Az Orbán-kormányok építő politikájának észérvei az utóbbi két évben sajnos kiszorultak a választópolgárok többségének gondolataiból és főleg okostelefonjáról. Ennek csak egyik oka az ellenfél és külföldi patronálóinak választási csalással felérő nyomulása a közösségi médiában, többek között a titkos MI-alapú algoritmus-manipulációval, közönségépítéssel. A másik oka, hogy a fideszes retorika sokakat már idegesíthetett, és egyszerűen elegük lett a permanens háborúból.
Szerintem persze tévednek azok a honfitársak, akik elhiszik, hogy a világrendszerváltás brutális konfliktusait a Brüsszel lábához simulással, lapulással ki lehet bekkelni. Nem lehet! Sokkal rosszabbul járunk majd, mintha bátran végigvittük volna a harmadik utas harcunkat. De az „igazunk volt kártyák” utólag nem sokat érnek, s egy szelídebb, intelligensebb kampány alighanem mérsékelte volna a vereséget.
Abban a kényelmes vagy inkább kényelmetlen helyzetben vagyok, hogy százával, ezrével kapom a tiszás keménymag üzeneteit, beszólásait a Facebookon. A gyilkos ösztönt hál’ istennek immár felváltja az alpári gúnyolódás a veszteseken, ezzel nem érdemes túl sokat foglalkozni. Ám szép számmal jönnek értelmes, komoly levelek is. Ezekből egyet felidézek: „A politika tudatosan lebutította és megmérgezte a közbeszédet. És nekem nem a kastélyok vagy a lopott pénzek a legijesztőbbek, hanem ez. Hogy emberek képzeletét tették tönkre. Hogy sikerült elérni, hogy olyanoktól féljenek és olyanokat gyűlöljenek, akikkel életükben nem találkoztak. A magyar nép ennél sokkal értelmesebb. Csak nagyon sokáig olyan nyelven beszéltek hozzá, ami a legrosszabb ösztöneire épített.”





























Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!