A Fradinál Borbély Balázs két dolgot is láthatott: hogyan kell és hogyan nem kell csinálni. Láthatta a nagy klub működését, a professzionális közeget, az eredménykényszert, de azt is, milyen nehezen jutnak el a fiatal magyar játékosok az első csapatig. Azok a futballisták, akiket egy utánpótlásedző éveken át nevel, a felnőttcsapat küszöbén gyakran eltűnnek: Soroksár, Fradi II, kölcsön, visszatérés, újabb kölcsön, majd távozás. Győrben Borbély mintha éppen ennek az ellenkezőjét próbálta volna megvalósítani: nem tökéletesen, nem romantikusan, de eredményesen.

A Ferencvárosnál papíron minden adott volt. Van akadémiai háttér, NB III-as második csapat, NB II-es partnerklub Soroksáron, pénz, presztízs, európai kirakat. Mégis kevés magyar fiatalból lett tartósan meghatározó Fradi-játékos. Szerető Krisztofer, Szánthó Regő, Baráth Péter, Csonka András, Csontos Dominik, Csernik Kornél, Kundrák Norbert vagy Katona Bálint története különböző, de a minta hasonló: a Fradinál nem tudtak gyökeret ereszteni, pedig Szánthó és Baráth esetében nem állíthatjuk, hogy ne lett volna meg az ehhez szükséges adottság.

Talán az övékénél is beszédesebb három további pályaív. Tóth Alex esete éppenséggel a Fradi–Soroksár együttműködés életképességét is bizonyíthatná, csak éppen ha Robbie Keane éles szemmel nem szúrja ki a tehetségét, Tóth Alex talán örökre belesüpped a másodosztályú magyar valóságba. Lisztes Krisztiánt példásan menedzselték, valóban berobbant, gólokat szerzett, megugrott a piaci értéke, ám mintha nem hitt volna igazán a Fradiban, amint tehette, „elszökött” külföldre. Ma már tudjuk, túl korai és túl nagy ugrás volt az Eintracht Frankfurt, Lisztes két év múltán hátrébb tart, mint amikor távozott. Gruber Zsombor a harmadik figyelmeztető példa. Válogatott kerettag, tehetséges, modern támadó, akiben van dinamika és fantázia, a Fradiban mégis inkább peremember, mint meghatározó játékos.

Az ő története még nem lezárt ügy, éppen ezért különösen fontos. A magyar fiatalok és menedzsereik körében egyre erősebb lehet az érzés: az Üllői út presztízsben csúcs, fejlődési útként viszont kockázat. Ha külföldre hazatérve Fenyő Noah az Újpestet, Németh Hunor az MTK-t, Michael Okeke a Puskás Akadémiát választja, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy a Fradi mindegyikükről lemaradt. Inkább azt jelzi: a magyar tehetségek nem tekintik automatikusan a Ferencvárost a legjobb fejlődési állomásnak. Egy ügynök nem azt nézi, hány csillag van a címer fölött, hanem azt, hogy az ügyfele játszik-e, képes-e fejlődni.

Robbie Keane helyzete különösen érdekes. Az idény elején még nem ostorozta a magyarszabályt. Sőt, Bakuban, a Qarabag elleni visszavágó után büszkén emelte ki, hogy a Fradiban hat magyar válogatott játékos is szerepel. Akkor mintha még szakmai kihívásként tekintett volna a magyar játékosok fejlesztésére és beépítésére. Később azonban egyre inkább magáévá tette a klub és Kubatov Gábor álláspontját: mind gyakrabban bírálta az MLSZ-t.

Keane azzal a feladattal szembesült, hogy egyszerre két csapatot kellett építenie. Az egyiket a nemzetközi porondra, a másikat az NB I-re. A télen eladott Varga Barnabás és Tóth Alex nélkül ez utóbbi feladat különösen nehézzé vált. A tavaszi szezon elején úgy tűnt, a két válogatott játékos pótlása megoldható, a végeredmény azonban nem hazudik: mégsem sikerült. S mintha a Fradi továbbra sem megfelelni akarna a magyarszabály szellemének, hanem inkább megkerülni azt: Mariano Gómez okkal vitatott honosítása egyértelműen ezt üzeni.

A Fradi elmúlt másfél évtizedét óvatosan nevezhetjük Kubatov-korszaknak is: stadion, stabilitás, bajnoki címek, európai sikerek. Ezt nem lehet elvitatni. Ugyanakkor a magyar futball politikai és gazdasági környezete sem mozdulatlan. Kubatov Gábor közéleti szerepe miatt a Ferencváros jövőképétől sem választható el teljesen, hogy az országos politikában új helyzet állt elő. Ezt nem érdemes túlmagyarázni, de figyelmen kívül hagyni sem: ha változnak a lobbierők, a finanszírozási csatornák és a központi sportpolitikai prioritások, annak a futballban is lehet következménye.

Különösen fontos kérdés, hogyan alakul a profi futball központi, MLSZ-en keresztüli támogatása a 2026/27-es idényben. Ha a klubok nem számíthatnak rá, vagy csak lényegesen csökkentett mértékben, az első pillantásra mindenkit sújt. Relatív értelemben azonban inkább a Fradinak kedvezhet. Ugyanaz az abszolút összeg sokkal kevésbé hiányzik egy magasabb költségvetésből, mint egy kisebből. Vagyis a forrásszűkülés akár vissza is erősítheti a Ferencváros pénzügyi előnyét a vetélytársakkal szemben. Csakhogy a Győr bajnoki címe éppen azt mutatta meg, hogy az alkalmazkodóképesség legalább annyira fontos, mint a pénz.

A Fradi továbbra is a magyar futball legerősebb klubja, de már nem emelkedik ki annyira a mezőnyből, hogy rossz válaszokkal is automatikusan bajnok legyen. Ez az idény lehet puszta kisiklás. De lehet annak első bizonyítéka is, hogy a magyar futballban megváltoztak a siker feltételei, és aki ezt későn érti meg, az anyagi lehetőségei dacára is lemaradhat.