Már soha nem tudhatjuk meg, hogy a Titan-katasztrófa áldozatai vajon ismerték-e Odüsszeusz utolsó utazását. Erről a legnagyobb túlvilági utas, Dante számol be a Pokolban, melynek – a csalók számára kijelölt – nyolcas számú bugyrában találkozik a görög hős lángban égő lelkével. Aki elbeszéli a Dantét kalauzoló Vergiliusnak, hogy miután hazatért Trójából, világot látni vágyó szenvedélye űzte el otthonról. Csöppnyi gályán néhány legénnyel bejárta a (Földközi-) tenger ezernyi táját, majd nyugaton elérték Herkules (Héraklész) oszlopait, azaz a Gibraltári-szoros szikláit.
A híres hérosz azért állította fel a két oszlopot Európa nyugati határán, az akkori világ végén, hogy „onnan már ne menjen senki messzibb”. Odüsszeusz mégis arra buzdította társait, hogy keressék meg a Nap útján a néptelen világot, mert:
„Gondoljatok az emberi erőre: / nem születtetek tengni, mint az állat, / hanem tudni és haladni előre!”
Így hát elindultak nyugati irányban, ahol új ég, új csillag ragyogott felettük, s öt holdhónap elteltével egy új föld közelébe értek. Onnan nagy vihar csapott le hajójukra, melynek
„a farát magasba vonta, / orrát mélybe – Valaki így akarta – / s fejünk fölött a vizet összenyomta.”
Így ért véget Odüsszeusz utolsó útja.
Az Atlanti-óceán vize összenyomta a Titanic roncsaihoz lemerülő Titan nevű búvárhajót is, amelyben öt ember tartózkodott: gazdag turisták. A görög mitológia titánjai óriási termetű ősistenségek voltak, az ég istenének, Uranosznak a fiai.
A szerencsétlenül járt Titan viszont szerény emberi gépezet, egyes szakértők szerint tákolmány volt, amit négyezer méteres merülési mélységre terveztek, de mint kiderült, nem felelt meg a biztonsági feltételeknek.
Többek között azért sem, mert az egyik legkeményebb fém, a titán mellett nagyobb részben szénszálas merevítésű kompozit anyaggal burkolták a hajótestet, amely – a korábbi sikeres merülések után – ezúttal nem bírta ki a több ezer méter mélységben a víztömeg iszonyú erejű nyomását, s a pillanat töredéke alatt összeroppant és milliónyi darabra robbant szét a benne levő személyekkel együtt.
Miért vállaltak ekkora kockázatot a luxusturisták? Ők nem felfedezni indultak az ismeretlent, mint Odüsszeusz, hiszen az 1912-ben elsüllyedt luxus-óceánjáró, a Titanic roncsait már 1985-ben megtalálták, és azóta búvárhajókkal, mini tengeralattjárókkal sokszor meglátogatták kutatási, turisztikai vagy éppen filmforgatási céllal. Akkor hát extrém kalandvágyból? Becsvágyból?
A dicsőség, a világhír hajszolásából merült le az öt férfi? Köztük egy tizenkilenc éves fiú, aki a Titanic roncsainál szeretett volna világrekordot felállítani a Rubik-kocka kirakásával, s hipergazdag apja kamerát is vitt magával, hogy az óceán mélyén megörökítse a nagy pillanatot!
A Titant megépítő és üzemeltető mélytengeri kutató és turisztikai amerikai magáncég egyik tulajdonosa és vezérigazgatója is a hullámsírba veszett. Róla tudni lehet, hogy az egyik elit amerikai egyetemen repülőgép- és űrmérnök szakán diplomázott, s eleinte a Marsra utazásról álmodozott, majd miután ez a lehetőség egyre távolabb került, érdeklődése a világűr helyett a mélységek felé irányult. Az extrém élményekre vágyó gazdag kalandorok számára megalapította az OceanGate (az óceán kapuja) vállalkozást, amely sorozatosan vitt le jól fizető luxusutasokat a Titanic megszemlélésére. A tragédia után barátai azt beszélték róla,
„azért élt, hogy legyőzze a korlátokat”.
Éppúgy, mint Odüsszeusz. Vagy mint Ikarosz, aki az apja által készített szárnyakkal túl magasra repült az ég felé, a Nap heve megolvasztotta a tollakat összetartó viaszt, így a mesterséges szárnyait vesztő fiú lezuhant és a tengerbe veszett. Vagy mint Bábel tornyának építői, akik égig érő épületet próbáltak emelni, de Isten összezavarta az addig egy nyelven beszélő emberek nyelvét, hogy ne értsék meg egymást, és szétszórta őket az egész földön, hogy „véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban”. Vagy mint az első emberpár, akik elhitték a kígyóképű Sátán hazugságát, hogy ha esznek a jó és gonosz tudásának fájáról, akkor „olyanok lesznek, mint az Isten”. Miután ettek a tiltott fa gyümölcséből, az Úristen kiűzte őket az éden kertjéből…
Odüsszeusz, Ikarosz, a Bábel tornyának építői, Ádám és Éva és még sok-sok millióan – ugyanazon emberi tulajdonság miatt buktak, vesztek el, amit az ókori görögök úgy neveztek: hübrisz. Ezt magyarul a gőg, dölyf, elbizakodottság, önteltség, önhittség szóval szoktuk emlegetni.
Az isteni, emberi és/vagy természeti korlátok átlépése a hübrisz megnyilvánulása, amit a görögöknél Nemeszisz istennő, a Bibliában az Úristen büntetett meg.
„Tudd, hogy kisebb vagy, mint a nagy istenek, s nagy lész”
– idézi Horatius, a nagy latin költő versét Montaigne utolsó, életbölcsességét összegző esszéjében, s hozzáteszi, az athéniak e felirattal üdvözölték a városukba érkező nagy római hadvezért, Pompeiust:
„Attól leszel magas, akár az istenek, hogyha embervoltod önként elismered.”
Különös, hogy a Titan hübriszturistáit éppen június 18-án, a waterlooi csata napján – amikor véget ért a „földi hadisten”, Napóleon „csodálatos kalandja” – érte a végzetes katasztrófa. De úgy látszik, hiába minden intő jel, az OceanGate cég honlapján továbbra is hirdeti a Titanic roncsaihoz való lemerülést: az extrém kalandért 250 ezer dollárt (közel százmillió forintot) kérnek fejenként. Az üzlet és a show – a hübrisznek köszönhetően – megy tovább.
Borítókép: A Titanic roncsainál, 4000 méteres mélységben szerencsétlenül járt Titan mélytengeri búvárhajó néhány roncsdarabját emelik partra a Horizon Arctic hajó fedélzetérõl a kanadai parti őrség mólójánál, az Új-Fundland szigetén fekvõ St. John kikötőjében 2023. június 28-án. A Titan öt utasa életét vesztette. (Fotó: MTI/AP/The Canadian Press/Paul Daly)
