„Mintha ma is Merkel kormányozna”

A német „tűzfalpártok” folyamatosan a szabályok módosításán mesterkednek, tekintet nélkül arra, hogy ez milyen veszteséget jelent a demokratikus alapelvek szempontjából — mondja interjúnkban Gunter Weissgerber, aki egykori szociáldemokrata Bundestag-képviselőként négy éven át ült Angela Merkel nagykoalíciójának padsoraiban, de később szembefordult a rendszerrel, majd pártjából is kilépett. A Lipcse mellett élő volt politikus, aki éveken át a Magyar Nemzet külsős publicistája is volt, hozzáteszi ehhez: a demokrácia nem visel el tartósan egy olyan állapotot, amelyben a politikai fősodor ellentétben áll a népesség többségével.

Fotó: Havran Zoltán

Tűzfallal a hatalomért 

– Mindezeket figyelembe véve mennyire hatékony és reális az AfD-vel szemben emelt tűzfal, amelyet ön is említett?

– A tűzfal valójában az örök garancia a CDU/CSU, a szociáldemokraták, a Zöldek és a Balpárt számára, hogy ne kelljen kiadniuk a hatalmat a kezükből. Az ötven százalék országosan elérhetetlen az AfD számára akkor is, ha nagy sikereket ér el egyes tartományokban. Így aztán ezt a pártot és választóinak millióit a tűzfal építőmesterei a konkrét választási eredményektől függetlenül kirekeszthetik. Németországban a választásokat túlértékelik, mivel semmiféle politikai változáshoz nem vezethetnek el – éppen a tűzfal miatt. Így nézve a tűzfal annak az átalakításnak a rohamlövege, amely éppolyan kevéssé váltható le, mint a tűzfalpolitika.

Vagyis az egyes választások után minden ugyanolyan fals marad, csak éppen másképp. Ez az állapot tartósan fenntartva méltatlan egy demokráciához. A tűzfal világelső „germanikumot” eredményez: egy magasan teljesítő állam – évtizedeken át az export világbajnoka – önmagát taszítja lejtőre.

Az államok jellemzően gazdasági növekedést akarnak, azért is, hogy nyugton maradjon a lakosság. Ebben a piacgazdasági rendszerek mindig is sikeresebbek voltak az irányított gazdasággal jellemzett diktatórikus államoknál. Mivel azonban Németország régóta az irányított gazdaság felé fordult, ez elkerülhetetlenül be is teszi a kaput a magasabb teljesítőképességnek. Bill Clinton híresen fogalmazta meg 1992-es választási kampányában: „A gazdaság, te ostoba!” — majd ezzel győzött. Már jó ideje beszélek a mesterségesen előidézett átalakításról mint a lakosság ellenében felülről vívott polgárháborúról, miközben egyetlen választáson sem kérdezik meg a polgárokat, akarnak-e ilyen átalakítást.  

Gunter Weißgerber a tűzfal kapcsán a lakosság ellenében felülről vívott polgárháborúról beszél. Fotó: Havran Zoltán

– Tulajdonképpen mivel elégedetlenek a leginkább a németek? A megélhetési költségekkel? A lakhatási helyzettel? Az energiapolitikával? Esetleg a német médiát is kordában tartó politikai korrektséggel?   

– Az elégedetlenség spektruma rendkívül széles. A szövetségi köztársaságba mint olyan államba helyezett bizalom, amely érzékelhetően felelősnek gondolja magát a polgáraiért, megszűnt. Az energiafordulat – a naptól és a széltől mint ingadozó energiahordozóktól való, a középkort idéző függőségével – az azelőtt erős német gazdaság alapjainak elpusztításához vezet. A lakosság ugyanúgy nyög a horribilis energiaköltségek terhe alatt. A közlekedési fordulat a valamikor vezető szerepet játszó német autóipar lecsúszásához vezetett. Még az olyan óriások is a létükért küzdenek, mint a Volkswagen. A társadalombiztosításba való tömeges beáramlás annak eróziójához vezet. A belbiztonság csak a nevében létezik. A woke-izmus felszámolja az együttélés és a család természetes szabályait. Az egykori NDK-ban 1989-ig létezett az állambiztonsági minisztérium (MfS). Ennek százezrével dolgoztak besúgók. Most, a szövetségi köztársaságban néhány éve törvény született több mint százezer bejelentőállomás felállításáról. Bárki bárkit bemószerolhat. Az NDK-val ellentétben ez ma elég nyíltan megy. A következmények azonban ugyanazok lehetnek. Összeírnak olyan cselekményeket és kijelentéseket, amelyek nem érik el a büntethetőség küszöbét. Az MfS is a büntethetőséget el nem érő információkat gyűjtött dossziékba az NDK lakóiról. Amennyiben az államnak szüksége van rá, bármilyen információ a megfigyelt emberek egzisztenciális megsemmisítéséhez vezethet. Ez ma újból megtörténhet. Hol van akkor a különbség az NDK-hoz képest? – kérdezi az átlagpolgár.   

Tűzfal kontra demokrácia 

– Friedrich Merz rátermettebb kancellárnak tűnt elődjéhez, Olaf Scholzhoz képest. Az eddig elmondottakból értjük, hogy miért népszerűtlen, de vajon miért ennyire hatástalan?   

– Nem tudok választ adni arra, hogy Merz egyértelműen rátermettebb-e Scholznál. Egyik sem rukkolt elő semmilyen elképzeléssel arra vonatkozóan, hogyan lehet Németországot újra a siker útjára állítani. Valójában 2005 óta Angela Merkel kormányoz tovább. A kancellárok és a miniszterek személye változott, de az új fejesek mindegyike ugyanazt a szegényes eszmevilágot hozta magával. Más, okosabb fejeknek pedig a politikában és a médiában emelt tűzfal nyomán semmi esélyük, hogy érdemi szerepet játsszanak. Itt most nem célzottan az AfD-re gondolok. A tűzfal minden okos fejet elzár az esély elől, hogy részt vegyen a dolgok alakításában – legyen akár AfD-s, akár csak egy polgár. A tűzfal építőmesterei számára az, aki másként gondolkodik, fasiszta, ellenség. Ugyanúgy, ahogy az korábban az egész keleti blokkban megszokott volt. A tűzfalépítők arra hivatkoznak, meg akarják menteni a demokráciát, ugyanakkor ezt az NDK diktatórikus eszközeivel próbálják elérni. Márpedig a demokrácia az érvek ütköztetéséről szól, nem pedig a betiltásukról. Legalábbis így látta 1989-ben a keleti blokk számos lakója a vasfüggöny mögül, amely egyébként szintén tűzfalként szolgált, mégpedig a Nyugat állítólagos fasizmusával szemben. 

– Elképzelhetőnek tart-e egy komoly kormányválságot vagy akár a Merz-kormány bukását 2029, azaz a jelenlegi törvényhozási ciklus vége előtt?  

– Minden elképzelhető, ez az eshetőség is. De az előre hozott választásokat pillanatnyilag kizárom. Ebbe a tűzfalépítők nem mehetnek bele. Esetleg kiemelkedik-e valaki a CDU/CSU soraiból, akinek lesz mersze átvágni a tűzfal gordiuszi csomóját, és kivezetni a keresztény uniópártokat a szociáldemokratáknál, a Zöldeknél és a Balpártnál töltött babiloni fogságából.  

Névjegy. Gunter Weissgerber 1955-ben született Szászország érchegységi területén, ma Lipcse mellett él. A keletnémet rendszerváltás ismert alakja, az ottani Szociáldemokrata Párt alapító tagja, az 1989–90-es híres hétfői tüntetések szónoka Lipcsében. Az első szabadon választott keletnémet népi kamara, majd 1990 és 2009 között az össznémet Bundestag képviselője. 2019-ben kilépett a Szociáldemokrata Pártból. Éveken át a Magyar Nemzet németországi publicistájaként tevékenykedett.  

Borítókép: Gunter Weißgerber (Fotó: Havran Zoltán)