Isten, Pascal, szovjet tankok – évfordulós Várkonyiak a magyar művelődéstörténetben

Az ember döntésének tétje nem csak a metafizikai túlélés, hanem az élet és boldogság örökkévalósága.

Várkonyi Pascal-értelmezései középpontjában az úgynevezett fogadásérv állt, amelyet a filozófus nem pusztán teológiai vagy antropológiai konstrukcióként értelmezett, hanem az emberi egzisztencia alapvető döntéshelyzetének metaforájaként. A kéziratban a következőképpen fogalmazta meg a pascali fogadáselmélet lényegét:

Mivel az Isten megismerésében bizonytalanság lett úrrá bennünk, Pascal egy ragyogó ötlettel ejti zavarba a matematikai és filozófiai észt: ez »a fogadás« ajánlása.

Várkonyi hangsúlyozza: a fogadás logikája olyan bizonytalan, lehetséges vagy valószínű tételekre vonatkozik, amelyek esetében a döntés kényszere nem kerülhető el. Pascal értelmezésében az ember akkor is „fogad”, ha a hitetlenséget választja, hiszen a döntés elhalasztása maga is döntésnek tekinthető. Várkonyi szerint a fogadás lényege abban áll, hogy a hitetlen ember végső soron semmit sem veszíthet, ugyanakkor mindent megnyerhet, amennyiben az Istenbe vetett hitet választja.

Pascal ezen érvelése egyébként nem klasszikus istenérv, vagyis nem Isten létének logikai bizonyítására irányul. A fogadás sokkal inkább gyakorlati és etikai konstrukció, amely az erkölcsileg helyes életforma racionalitását kívánja megalapozni. A fogadás így nem metafizikai bizonyosságot kínál, hanem az emberi cselekvés orientációját. Pascal gondolkodásában az erkölcs alapja a helyes gondolkodás. Ezt hangsúlyozza, amikor úgy fogalmaz, hogy „minden méltóságunk a gondolkodásban rejlik”, ezért az emberi nagyság nem a tér vagy az idő uralásából, hanem a gondolkodás minőségéből fakad.

A helyes gondolkodás nála nem pusztán intellektuális kategória, hanem morális követelmény is. Ebből következik a rossz és a gonoszság sajátos meghatározása.

Úgy véli, gonoszok azok az emberek, akik ugyan fölismerik az igazságot, de csak addig hajlandóak mellette kitartani, amíg az megfelel saját érdekeiknek. Az igazsághoz való viszony tehát etikai próbakő.

A pascali antropológia központi eleme a „rejtőzködő Isten” fogalma. Szerinte Isten egyszerre rejti el és tárja föl önmagát az ember előtt. Elrejtőzik azok elől, akik próbára akarják tenni, ugyanakkor föltárul azok számára, akik őszintén keresik. Pascal ezzel az ember kettős természetére is utal: az ember ugyanis egyszerre romlott és Istenre nyitott lény. Ez a paradox antropológiai szerkezet határozza meg az ember vallási helyzetét is. Pascal vallásfilozófiája erőteljesen bibliai. A Gondolatok számos töredéke közvetlenül épít ó- és újszövetségi idézetekre, amelyek számára a kinyilatkoztatás történeti folyamatát jelenítik meg. 

Pascal Biblia-központúsága a fogadáselméletben is meghatározó szerepet játszik. A Gondolatok egyik dialógusában a hitetlen beszélgetőtárs fölveti annak lehetőségét, hogy betekintést nyerjen a „játék” mögé, mire Pascal válasza a Szentírás olvasására irányítja a figyelmet. A Biblia tehát nem pusztán vallási tekintélyforrás, hanem a döntéshez szükséges egzisztenciális orientáció eszköze. Pascal nem a lélek halhatatlanságáról beszél a klasszikus platóni értelemben, hanem az „örök élet” bibliai fogalmáról. Ez a kifejezés az élet és a boldogság örökkévalóságára utal. Pascal vélhetően tudatosan különböztette meg ezt a bibliai koncepciót a görög filozófia halhatatlan lélekre vonatkozó tanításától.

Várkonyi Hildebrand Dezső értelmezése pontosan ezt hangsúlyozza: az ember döntésének tétje nem pusztán valamiféle metafizikai túlélés, hanem az élet és boldogság örökkévalósága.

A fogadás szükségszerűsége abból fakad, hogy az ember nem vonhatja ki magát a döntés alól. A hit vagy hitetlenség választása elkerülhetetlen egzisztenciális helyzet.

Borítókép: Várkonyi Hildebrand Dezső (montázs)