Gyűlöletkeltés vádjával letartóztatták Rolando Álvarez kormánykritikus püspököt Nicaraguában – derült ki a matagalpai egyházmegyének a közösségi médiában pénteken megosztott bejegyzéséből. A püspököt az elmúlt két hétben több pappal együtt házi őrizetben tartották. Az Álvarez püspök által vezetett egyházmegye pénteken számolt be arról, hogy a rendőrök hajnalban rontottak be a püspök otthonába, ahonnan erőszakos csoportok szervezése és a lakosság elleni gyűlöletkeltés vádjával vitték el.
Gyűlöletkeltés vádjával letartóztattak egy püspököt Nicaraguában
Rolando Álvarez több éve fő vallási szószólója a kormánykritikus tüntetéseknek.

A Vatican News hírportál a múlt héten számolt be arról, hogy a Daniel Ortega elnök vezette nicaraguai hatóságok a múlt héten mind az öt, Álvarez püspök által irányított rádióállomást megszüntették. Álvarez tiltakozott a döntés ellen, de a helyi távközlési hatóság indoklása szerint a rádióállomások nem rendelkeztek a megfelelő engedélyekkel, holott a püspök maga nyújtotta be őket.
Rolando Álvarez az egész egyház képviselőjeként a politikai vezetés össztüze alá került, mert már több éve fő vallási szószólója a kormánykritikus tüntetéseknek.
Pablo Cuevas, a Nicaraguában működő Állandó Emberi Jogi Bizottság nevű független szervezet ügyvédje elítélte a püspök letartóztatását, de hangsúlyozta, hogy az eset egyáltalán nem meglepő. – Megtörtént az, amiről egyértelmű volt, hogy meg fog történni; Álvarez püspök önkényes és sértő letartóztatása – fogalmazott Cuevas.
Ortega elnök kormánya eltökélten igyekszik elhallgattatni azokat, akik eltérő vagy kritikus véleménnyel vannak a vezetésről vagy az ország jövőjéről. A nicaraguai kongresszus ezernél is több független civil szervezetet számolt fel, de az elmúlt egy évben tucatszámra tartóztatták le az ellenzéki politikusokat is az országban.
További Külföld híreink
Borítókép: Daniel Ortega nicaraguai elnök (Fotó: AFP/Nicaraguan Presidency/Cesar Perez)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Irán fenyeget, de közben békülne is
Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Kövér László: A rendkívül jó osztrák–magyar kapcsolatokat parlamenti dimenzióban is tovább ápoljuk
Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Ballisztikus szuperfegyvert adnak Zelenszkij kezébe
A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Leszűkített, szétesett lépcső miatt, menekülés közben haltak meg legtöbben az újévi svájci tűzesetben
A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Irán fenyeget, de közben békülne is
Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Kövér László: A rendkívül jó osztrák–magyar kapcsolatokat parlamenti dimenzióban is tovább ápoljuk
Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Ballisztikus szuperfegyvert adnak Zelenszkij kezébe
A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Leszűkített, szétesett lépcső miatt, menekülés közben haltak meg legtöbben az újévi svájci tűzesetben
A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!