A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Vitális Milán 24 évesen magyar bajnok lett, ráadásul az ETO vezéreként. Vitális az idényben nem egyszer bizonyította klasszisát a középpályán, góljaival és gólpasszaival meccseket döntött el, de hozzáállásával a társainak is utat mutatott. A hatszoros válogatott játékos most egy interjúban elmondta, gyerekkora rengeteg lemondással járt, de mégis a szüleinek lehet hálás, akik akkor is mellette voltak, amikor minden héten ingázniuk kellett Nyíregyháza és Győr között.

2026. 05. 19. 5:16
Vitális Milán kilenc gólt is lőtt az ETO színeiben, a legfontosabb az utolsó volt, a Debrecen ellen
Vitális Milán kilenc gólt is lőtt az ETO színeiben, a legfontosabb az utolsó volt, a Debrecen ellen Forrás: ETO FC/Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gera Zoltán és Lionel Messi a példaképe

A beszélgetés egy későbbi pontján Vitális büszkén mondta, 

Gera Zoltán az abszolút példaképe, „minden téren felnézek rá”, amely abban is jelentkezik, hogy mindketten mélyen vallásosak, erről még korábban lapunknak beszélt a Győr új sztárja.

 – A kedvenc bibliai igerészem pont az, mint ami Gera Zoltáné is. Ézsaiás 40:31, ami így szól: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

Vitális a nemzetközi fociban Lionel Messit csodálja, amely abból a szempontból nem meglepő, hogy mindig is Barcelona-drukker volt. Viccesen meg is jegyezte, egyik kedvenc pillanata volt a 2009-es Bajnokok Ligája-döntő, amikor Messi vezérletével legyőzték a Cristiano Ronaldóval felálló Manchester Unitedet – a mostani idényben nemcsak ETO, hanem a Barcelona is bajnok lett hazájában

Vitális Milán az ETO csapatkapitányaként lett magyar bajnok
Vitális Milán az ETO csapatkapitányaként lett magyar bajnok  Fotó: Nemzeti Sport/Czinege Melinda

Türelem és alázat – ezek nélkül ma máshol lenne Vitális

A 24 éves játékos nagyon úgy néz ki, a sikerek ellenére nem szál el magától: 

Minden klubváltásnál megtapasztaltam, hogy milyen fontos a türelem. Nem mindig az történik egyből, amit én elterveztem. Az alázat is nagyon fontos, úgy gondolom ez a kettő tulajdonság, ha nem is az erősségem, de ezek nélkül ma biztos nem tartanék ott, ahol most vagyok 

– mondta a nyíregyházi születésű labdarúgó, aki szerényen azt mondta, mindenben szeretne még fejlődni.

Nem véletlen, hogy Vitális Milán a türelmet hozta fel, ugyanis a 2022/23-as idény után – amelyet a másodosztályú ETO-nál töltött – leigazolta őt a Dunaszerdahely – a két klubnak a tulajdonosa már ekkora is ugyanez volt –, de itt sokáig csak epizódszereplő volt, amely az ekkor húszéves játékosnak komoly lecke volt. A második ligás Somorjához is leküldték őt kezdetben, aztán amikor Xisco Munoz lett a DAC vezetőedzője, ekkor jóra fordultak a dolgok. – Akkor nem realizáltam, hogy ez egy nagyobb lépés számomra, mint én azt gondoltam. Az NB II-ből egy szlovák bajnokesélyes csapathoz kerültem. Az elején még Konferencialiga-selejtezőt játszottam, majd jött ez a kisebb lejtmenet, amikor a DAC fiókcsapatánál játszottam. Itt éreztem meg először, hogy türelemre és alázatra van most szükségem, tanulságos időszak volt ez nekem.

Amikor a Győr a hétvégén 1-0-ra nyert Kisvárdán, s ezzel magyar bajnok lett, Vitális a következőket mondta a jövőjéről: – Óriási élmény, hogy ennek a csapatnak a kapitánya vagyok. Bízom benne, hogy tudtam vele élni. Pályafutásom legjobb évét zártam, bízom benne, hogy ezzel a teljesítménnyel tovább tudok lépni. De most az a legfontosabb, hogy ünnepeljünk és jól érezzük magunkat.

Nem lenne meglepő, ha Vitális szintet lépne a kiugró idénye után, és jó esetben ez egy külföldi igazolást jelentene, bár korábban a Fradiról is lehetett hallani. Bárhova is igazol a 24 éves játékos, egy dolog biztos: türelemre és alázatra lesz ott is szüksége. 

A teljes beszélgetés:

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.