Átalakításnak hívják Németországban azt, ami pedig ténylegesen az eddigi együttélésünk teljes felforgatását jelenti, és amit semmiféle többségi választási eredmény nem fedez az európai, a Bundestag- és a tartományi voksolásokon. (Az EP-választásokon a német kormánypártok összesen 31 százalékos eredményt értek el.) Nem áll társadalmi többség a stabil és megfizethető energiáról az instabil és csillagászati költségekre rúgó energetikára váltó fordulat mögött sem. Ugyanígy nem áll többség Németország iparának leépítése mögött sem.
Ugyanez a helyzet autógyártásunk visszavetésével. Nem támogat a többség egy olyan közlekedési fordulatot sem, amely a luxusjavak közé sorolja az egyéni közlekedést. Nem áll többség egy olyan agrárfordulat mögött, amely gazdaságtalanná teszi és ezáltal tönkreteszi Németország mezőgazdaságát. Nincs többsége egy olyan táplálkozási fordulatnak, amely előírja a németeknek, hogy mikor és mit egyenek. Nem támogatja a társadalom többsége a mindenekelőtt velünk kulturálisan összeegyeztethetetlen világtájakról történő ellenőrizetlen bevándorlást. Egy woke-fordulatnak sincs többsége. Ugyancsak nincs annak, hogy alaptörvényünket a világ megmentésének függelékévé degradálják.
Az átalakítás teljes spektruma meghaladja e cikk kereteit, ezért a következőkben csak az energetikai fordulatot tárgyalom.
Németországot meg akarják szabadítani a fosszilis energiaforrásoktól és az atomenergiától. Az olyan megbízható energiaforrásokról, mint amilyen a szén, az olaj, a gáz és az atomenergia az ingadozókra, a szélre és a napra való áttérést jelenti. Így éltünk a középkorban is: az emberek függtek a széltől és a naptól. Sőt Christian Lindner, a fizikában járatlannak tűnő szabad demokrata pénzügyminiszter még szabadság-energiaforrásokként dicsőíti is a napot és a szelet.
Úgy érti ezt vajon, hogy mentesek a stabilitástól és a megfizethetőségtől? Vagy úgy, hogy a középkor a szabadság időszaka lett volna?
A szél és a nap nem tervezhető és nem megbízható energiaforrások. Ezért az energetikai fordulat végrehajtói kiegészítő forrásokra szorulnak, amelyek nyomban beléphetnek a rendszerbe, amint nem fúj a szél és nem süt a nap. A gáz alkalmas erre a szerepre. A szén- és atomerőművekkel ellentétben a gázerőművek azonnal a hálózaton vannak. A szénerőművek viszont nem alkalmasak az állandó fel- és lekapcsolódásra, műszakilag súlyosan károsodnak ettől. Az atomerőműveknek pedig folyamatosan működniük kell, technikailag ez nem lehetséges másképp. Az energetikai fordulat nem lehetséges gáz nélkül. Németországnak szüksége volt ehhez az orosz gázra, most viszont, teljességgel környezetromboló módon, a tengerentúlról szerzi be, tankerhajókon. Lenne persze egy másik lehetőség is. Németországnak saját gázkészletei vannak, amelyek legalább ötven évre elegendőek. Ez márpedig hosszú idő. Ennyi idő alatt a tudomány és a technika olyan haladást ér majd el, amilyet ma el sem képzelhetünk. Németország saját gázzal biztosíthatná be az energiafordulatot.
Ez azonban jelen állás szerint nem fog bekövetkezni. A Bundestag 2019-ben a saját gázkészleteink kitermelésének betiltásáról döntött. Ez az egész út téves és rendkívül drága, hiszen egy megkettőzött energiarendszert engedünk meg magunknak az ingadozó források és a gáz egyidejű felhasználásával. Minden szél- és napelempark maga után vonja egy ugyanolyan teljesítményű kiegészítő gázerőmű építését.
Már az orosz háború előtt Németországban voltak a legmagasabbak az energiaárak az Európai Unióban. Tényleges kormányzati hazugság erre a háborúra fogni az energiaárakat. Sőt akarták is ezeket az árakat. A Római Klub már 1972-ben elrendelte: az energiának drágának kell lennie! Teljes őrület ez. A megfizethető és biztos energia minden nemzetgazdaság és társadalom életelixírje.
Németország áramexportőrből -importőrré vált. Szélcsend idején tíz szélpark nulla kilowattóra áramot termel, ezer pedig ugyanúgy nullát. Ugyanez a helyzet a napelemparkokkal, ha nem süt a nap. Rendszeresen a francia atomenergia ment meg bennünket az áramkimaradástól. Ezért kapjuk a nyakunkba a smart meteringet, azaz az intelligens fogyasztásmérőket. 2030-ig minden fogyasztót rá kell kapcsolni a rendszerre. Az energiaszolgáltató – az ország átalakítóinak megfelelve – legkésőbb addig eldönti, ki mikor és milyen hőmérsékletig fűthet, illetve töltheti fel az elektromos autóját. Mülleréknél például olyan meleg lehet este 8 és 10 óra között, ahogyan azt a kormány helyesnek tartja.
Végső soron az éjszakát kell nappallá alakítaniuk, vagy fordítva. Mindezt nehéz elképzelni, márpedig éppen így akarják. Az energia drágább lett, ugyanakkor hiány alakult ki belőle, ami még tovább drágítja. Ehhez a lecsökkent mennyiséghez jön még hozzá az elektromobilitás és a hőszivattyúval történő elektromos fűtés további hatalmas áramigénye. Mindez lázadás a szorzótábla és a fizika ellen. Nem valósítható meg.
A piac ki fogja végezni az energetikai fordulatot. Ugyanúgy, ahogy 1989-ben kivégezte a kommunizmust, 2008-ban pedig a pénzügyi világválsággal bedöntötte a clintoni szociálpolitikát, amely szerint minden amerikai – legyen bár szegény vagy gazdag – saját tulajdonú otthonnal rendelkezzen.
Minden energiár begyűrűzik a gazdaságba. Ezáltal a termékek és a szolgáltatások roppant módon megdrágulnak. Az ezzel összefüggő fizetésképtelenségek sora naponta bővül. A kis- és középvállalkozások nem tudják fenntartani magukat, a nagyok külföldre távoznak. Mindkét esetben munkahelyek százezrei szűnnek meg, az emberek pedig megterhelik a szociális ellátórendszert. Egy felfuvalkodottságból létrejött, lefelé húzó spirál alakul ki. Egy ilyen módon csődöt mondó állam a világot sem tudja megmenteni, márpedig ez lett volna a német kormánykoalíció eredeti célja.
Tennék egy defetista megjegyzést a szén-dioxidról. A Brockhaus nagyenciklopédia 1878-ban 0,022 és 0,044 százalék közé tette az atmoszféra szén-dioxid-tartalmát. Jelenleg 0,042 százaléknál tartunk, vagyis a normál tartományban. Mégpedig annak ellenére, hogy 1878 és 2024 között két pusztító világháború, kisebb-nagyobb háborúk százai, ugyancsak kisebb-nagyobb vulkánkitörések százai, valamint erdőtüzek ezrei terhelték meg a szén-dioxid-kontónkat.
Tulajdonképpen a tényszerű témákra nem is terjednek ki a választási kampányok.
Az EP-voksolás után Németországban három tartományi választást is tartanak szeptemberben. Mindenekelőtt az Alternatíva Németországgal (AfD) szembeni hajtóvadászat fojtogató. Egy olyan pártról van szó, amely zéró együttérzést ébreszt bennem. De az AfD elleni elvakult kampány nem sok kárt okoz ennek a pártnak.
Az AfD ténybeli érveire nem reagálnak. Ha az AfD holnapra szép időt kívánna, a szociáldemokraták, a Zöldek, a liberálisok, a szélsőbaloldali Die Linke és a CDU/CSU rossz időre szólítana fel. Ez a tényektől mentes eljárás nem csak számomra gyomorforgató.
A jelenleg kormányzóknak ismeretlen a következő összefüggés. Képzeljünk el egy belül üreges gömböt, amelynek bal és jobb oldalára egyaránt egy-egy csövet forrasztanak. A gömb a népességnek felel meg. A bal oldali csövön befújják az átalakítást, ez átviharzik a gömbön, amelyből nyögések és nyöszörgések hallatszanak, majd különös módon a jobb oldali csövön az AfD jön ki. Ez lenne hát az átalakítás további átalakítása AfD-orkánná. Másképp kifejezve: aki megállítja az átalakítást, nem mentheti meg magát a választási győzelmektől. Ez lenne a tanácsom a CDU/CSU-nak. De ők sem értik. Zöld alsóneműt viselnek a pártruhájuk alatt, és zöld fülmelegítőt. Időnként azt gondolom, ez az egész valójában nem is létezik, csak egy fiktív világban élünk. Hiszen ennyire ostobán mégsem alakulhatnak a dolgok. Vagy mégis?
A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból
