Andrea Doria: cápák őrzik a mesés értékű elveszett gyémántokat

Az 1950-es évekre radikális fordulat következett be a transzatlanti utasforgalomban; az Európa és Amerika között közlekedő óceánjárókat egyre jobban elkezdték kiszorítani a sugárhajtású utasszállító repülőgépek. A jet-korszak beköszöntése ellenére azonban ekkor bocsátották vízre az utolsó nagy és minden korábbinál gyorsabb, illetve szebb óceánjárókat is, mint amelyen az amerikai SS United States, vagy a háború utáni olasz ipar büszkesége, az 1952-ben vízre bocsátott SS Andrea Doria volt. Az Olaszország nemzeti szimbólumává vált modern luxusgőzös azonban nem sokáig szelhette az Atlanti-óceán hullámait; az SS Andrea Doria 1956. július 25-én, nem sokkal éjfél előtt, alig egy napnyi hajóútra a New York-i kikötőtől a sűrű ködben összeütközött egy másik óceánjáróval. A „tengerek királynőjét” nem sokkal a végzetes ütközés után, örökre elnyelte az Atlanti-óceán.

Homiki tigriscápák egy Cape Cod köezlében elsüllyedt hajó roncsán Forrás: Scuba Divers

A építés alatt álló  Andrea Doria az Ansaldo hajógyár dokkjában, 1951 júniusában  Fotó: Wikipedia

A hajót a legkorszerűbb elvek figyelembevételével építették meg, alkalmazva az 1948-as nemzetközi tengerbiztonsági konferencia óceánjárókra vonatkozó legújabb ajánlásait is. A biztonságról a hajótestbe épített 14 vízzáró rekesz, valamint a kor újdonságaként egy nagy teljesítményű fedélzeti radar gondoskodott, ami még a sötét éjszakában vagy a sűrű ködben is garantálta az óceánjáró biztonságos haladását. 

A hollywoodi sztárok kedvenc óceánjárója

Az SS Andrea Doria mindent felülmúló kényelme sem számított üres reklámfogásnak; a luxus színvonalú első és másodosztályon kívül még a harmadosztályon is sokkal jobb volt a komfort, mint más, konkurens hajózási társaságoknál. 

Az 1250 utas befogadására tervezett óceánjárón 500 fős személyzet gondoskodott az utazók kényelméről. Az utasok gondtalan szórakozását három mozi, három úszómedence és számos éjjel-nappal nyitva tartó üzlet, valamint bár biztosította.

Fedélzeti életkép az Andrea Diriáról  Fotó: Richie Kohler

 Az SS Andrea Doria első osztályán utazó gazadag üzletembereknek a New Yorkba tartó út során sem kellett tétlenkedniük, az üzleti, illetve pénzügyeiket a Banco di Róma hajón működő fiókjából intézhették a tengeri utazás napjai alatt. Az SS Andrea Doria a másik, az „úszó palota” elnevezésére is rászolgált. 

A legmodernebb és méregdrága bútorokkal berendezett szalonokban a modernitás kontrasztjaként a falakat az itáliai reneszánsz és barokk legnevesebb mestereinek az eredeti festményei díszítették, ráadásul ezeket a képeket minden egyes út alkalmával kicserélték. 

Egy XVII. századi festmény az óceánjáró szalonjában   Fotó:  Ideabooks

Az SS Andrea Doria 1953. január 14-én futott ki az első New Yorkba tartó útjára a genovai kikötőből; az óceánjáró ünnepélyes külsőségek közötti búcsúztatása komoly sajtóvisszhangot kapott. 

Az „úszó palota” rövid időn belül nagyon népszerű lett a kor hírességei, így többek között hollywoodi filmsztárok, neves sportolók és más nobilitások körében, akik gyakran az olasz óceánjárót választották az Amerikába, vagy Európába tartó utazásaikhoz. 

Az Andrea Doria egyik úszómedencéje   Fotó:  Idealbooks

Az Andrea Doriának azonban nemcsak a luxusát, hanem a biztonságosságát is szuperlatívuszokban dicsérték méghozzá annyira, hogy egyre gyakrabban emlegették „elsüllyeszthetetlen” hajóként. Pedig már a híres elődje, az ugyancsak elsüllyeszthetetlennek kikiáltott RMS Titanic 1912. április 15-én bekövetkezett katasztrófája óta bebizonyosodott, hogy nincsenek elsüllyeszthetetlen hajók.

Sűrű köd aggasztotta a másodtisztet, miközben bankettet adott a kapitány

Az SS Andrea Doria 1956. július 17-én futott ki a New Yorkba vezető százegyedik útjára. A hajót a szokásoknak megfelelően ez alkalommal is ünnepélyesen búcsúztatták; a patinás genovai kikötőt ellepték az emberek, amikor az óceánjáró a mólón felsorakozott zenekar taktusaira méltóságteljesen elhagyta a kikötőt. 

Az Andrea Doria volt a kor egyik leghíresebb óceánjárója  Fotó: Richie Koheler

A parton bámészkodó emberek közül senki sem gondolt arra, hogy ekkor látják utoljára a „legpompásabb hajót”. Az Andrea Doria ideális hajózóidőben, gyönyörű napsütésben és nyugodt vízen siklott Gibraltár felé, hogy a szoroson átkelve nekivágjon az Atlanti-óceán átszelésének. 

A hajó utolsó útján 1134 utas tartózkodott a New Yorkba tartó hajó fedélzetén,

 akik közül 190-en az első osztály méregdrága lakosztályaiban, 190-en a másodosztály elegáns kajütjeiben, míg 660-an a harmadosztály kabinjaiban foglaltak helyet.

Az Andrea Doria a genovai kikötőben  Fotó: Histamar

 A hajót ezen az útján az Italian Line egyik legtapasztaltabb tengerésztisztje, a kiváló minősítésű Piero Calami kapitány irányította. Az Andrea Doria nyolcnapos eseménytelen hajózás után július 25-én már csak egy napi útra volt célkikötőjétől, New Yorktól. Az utolsó este a hagyományoknak megfelelően Calami kapitány bankettel egybekötött vacsorát adott a hajó első, illetve másodosztályán. 

Az esti órákban a 23 csomós sebességgel haladó Andrea Doria a bostoni partvidékétől nem túl távol, Nantucket közelében sűrű ködbe került. Ezen a vidéken, a Cape Cod környékén nem számít ritka jelenségnek a víz felszínét megülő köd. 

Az óceánjáró szolgálatos parancsnoka, Piero Calami kapitány volt  Fotó: Pinterest

Az itt kialakuló gyakori ködöknek az az oka, hogy a Cape Cod, vagyis a Tőkehal-fok környékén találkozik a sarkvidékről érkező Labrador-áramlat hideg víztömege a délről észak felé hömpölygő Golf-áramlat meleg, trópusi eredetű víztömegével. A hideg és a langyos víz keveredése miatt intenzív a páraképződés, ami nyugodt időben sűrű ködpaplant húz az Atlanti-óceán felszínére.

A Boston és New York közötti partszakaszon különösen erős a hajóforgalom, és ez alól 1956. július 25-e sem volt kivétel. Az esti órákban az utasok tiszteletére bankettet rendező kapitány távollétében Curzio Franchini másodtiszt látta el az ügyeletes tiszti szolgálatot a hídon. Farnchini alighogy felbukkant a sűrű ködpaplan, azonnal értesítette a bálteremben tartózkodó Calami kapitányt azt is megkérdezve, nem kellene-e lecsökkenteni az Andrea Doria sebességét. 

Az ütközés után a betörő víz miatt a hajó oldalra kezdett dőlni  Fotó: White Star Line, Black Sea facebook

A hajó parancsnoka azonban ennek ellenére csak arra adott utasítást, hogy a sebességet 23 csomóról csökkentsék le 22 csomóra. 

Noha ez nem jelentett lényeges sebességcsökkenést, de a hajó nagy teljesítményű radarjának köszönhetően -ami a ködben is „látott”-, a szolgálatos tisztek közül senki sem aggódott különösebben a kapitány utasítása miatt. 

A kapitányi bankett éppen ezért zavartalanul tovább folytatódott, szólt a zene, folyt a pezsgő és a báltermekben kitűnő volt a hangulat. 23 óra 43 perckor a szolgálatos tiszt arra figyelt fel, hogy egy erősen világító zöld fénypont jelent meg a radar képernyőjén. 

Az SS Stockholm gőzös, ami az olasz óceánjáróval ütközött   Fotó: Wikipedia

A radaradatokból megállapították, hogy a másik hajó – amelyet a zöld pont jelzett a képernyőn-,17 tengeri mérföldre, vagyis nagyjából 31 kilométerre halad az Andrea Doriától vele azonos vonalon, de ellentétes irányban. 

Az olasz óceánjáró radarja által jelzett hajó az Amerikai-Svéd Hajózási Társaság utasszállítója, az M/S Stockholm volt, 

ami aznap délután futott ki a New York-i kikötőből és a svédországi Göteborgba tartott. A két hajó folyamatosan közeledett egymáshoz, és amikor a távolság már csak alig másfél mérföldre csökkent le köztük, akkor derült ki, hogy végig tévesek voltak a radaradatok, amit a polarizáció jelensége okozhatott.

A tenger felszínére ülő ködben a vízzel erősen telítődött páracseppekről visszaverődő radarhullámok a reflexió miatt a valóságostól eltérő távolságadatokat mutathatnak.

Az M/S Stockholm hídján a radarkezelők azt észlelték, hogy az Andrea Doria a kormányfél felőli oldalon, vagyis a hajó jobb oldalán nagyon éles szögben és nagy sebességgel közeledik a Stockholm felé. Mindkét óceánjáró kapitányi hídján csak akkor jöttek rá, hogy tévesen értékelték az egymás felé közeledő hajók irányszögeit, amikor már annyira közel kerültek egymáshoz, hogy a sűrű köd ellenére is láthatóvá váltak a hajók helyzetjelző fényei. 

Egy alvó kislány, aki túlélte a rettenetes erejű ütközést

A Stockholm és az Andrea Doria közötti kis távolság nyilvánvalóvá tette, hogy az ütközés megakadályozására már nem lesz elegendő a sebesség drasztikus lecsökkentése, hanem egy éles kitérő manővert is végre kell hajtani a katasztrófa elkerülésére. 

A kialakult zűrzavarban az Andrea Doria kormányosa azonban végzetes hibát vétett: 

ahelyett ugyanis, hogy a vészhelyzeti eljárásnak megfelelően a saját hajója orrát a másik hajó irányába fordította volna, a vészesen közeledő Stockholm elé kormányozta az Andrea Doria oldalát.

A süllyedő Andrea Doria a hajnali szürkületben   Fotó:  Mirko Metitero

 Ezzel a hibás manőverrel a katasztrófa elkerülhetetlenné vált; a Stockholm orra az Andrea Doria 46-ik és 56-ik kabinja közötti részen hatalmas csattanással az olasz óceánjáró oldalába fúródott. A svéd hajó orra átszakította az Andrea Doria héjszerkezetét, és a 46., illetve az 56. kabin közötti kajütöket mind összezúzta, halálra nyomva a kabinjukban tartózkodó embereket, szám szerint összesen 46 utast. 

A kabinsort ért rettenetes, halálos kimenetelű becsapódásnak csak egyetlen túlélője akadt, egy alvó kislány, akit az ütközés ereje kirepített az ágyából.

A süllyedő olasz óceánjáróról kimentett túlélők   Fotó: White Star Line, Black Sea facebook

 Az M/S Stockholmot úgy tervezték meg, hogy képes legyen a jégtáblákkal teli sarkköri vizeken is biztonságosan közlekedni. Ezért a hajó orrát megerősítették és a szokásosnál sokkal vastagabb, ellenállóbb acél héjszerkezettel burkolták be. 

Erre vezethető vissza, hogy noha az ütközés ereje több méterre benyomta a svéd hajó orrát, de e súlyos kár ellenére sem vesztette el az úszóképességét. Amikor az ütközés megtörtént, az M/S Stockholm kapitánya „Teljes gőzzel hátra!” parancsot küldött a gépháznak.

A Stockholm megronglódott orra az ütközés után   Fotó: Malcolm Oliver

 A manőver sikeres volt, és a Stockholm elszakadt az Andrea Doriától. Az olasz óceánjáró azonban korántsem volt ennyire szerencsés; az ütközés miatt egy nagy, ék alakú és mélyen a vízvonal alá nyúló lék keletkezett a hajó oldalában. Ahogy a svéd óceánjáró hátratolatott, nagy tömegű tengervíz tört be a léken át az Andrea Doria belső tereibe.

Cápák őrzik az Andrea Doria hullámsírba veszett titkait

Az ütközés után az olasz óceánjáró fedélzetén kitört a pánik. Az Andrea Doria a feltartóztathatatlanul beömlő víz miatt gyorsan elkezdett a jobb oldalára dőlni. Hátborzongató, hogy az olasz hajó ugyanúgy járt mint az „elsüllyeszthetetlen” Titanic; annak ellenére, hogy az ütközés a 14 vízzáró kamrából csupán egyet tett tönkre, de az erős jobbra dőlés miatt a tengervíz a sértetlen rekeszkamrák felett átfolyva ezeket is kezdte elárasztani.

Negyvennégy évvel korábban a Titanicot sem mentették meg a vízzáró rekeszek  Fotó: Atlantic Productions/Magellan

 Az Andrea Doria emiatt menthetetlenné vált és csupán idő kérdése volt, hogy mikor merül a mélybe. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az Andrea Doria a partvidékhez közel és forgalmas hajózási útvonalon szenvedett balesetet, ezért a vészjelzés leadás után több, a környéken haladó hajó is gyorsan a katasztrófa helyszínére érkezett, hogy részt vegyen a mentésben. 

A mentést ugyanakkor jelentősen megnehezítette, hogy az óceánjáró kritikussá vált dőlésszöge miatt sem a jobb, sem pedig a baloldalon elhelyezett mentőcsónakokat nem tudták leengedni. 

Az oldalára dőlt Andrea Doria  Fotó: Wikipedia

Az utasok a hajó oldalán csúszkálva és kötelekbe kapaszkodva tudtak csak leereszkedni az Andrea Doria mellett gyülekező és más hajókról odaküldött mentőcsónakokhoz. Hajnali öt órakor a parti rádióállomások szolgálatosai megkönnyebbülten nyugtázták az egyik mentésben részt vett hajóról érkező üzenetet: „Minden túlélőt megmentettünk.” A süllyedő Andrea Doriát Piero Calami kapitány hagyta el utolsóként. 

A teljesen átfordult óceánjáró az utasok kimentése után nem sokkal később a hullámsírba merült. 

A katasztrófa után lefolytatott hivatalos vizsgálat nem nevezett meg felelősöket, noha a balesetben az Andrea Doria kormányosának elhibázott kitérő manővere komoly szerepet játszott. 

Fotó: Wallpapers/Ken Marshall

A két hajózási társaság jogi képviselői peren kívül megállapodtak az utasok kártalanításában, amit minden érintett elfogadott, így a balesetből jogi eljárás sem lett. Mivel a katasztrófa nemzetközi vizeken történt, ezért egyetlen érintett állam sem támasztott joghatóságot az esetleges további hivatalos eljárások lefolytatására. A hajó roncsa 70 és 80 méter közötti vízmélységben fekszik a finomüledékes óceáni aljzaton. 

Szétszóródott porcelánok a roncs belsejében  Fotó: Scuba Divers

Noha a legalább haladó minősítéssel rendelkező kedvtelési búvárok számára a 40 méteres mélységlimit miatt az Andrea Doria roncsa túl mélyen fekszik, de a a mélységi merülésekre speciális képzettséggel rendelkező technikai búvárok számára már nem. 

A technikai légzőkészülékes merülések végrehajtását ugyanakkor az erős áramlatok és a jellemzően zavaros víz, a 4-5 méteres látótávolság is megnehezíti a nagy mélységen kívül. A Cape Code térségében a múltban elsüllyedt hajók roncsait pedig időszakonként igen nagy tömegben lepik el a homoki tigriscápák is. 

Homoki tigriscápa (Carcharias taurus)   Fotó: Richard Ling / Wikipedia/Flickr

E nehéz környezeti körülmények ellenére azonban már számos merülést, illetve több alaposan előkészített búvár-expedíciót szerveztek a roncs titkainak feltárására. 

A hajóhoz, és főleg annak a mélybe süllyedt rakományához számos tisztázatlan hátterű legenda fűződik. 

E legendák több millió dollárt érő ékszerekről, illetve egy nagy értékű ipari gyémánt szállítmányról beszélnek. Éppen ezért óriási várakozás előzte meg, amikor 1985-ben egy technikai búvár-expedíció a felszínre emelte az Andrea Doria egyik nagy páncélszekrényét.

Technikai búvárok készülnek lemerülni az Andrea Doria roncsához  Fotó: Scuba Divers

Az eredmény azonban csalódást okozott; amikor felnyitották a trezort, a remélt ékszerek és gyémántok helyett csupán több kötegre való elmállott papírpénzt találtak a páncélszekrényben. A kincskeresők kedvét azonban ez nem vette el a további kutatásoktól. A hullámsírba merült Andrea Doria remélt kincseit és megfejtetlen titkait a roncs körül őrjáratozó cápák falkái és a nagy mélység őrzik jelenleg is.

Az SS Andrea Doria olasz óceánjáró:

• 1956. július 25-én az amerikai partvidék közelében sűrű ködbe került,
• ám ennek ellenére a radarban bízva csak minimálisan csökkentették a hajó sebességét,
• ami a téves radaradatok miatt összeütközött a svéd M/S Stocjholm óceánjáróval,
• és olyan súlyos sérüléseket szenvedett el hogy a mélybe merült,
• de az utasok jelentős részét, 46 halálos áldozaton kívül, sikerült megmenteni.