A Titanic roncsáról készített szkennelés új képet ad az óceánjáró kazánházáról, megerősítve a túlélő szemtanúk korabeli beszámolóit, miszerint a technikusok és a fűtők a végsőkig dolgoztak, hogy a hajó fényei ne hunyjanak ki. Egy másik számítógépes szimuláció pedig azt sugallja, hogy a Titanic pusztulását azok a mindössze A4-es papírlap méretű kis rések okozták, amiket a hajótesttel súrlódó jéghegy nyomott be a vízvonal alatti szegecselt héjazaton.

Titanic: még mindig mesél a roncs
" A Titanic roncsa a katasztrófa utolsó szemtanúja, amelynek még mindig vannak mesélni valói" - mondja Parks Stephenson, a Titanicról készített 3Ds digitális felvételsorozat elemzője. A szkennelést a National Geographic és az Atlantic Productions új közös "Titanic: The Digital Resurrection" című dokumentumfilmjének elkészítéséhez tanulmányozták át részletesen a szakértők- írja a BBC. A Titanic 3861 méteres mélységben az atlanti fenéksíkságon fekvő roncsát víz alatti távirányítású robotkamerákkal térképezték fel. Több mint 700 ezer, minden szögből készült képet használtak fel a hajszálpontos digitális rekonstrukció létrehozásához.

A páratlan felvételeket a BBC News mutatta be először, 2023-ban.
Mivel a roncs rendkívül nagy, és a fény nélkül abiszzális zóna koromsötét mélységében fekszik, a roncshoz lemerült kutató-tengeralattjárók csak lenyűgöző pillanatképeket tudtak rögzíteni. Ez a maga nemében páratlan szkennelés biztosítja az első teljes képet a Titanicról. A hatalmas orrszekció egyenesen áll a mélytengeri aljzaton, úgy, mintha a hajó folytatná a New York-i kikötő felé tartó útját, amit már soha nem érhet el. A viszonylag épen maradt orrszekciótól 600 méterre távolabb fekszik a koromsötét mélységben egy hatalmas eldeformálódott fémhalmaz, a Titanic alig felismerhető tatrésze.

Amikor a Titanic nagyjából a hajó harmadik kéményének vonalában kettétört, a hajótest felszín alá bukott első harmadát már teljesen elárasztotta a víz, ami a kettétört hajógerincről leszakadva nagy sebességgel indult el a több mint három és fél kilométer mélyen fekvő mélytengeri fenéksíkságnak. A levegővel megtelt tatrész ekkor kilencven fokban felemelkedett, és mint egy óriási dugó, körülbelül még egy percig a felszínen lebegett. Amikor megindult lefelé, a roncsba szorult levegő a növekvő külső nyomás miatt robbanásszerűen távozott, részeben szétvetve és súlyosan megrongálva a süllyedő tatszekciót. A másodlagos sérülések pedig akkor keletkeztek, amikor a roncs nagy sebességgel (mintegy 40 km/órával) a tengeraljzatnak ütközött. Ez a magyarázata annak, hogy a tatrész legnagyobb része szinte felismerhetetlenné deformálódott.