Titanic: csak most derült ki, hogy pontosan hol süllyedt el a legendás óceánjáró
Jóval közelebb van az amerikai partokhoz a nyughelye, mint azt korábban feltételezték.
Jóval közelebb van az amerikai partokhoz a nyughelye, mint azt korábban feltételezték.

Nehéz elhinni, de a kasszasikert követően alakja miatt támadták az érzéki színésznőt.

A Britannic már több mint száz éve fekszik a tenger fenekén.

A kikiáltási ár ötszöröséért árverezték el a ritkaságot.

Új részletek a világhíres óceánjáró haláltusájáról.

Szomorú dolgot fedtek fel a roncsról készült legfrissebb fotók.

A kiegészítő még a Titanic katasztrófáját is túlélte.

Alig öt nappal indulása után már 3800 méter mélyen feküdt az óceán fenekén.

Egy kutató utánajárt a hajószerencsétlenség történetének.

„Jó lett volna valaki, aki mellettem áll, mert mindig ki kellett állnom magamért.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget a színpadon.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A jogállamiság retorikája mögött az EU maga sem tesz eleget a transzparencia elvárásainak – figyelmeztet ifj. Lomnici Zoltán

A félkatonai hálózatnak az államhoz fűződő szoros kapcsolatai tagadhatatlanok, mivel gyakran közvetlenül támogatják vagy megerősítik a kormány politikáját az utcákon.

Óriási felháborodást váltott ki egy bécsi kiállítás, amelyen egy transznemű Madonna és egy keresztre feszített béka is látható.

A Még egy kívánság tavasszal a bejelentést követően rögtön az egyik legjobban várt magyar filmmé lépett elő.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.