitték el.

Rolando Álvarez több éve fő vallási szószólója a kormánykritikus tüntetéseknek.

A közép-amerikai országnak nem tetszik, hogy Washington nem tartja őket demokráciának.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Százhúsz kiállító, hatvanezer látogató.

Az összesen 56 helyszínt érintő program az intézmények eszközellátottságának és utaztatási szolgáltatásainak bővítését célozza.

Úgy tűnik, a Budakörnyéke-Pilis választókörzetben induló tiszás fővárosi önkormányzati képviselőnek inába szállt a bátorsága.

Az új rendszer már az egész országban elérhető.

Az amerikai elnök egy interjúban azt hangsúlyozta, hogy ha ő nem lenne, már rég teljes katasztrófával végződött volna az orosz–ukrán helyzet, és ezt Zelenszkij és Európa is tudja.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A döbbenetes felfedezés Mexikóban történt meg alig több mint fél évvel az idei év legnagyobb sporteseménye előtt.

Varga Mihály arról is beszélt, mikor csökken a jegybanki célra az infláció.

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult Kkv technológia plusz forgóeszközhitel iránt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.