Titan: felszínre hozták az összes roncsot és az öt áldozat maradványait is
A katasztrófa körülmények vizsgálatában rész vesz az Egyesült Államok és Kanada közlekedésbiztonsági szervezete.
A katasztrófa körülmények vizsgálatában rész vesz az Egyesült Államok és Kanada közlekedésbiztonsági szervezete.

Egy igazi klasszikus, minden idők egyik leglátványosabb mozija.

Emberek milliói látogatják korábbi tragédiák helyszíneit.

A Titan merülőhajó hübriszturistáit éppen június 18-án, a waterlooi csata napján érte a végzetes katasztrófa.

Felfüggeszti tevékenységét az Oceangate.

Már az árat is megadták hozzá.

Ez kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy kiderítsék, mitől roppanhatott össze a tengeralattjáró.

A szülők jelentkeztek az útra, de az édesanyja helyett végül a fiú ment.

A vállalat egyik munkatársa már 2018-ban jelezte, hogy probléma lehet a Titan szénszálas felépítésével.

A nyugdíjas üzletember szerint nekik szerencséjük volt, de gondok már akkor is akadtak bőven.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főpolgármester által beadott és a Tisza Párt által is támogatott költségvetési javaslatban csaknem 70 milliárdos lyuk tátong.

A miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget a színpadon.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

A bizottság elnöke szerint konstruktív tárgyalás zajlott.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

A jogállamiság retorikája mögött az EU maga sem tesz eleget a transzparencia elvárásainak – figyelmeztet ifj. Lomnici Zoltán

A zsebmessiás ettől ki fog készülni.

A klímaváltozás és a szabad pálinkafőzés is ellenük dolgozik.

A PSV Eindhoven a topklubok beszállítójaként is versenyképes Európában.

Nincs benne harag, nem keres felelősöket, csak azt sajnálja, hogy az olimpiai aranyéremmel járó eufória nem adatott meg neki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.