Mária királyné Dunába veszett kincse: legenda, vagy valóság?

A kincsekkel megrakott és mélybe süllyedt hajók sok évszázados történeteiben a legenda gyakran összekeveredik a történelmi valósággal, ami különösen izgalmassá teszi e régi históriák valóságalapjának a kibogozását. Azonban tévedés azt hinni, hogy az elveszett kincses hajók csak a tengerrel rendelkező országok privilégiuma, mivel a magyar históriából is ismertek ezekkel rokon történetek; amelyek közül kétségkívül Mária királyné, a mohácsi csatatéren hősi halált halt II. Lajos özvegyének, az udvar kincseit Budáról Pozsonyba mentő hajóinak sorsa a legérdekesebb.

Habsburg Mária magyar királyné, II. Lajos fiatal feleségeként Fotó: Hans Krell Forrás: Wikimedia Commons

Mélyen megrázta férje halálhíre, és belátta, hogy menekülnie kell

A tragikus mohácsi csatavesztés híre másnap, augusztus 30-án este futott be a budai királyi palotába. A hírhozó a király kíséretéhez tartozó német udvari személy volt, akinek sikerült az ütközetből elmenekülnie és Mohács alól lóhalálában azonnal Budára vágtatott. A fiatal királynét mélyen megrázta a tragikus hír, bár a király sorsa ekkor még bizonytalan volt.

Mária huszonegy évesen vált özveggyé  Fotó: Hans Krell / Wikimedia Commons

Habsburg Máriát (1505. szeptember 17. - 1558. október 18.) már alig egy éves korában, az 1506-os Habsburg-Jagelló szerződés II. Ulászló magyar és cseh király csecsemő fia, Lajos jövendőbelijévé tette. 1515 -ben a szerződés megerősítésére eljegyezték a két fiatalt, akik ekkor találkoztak először személyesen is egymással. Noha a házasságkötés a kor szokásai szerint tipikusan dinasztikus frigy volt, Lajos és Mária első látásra egymásba szerettek, így az 1522. január 13-án megkötött házasságuk valódi szerelmi házasságnak számított. A korán özvegységre jutott Mária királyné élete végéig el nem múló szerelemmel ragaszkodott a tragikus körülmények között és alig húsz évesen elhunyt férje emlékéhez, ezért élete végéig viselte az özvegyi fátylat.

Lajos és Mária eljegyzéskori portréja  Fotó:   Wikimedia Commons

A főurak által alaptalanul gyűlölt, okos és művelt Mária pontosan tudta, hogy az őt a háta mögött csak „latornőként” emlegető főrendektől nem várhat semmi jót, ezért a kincstartóval, Thurzó Elekkel és néhány udvari hívével tartott drámai hangú tanácskozás után úgy döntött, hogy még aznap éjjel elhagyja Budát és a számára jóval biztonságosabb Pozsonyba menekül.

A középkori magyar nyelvben a latornő az egyik leglealacsonyítóbb jelentéstartalmú kifejezés volt, amivel csak a rossz hírű, feslett életű nőket, vagy a prostituáltakat illették.

Ezért nagy hirtelen becsomagoltatta a birtokában lévő vert ezüstpénzt, továbbá a legértékesebb személyes kincseit. Ugyancsak ládákba pakoltatta a férje vagyontárgyait, valamint a Hunyadi Mátyás könyvtárából származó néhány értékes Corvina-kódexet is. 

A ládákba rakott nehéz arany és ezüst tárgyakat, valamint az értékes bútorokat a budai kikötőben horgonyzó hajókra rakták fel a palotaszolgák. 

A királynő és szűkebb kísérete az augusztus 31-re virradó hajnal sötétségében kilovagolt a Fehérvári-kapun, és a Várhegy tövében fekvő Logod községnél –a mai Logodi utca környékén – várta be kíséretének többi tagját, akikkel Óbuda érintésével vágtak neki a Pozsonynak tartó hosszú és viszontagságos útnak. 

Mária királyné portréja 1520-ból  Fotó:  Hans Maler zu Schwaz / Wikimedia Commons

A nagy sietségben azonban messze nem tudták az összes kincset kimenekíteni a palotából, így a királynő távozása után azonnal elindultak a fosztogatások is, ám ezek csak rövid ideig tartottak, mert arra a hírre, hogy a szultán serege Buda felé közeledik, a polgárság jelentős része szintén menekülőre fogta a dolgot. Szulejmán szeptember 12-én vonult be Budára és az elhagyatott királyi palotában rendezte be a szállását. 

Buda legkorábbi ismert ábrázolása Hartmann Schedel Világkrónikájában, 1493-ból   Fotó: Michel Wolgemut, Wilhelm Pleydenwurff / Wikimedia Commons

Azt, hogy milyen sok érték maradt még a királynő távozása után is Hunyadi Mátyás egykori palotájában, a korabeli török feljegyzések igazolják; a szultán ugyanis több kocsira való kincset és műtárgyat –köztük számos Corvinát- küldött Belgrádba, majd onnan Isztambulba. 

A budai királyi palotából származó két bronzkandeláber az isztambuli Hagia Szophia nagymecsetben  Fotó: Wikimedia Commons

Az a két nagy reneszánsz bronzkandeláber például, amit ma is megcsodálhatunk az isztambuli Hagia Szophia nagymecsetben az imafülke két oldalán, ugyancsak az 1526-os zsákmányból való és a budai királyi palotából származik, amit maga a szultán, Szulejmán ajándékozott a mecsetnek.

Nem a törökök, hanem saját kapzsi alattvalói támadtak rá a menekülő királynéra

A menekülő királynét báró Antonio Giovanni de Burgio pápai nuncius, Szalaházy Tamás veszprémi püspök és Thurzó Elek kincstartó, továbbá Oláh Miklós, valamint a budai várnagy, Bornemissza János gróf kísérték. A Pozsonyba tartó út azonban cseppet sem volt zavartalan, sőt, veszélytelen. A vatikáni követ, Burgio nuncius később egyenesen azt írta a pápának, hogy az útjuk „rettenetes” volt. 

 VII. Kelemen pápát Burgio nuncius értesítette a mohácsi vereségről, és az azt követő káoszról                                                      Fotó: Sebastiano del Piombo / Wikimedia Commons

A Mohács mellett aratott török diadal után a szultán még három napig a csatatéren maradt, és csak szeptember elsején adott engedélyt az oszmán had előőrseinek, a könnyűlovas akindzsiknek az előrenyomulás, illetve a portyázó rajtaütések megkezdésére. 

A királyné már augusztus 31-én hajnalban elindult Budáról, így mire az oszmán had a Duna vonalát követve a királyi székhely közelébe ért, Mária királyné és kísérete már tetemes előnyre tett szert, ezért nem kellett attól tartaniuk, hogy beérik őket a törökök. 

Ha a törököktől nem is kellett tartaniuk, viszont a kapzsi alattvalóiktól annál inkább. 

A királynét menekítő kis csapatot röviddel a Budáról való távozása után érte az első útonállásszerű támadás.

Török könnyűlovasság  Fotó: Wikimedia Commons

Esztergom felé közeledve Orbáviai András prefektus -aki az ura, Szalkai László esztergomi érsek halálhírén felbátorodva úgy vélte, hogy most már bármit megtehet-, a huszárbandériumával zsákmányszerzési célból megtámadta Mária királyné kíséretét. 

A palotakincsek jelentős részét azonban nem a szárazföldön menekülő kis csapat vitte magával, 

hanem a Dunán vontatott dereglyék fedélzetén szállították, így többek között azt a tíz mázsa vert ezüstpénzt is, amit Mária királyné parancsára rakodtak be a hajók fedélzetére augusztus 30-ának viharos éjszakáján. Amikor a dereglyék elhagyták Visegrádot, Kun Pál esztergomi várkapitány lovascsapata támadt rá a hajóvontatókra. 

XVI. századi magyar végvári katonák  Fotó: Wikimedia Commons 

A kialakult csetepatéban Kun emberei több dereglye vontatókötelét is elragadták, és megpróbálták partra húzni a zsákmányolt dereglyéket, hogy kifoszthassák a hajókat. Több megtámadott dereglye személyzete azonban még azt megelőzően, hogy a rablók partra húzhatták volna a hajóikat, sietve elvágta a vontatóköteleket. 

Emiatt az elszabadult dereglyéket elragadta a folyam sodrása. 

E hajók közül három dereglye egymásnak vagy zátonynak ütközve a rakományával együtt a mélybe süllyedt, valahol a Duna Szob és Esztergom közötti szakaszán.

A törk-kori Esztergom a XVI. század végén  Fotó:   Braun & Hogenberg / Wikimedia Commons

 Néhány dereglye az esztergomi várnagy kezére került, a többi hajó azonban  a rakományával együtt később megérkezett Pozsonyba. Azt, hogy pontosan hol merülhettek hullámsírba Mária királyné kincses hajói, ma már senki sem tudja.

A Duna mélye továbbra is őrzi Mária királyné kincses hajóinak titkát

Mária királyné kincses hajóinak emlékezete azonban nem veszett a feledés homályába; az elsüllyedt dereglyék és kincseik az elmúlt évszázadok során beépültek a helyi legendák világába. Az egyik ilyen legenda szerint a szobi illetőségű Lutzenbacher család még a XIX. században halászat közben egy arany pénzérmékkel teli korsót húzott ki a Dunából, amiről azt tartották, hogy Mária királyné egyik elsüllyedt hajójáról származott.

                         Az özvegy Mária királyné idősebb korában, mint Németalföld kormányzója                                 Fotó: Jan Cornelisz Vermeyen  / Wikimedia Commons

 Ezt utólag természetesen már nem lehet bebizonyítani, ami viszont tény, hogy a Lutzenbacher család e kincsleletből alapozta meg a szerencséjét; kőbányát, továbbá erdőket vásároltak a község határában, és a helyieknek munkát adva hozzájárultak Szob felvirágoztatásához. 

A királyi kincses hajók története természetesen nem csak a laikusok, hanem a komoly szakemberek fantáziáját is megmozgatta. 

A hazai vizeink mélyén rejtőzködő régészeti leletek feltárására szakosodott és a víz alatti archeológiai kutatásokban már komoly tudományos eredményeket elért Tóth J. Attila búvárrégész, az 1965-ben alapított Amphora Búvárklub Búvárrégészeti Szakosztályának vezetője több kutatómerülést is szervezett Szob térségében.

A Duna Zebegény, illetve Szob és Esztergom közötti szakaszán érte támadás a királyné hajóit   Fotó: Havran Zoltán

 Az Amphora Búvárklub már hosszú évek óta részt vesz a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztálya által szervezett hazai víz alatti archeológiai, illetve az egyéb kulturális emlékeket feltáró búvárrégészeti kutatómunkában, amihez speciális szaktudás és komoly felkészültség szükséges. 

Tóth J. Attila és kutatócsoportja több alkalommal,  így a 2000-es évek elején, majd 2008-ban és 2009-ben, illetve 2018-ban is végzett a térségben kutatómerüléseket. A hajók vélelmezett elsüllyedési körzetének behatárolásához korabeli forrásokat, így mindenek előtt Johann Cuspinianus leírását használták fel, de építettek a helyi szájhagyományra, illetve a környékbeliektől származó olyan észlelésekre, amelyek érdemesnek mutatkoztak az alaposabb kivizsgálásra. 

A Duna esztergomi szakasza  Fotó: Havran  Zoltán

Az egyik ilyen észlelés -amely Gelencsér Ferenctől származott-, arról számolt be, hogy a Helembai-zátony oldalából a Duna alacsony vízállásának idején egy megfeketedett fagerenda állt ki, amelyben kovácsolt szögek voltak láthatók. A felfedező néhány szöget ki is preparált a gerendából, amelyek a régészeti kormeghatározás szerint akár a XVI. század elejéről is származhatnak, tehát ez igen ígéretes nyomnak tűnt. 

Amikor azonban a kutatócsoport megvizsgálta a helyszínt, a gerendának már nyoma veszett, ami a váltakozó vízmagasság és az időnként itt tapasztalható erős sodrás miatt egyáltalán nem számított rendkívüli fejleménynek. 

A mohácsi vereség következtében anarchikus viszonyok közé süllyedt az ország  Fotó: Székely Bertalan / Wikimedia Commons

A kutatócsoport szonárral is megvizsgálta az érintett folyamszakasz mederfenekét, ahol több érdekes anomáliát detektáltak, 

de ezekről eddig még nem bizonyosodott be, hogy Mária királyné elsüllyedt hajóinak lennének a nyomai. 

A mederből több cseréptöredék, fémszög és olyan használati tárgy is előkerült amelyeknek a  kora megegyezhet az 1526-os események idejével, de arra nincs egyértelmű tudományos bizonyíték, hogy ezek Mária hajóiról származnának. A Duna mélye egyelőre még  hallgat és tovább őrzi az elveszett kincses hajók titkát.

Mária királyné, II. Lajos özvegye:

• a mohácsi csatavesztés hírére 1526. augusztus 31 -én hajnalban szűkebb kíséretével elmenekült Budáról,
• a palota kincseinek egy részét hajókra pakolták, amelyek a királynét követve Pozsonyba tartottak,
• az esztergomi várnagy azonban rátámadt a vontatott hajókra a Szob és Esztergom közötti folyamszakaszon,
• és a csetepatéban a korabeli források szerint három dereglye a rakományával együtt elsüllyedt,
• de a Duna mélyén fekvő kincses hajóknak mind a mai napig nem sikerült a nyomára bukkanni.