Amikor ellopták az FA-kupát Birminghamben
Soha nem került elő az első legendás brit futballtrófea.
Soha nem került elő az első legendás brit futballtrófea.

Üzletileg prosperál a futball, csak éppen az Eb ezt megsínyli.

Nézze meg az elképesztő esetről készült Twitter-bejegyzést.

A sepsiszentgyörygiek idegenben 3-0-ra verték az elődöntő visszavágóján a Poli Iași együttesét.

Az olasz élvonalban szereplő húsz labdarúgóklub elfogadta a sportminiszter javaslatát a szezon újrakezdésére.
A focista szabadrúgásgólja élményszámba ment, s három további gólban benne volt a keze (vagy a lába).

Egy németországi egyetem visszaadta Görögországnak azt a kupát, amelyet 1896-ban, az első újkori olimpián a maratoni távon győztes görög versenyző vehetett át.
Danyi Gábor az első magyar edző, aki Bajnokok Ligáját nyert a Győrrel. Az ETO idén mindent vitt: bajnokságot, kupát és BL-t nyert. Ennél nincs feljebb.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.