Az alkotmányjogász szerint a bírói és hatósági gyakorlat is abba az irányba mutat, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága a főszabály, a korlátozás pedig kivételes lehetőség.
Nem elég annyit mondani, hogy folyamatban van az ügy
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium érvelésének egyik kulcseleme, hogy az átvilágítások még folyamatban vannak, és azok későbbi döntéseket alapozhatnak meg. Ifj. Lomnici szerint azonban önmagában a folyamatban lévő jelleg nem feltétlenül elegendő a megtagadáshoz.
Különösen igaz lehet ez az olyan adatokra, amelyek már megkötött szerződésekhez, a szerződő felekhez, a megbízás tárgyához vagy a kiválasztási eljárás lényeges körülményeihez kapcsolódnak. A közérdek ugyanis ebben az esetben nem pusztán elméleti.
A nyilvánosság éppen azt szeretné ellenőrizni, hogy egy állami szerv milyen cégeket bíz meg, milyen feltételekkel, milyen feladatokra, és mindez mennyibe kerül az adófizetőknek.
A jogszabályok alapján ráadásul a megtagadás jogszerűségét és annak indokait az adatkezelőnek kell bizonyítania. Vagyis nem a közérdekű adatot igénylőnek kell bizonyítania, hogy miért jár neki az információ, hanem a minisztériumnak kell konkrétan alátámasztania, miért nem adható ki.
Büntetőjogi következménye is lehet?
A Magyar Nemzet arra is rákérdezett az alkotmányjogásznál, hogy egy jogellenes adatmegtagadás felvetheti-e a hivatali visszaélés lehetőségét.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint ez nem automatikus, de bizonyos körülmények fennállása esetén a büntetőjogi felelősség vizsgálata is felmerülhet.
Ehhez azonban többre van szükség pusztán annak megállapításánál, hogy egy adatigénylést jogszerűtlenül tagadtak meg.
A szakember szerint, a büntető törvénykönyv alapján a hivatali visszaéléshez többek között az szükséges, hogy a hivatalos személy hivatali kötelességét megszegje, hatáskörét túllépje vagy hivatali helyzetével egyébként visszaéljen, és mindezt meghatározott célzattal, így például jogtalan hátrány okozása vagy jogtalan előny szerzése érdekében tegye. Ezért egy esetleges büntetőjogi felelősség megállapításához a jogellenes adatmegtagadás mellett az erre irányuló szándékot és a törvényben meghatározott további feltételeket is bizonyítani kell.
A három másik tárca válasza még érdekesebbé teszi a történetet
A közérdekű adatigénylés ügyében különösen figyelemre méltó, hogy a Magyar Nemzet ugyanezekre a kérdésekre három másik minisztériumtól is választ kért.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!