Elfogadta a nicaraguai kongresszus az elnök által támogatott amnesztiatörvényt
Általános sztrájkkal követelte a nicaraguai ellenzék csütörtökön a politikai foglyok szabadon engedését.
Sokszorosára szökött fel a Nicaraguába utazó kubaiak száma, akiknek jó része utána az Egyesült Államok felé tart – tudatták szerdán nicaraguai tisztségviselők.
A Daniel Ortega elnök vezette nicaraguai kormány bejelentette szerdán, hogy 90 napon belül szabadon enged minden bebörtönzött ellenzékit és újságírót, teljesítve ezzel az ellenzéknek a tárgyalások újraindításához szabott feltételét.
Több mint száz embert állítottak elő és vittek fogdába Nicaraguában, miután részt akartak venni a kormány ellen tartott tüntetésen – jelentette helyi idő szerint szombaton a helyi média.
A rendkívül szegény közép-amerikai országban április óta tartanak a zavargások, a kormányellenes tüntetéseken legalább 300 civil az életét veszthette.
Nicaraguában egy a kormányhoz közel álló bíró száz évet is meghaladó börtönbüntetésekkel sújtott három ellenzéki vezetőt – közölte a helyi sajtó hétfőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kínai beszállítók luxuscikkeket kínálnak alacsony áron.
A Legia a 2023–2024-es szezon kezdete óta 30 nemzetközi kupameccset játszott, és 17 találkozó után megbírságolták.
There are no open political issues between the two countries' governments.
Újabb videó készült a hírhedt Chevy Sparkról, amelynek sofőrje ismét alulmúlta önmagát.
Jézus keresztre feszítésére emlékezünk.
Moszkva kész folytatni az együttműködést Washingtonnal az ukrajnai konfliktus ügyében.
Magyar idő szerint szombat hajnalban kezdődik meg a rájátszás, de bajnok lesz-e Luka Doncic és a Los Angeles?
A humortalan humorista újból lecsapott.
Jézus keresztre feszítésére emlékezünk.
Moszkva kész folytatni az együttműködést Washingtonnal az ukrajnai konfliktus ügyében.
Magyar idő szerint szombat hajnalban kezdődik meg a rájátszás, de bajnok lesz-e Luka Doncic és a Los Angeles?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.