Ki és mihez kezd most Venezuela olajával?

Az Egyesült Államok venezuelai katonai akciója és Nicolás Maduro elnök elfogása rövid távon nem okozott drámai olajár-emelkedést, de növelte a bizonytalanságot. Az olajárak mozgását várhatóan 2026-ban is politikai feszültségekkel spékelt piaci alapfolyamatok határozzák meg.

Az Egyesült Államok támadása Venezuela ellen felboríthatja az olajpiaci egyensúlyt Fotó: AFP

Gazdasági csoda

Már a XX. század második felétől jellemző volt, hogy Venezuela szinte teljes mértékben az olajbevételekre építette a gazdaságát, más iparágak fejlődését nemigen támogatta. Az állam az olajból származó bevételeket gyakran rövid távú újraelosztásra és politikai célokra használta, nem pedig termelékenységnövelő beruházásokra, ezért igen érzékennyé vált az olajár-ingadozásokra. 

Az állam még magába az olajiparba sem forgatott vissza elegendő forrást, pedig érdemes lett volna, hiszen Venezuela a világ legnagyobb bizonyított kőolajkészleteivel rendelkezik, körülbelül 303 milliárd hordóval, ami nagyjából a globális olajvagyon 17 százalékát jelenti. Igaz, a lelőhelyek döntő többsége az Orinoco-övezetben található nehézolaj, amit technikailag nehezebb, ezért drágább is kitermelni, mint a könnyű olajfajtákat, de az ehhez szükséges beruházásokra hajlandók lettek volna az Egyesült Államok olajvállalatai.

A ConocoPhillips, az ExxonMobil és a Chevron jelen voltak a térségben, és nagyrészt ezeknek köszönheti Venezuela az olajszektora kiépülését, azonban Hugo Chávez korábbi elnök 1999-től több lépésben szoros állami ellenőrzés alá vonta az iparágat és az olajszektor bevételeit, a nagyobb projekteket államosította. Emiatt csak a Chevron maradt az országban néhány kisebb részesedéssel, az előbbi kettő vállalat kivonult.

Ezzel párhuzamosan a fejlesztések és a karbantartások elmaradtak, Venezuela olajszektora jórészt leamortizálódott. Ahelyett, hogy nemzetközileg jelentős szereplővé vált volna az ország, most a hatalmas olajvagyon ellenére mindössze háromezer dollár az éves egy főre jutó GDP, ami a magyarországi adatnak nagyjából egynyolcada. Ráadásul míg az Egyesült Államok korábban fontos gazdasági partner volt, a két ország közti viszony fokozatosan elmérgesedett, és úgy tűnik, most ért mélypontjára.

Caracas nem élt a lehetőséggel, most mások jöhetnek

Noha a Trump-kormányzat hivatalos narratívája szerint a katonai akció célja a „narkóterrorizmus” elleni küzdelem és egy stabilabb, demokrata barát vezetés támogatása Venezuelában, nyilvánvalóan az olajkészlet sem kerülte el a washingtoni vezetés figyelmét. Olyannyira nem, hogy a Fehér Ház kommunikációja szerint amerikai vállalatok bevonásával lehetne talpra állítani a venezuelai olajipart, így hosszabb távon csökkenhet az USA függése más, távolabbi forrásoktól. 

A szankciók feloldása esetén a venezuelai termelés jelentős ugrás előtt állhat, de fontos hozzátenni, hogy nagy volumenű infrastruktúra-fejlesztések szükségesek a kitermelés fellendítéséhez, és legalább öt, de akár hét év is eltelhet a jelentősebb eredményig, az olajfelhozatal megduplázásáig.

Vagyis az USA célja nem feltétlenül az újonnan „szerzett” nyersolaj azonnali piaci hasznosítása, inkább a hosszú távú energia- és geopolitikai befolyás növelése.