Vitézy egyből kikelt az M100 megvalósítása ellen, arra utalva, hogy a pénzt inkább az elmúlt nyarakon nagyon siralmas teljesítményt nyújtó magyar vasút fejlesztésére kellene költeni.
Ő 500 milliárdra becsülte az M100-as kivitelezésének akkori költségét, ami nem állt messze a valóságtól. Talán épp ezért is merült fel, hogy koncessziós formában építené meg a kormány. Bár ennek konkrét megvalósulási formája a kormányváltás miatt a homályba vész. Fontos hangsúlyozni, hogy a beruházás teljes leállítása nagy érvágást jelent a Buda-környéki agglomeráció számára, amely akár alternatívája lehetne az M0-ás autóút nyugati szektorának.
M4-es: a távoli jövő zenéje
Az M4-es autóút megépítése is várhatóan sok éves késedelmet szenvedhet. Legutóbb tavaly decemberben adták át a forgalomnak a Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34 kilométeres szakaszt. Azzal a szakasszal együtt 2010 óta már 150 km készült el a négyes főút négysávosításából, amit sokáig halálútként is emlegettek.
A teljes befejezésre azonban még sokáig várni kell, igaz, a korábbi tárcavezető, sem siette el a beruházást. Lázár János 2025 áprilisában beszélt az M4-es folytatásáról, akkor a miniszter azt mondta, hogy a Kisújszállás és Püspökladány közötti szakasz tervezése zajlik, ami 2025 végére fejeződik be, a forgalomba helyezés végső időpontjának pedig 2032-t jelölte meg.
M44-es: mikor éri el a román határt?
Sok évtizedes álom megvalósulását jelentette az M44-es autóút megépítése Békéscsaba és az M5-ös autópálya között, aminek folytatására készült a kormányzat. Pántya József az ÉKM helyettes államtitkára idén februárban azt mondta, hogy M44-es gyorsforgalmi út román országhatárig tartó szakaszának tervei 2028-ig készülhetnek el. Békéscsaba és az országhatár között 43,2 kilométernyi szakaszról van szó, hat külön szintű csomóponttal.





















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!