A versengés a természetben is a fejlődés egyik mozgatórugója, és ez nincs másként az embernél sem. Számos technikai újítás, felfedezés és elképesztő rekord született már a riválisok harcából, ennek talán legismertebb példája az USA és a Szovjetunió közötti űrverseny. De ugyanez a versengés hívta életre a világ leghíresebb hajóját, a Titanicot is.
A XX. század elejére ugyanis az Atlanti-óceánt átszelő forgalom olyan mértéket öltött, hogy a hajózási vállalatoknak megérte minden addiginál nagyobb és gyorsabb hajókat építeni. Míg a Cunard Line RMS Mauretania nevű, 240 méteres óceánjárója 23 éven át birtokolta a világ leggyorsabb hajója címet, riválisuk, a White Star Line úgy döntött: olyan hajót épít, amely méretben és felszereltségben egyaránt felülmúlja majd a rekorder gőzöst.
A Titanic (és persze testvérhajói, a Britannic és az Olympic) gyorsaságban ugyan nem múlták felül a Cunard közel 25 csomós (46 km/h) sebességre képes hajóját, minden másban azonban igen.
A 269 méter hosszú, 28 méter maximális szélességű Titanic túlzás nélkül minden olyan luxust tartalmazott, amihez a korabeli arisztokrácia a szárazföldön is hozzászokott.
Ezt főleg az első osztály dúsgazdag utasai élvezhették, hiszen ők fizették a legtöbbet a jegyért, a másod- és harmadosztály vendégei számára fokozatosan csökkent a szolgáltatások köre és színvonala.
Az empire stílusú luxuskabinok, a reneszánsztól a Lajos korabeli francia stílusig terjedő dizájnban pompázó közös helyiségek minden kényelmet biztosítottak az utasoknak. Volt hideg-meleg folyóvíz (a hajó saját vízdesztilláló berendezése vész esetén a tengervízből is képes volt édesvizet előállítani), úszómedence, török- és gőzfürdő, masszáshelyiségek, sportpályák, edzőterem, és persze szalonok, kávézók, étterem. Az alsóbb osztályokon utazók sem panaszkodhattak, hiszen a Titanicon valamennyi kabin jobb körülményeket biztosított, mint a rivális hajókon.
De a Titanicon az emberek mellett rengeteg csomag és levél is utazott, hiszen az óceánjáró egyben postagőzös is volt (erre utal a neve előtt álló RMS – Royal Mail Ship rövidítés is). A hajón működő postahivatal öt dolgozója napi 13 órában szortírozta a küldeményeket, miközben a vendégek fölöttük élvezték az utazást.
A hajóhoz összesen 20 mentőcsónak tartozott, ezek között volt 14 darab fából készült 65 fős, 4 darab vászonból készült 47 fős és két darab 40 fős vészcsónak is. Ez természetesen kevés volt a fedélzeten lévő több mint 2000 embernek, de a korabeli előírásoknak megfelelt, és a hajóba épített vízzáró rekeszek miatt az 1911. május 31-i vízre bocsátáskor – és persze az 1912. április 10-i induláskor sem – merült fel senkiben, hogy valaha is elsüllyedhetne az emberiség által addig épített egyik legnagyobb jármű.
A tragédia azonban mégis megtörtént, ráadásul Új-Fundland partjainál, amikorra a hajó útjának nagy részét már megtette. Azóta számos kutató vizsgálta az okokat, amelyek nagy részét James Cameron 1997-es Titanic című filmjéből is ismerhetjük. A szokatlanul sok jéghegy, a túl nagy sebesség, a kivitelezés minőségi problémái, emberi mulasztások és persze az ütközés szerencsétlen szöge egyaránt hozzájárulhattak az elkerülhetetlen véghez. A baleset ráadásul április 14-én éjjel 23 óra 40 perckor történt, amikor az utasok többsége már visszavonult, így még nagyobb sokként érhette őket a hír. Ahogy később a világot is.
