Az Öregúr és Karcsi: Így váltotta fel Grósz Károly Kádár Jánost

Sajátos és szinte tragikomikus végjáték jutott a kommunista Magyarországnak 1989 nyarán és őszén. Június 16-án méltó körülmények között újratemették Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét, valamint mártírtársait. Július 6-án pedig elhunyt Kádár János, az 1956-os forradalom leveré­sét követő korszak ikonikus politikai vezetője. Éppen azon a napon, amikor – ahogy akkoriban hazánkat nevezték – a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága semmisnek mondta ki a Nagy Imre és társai ellen hozott ítéleteket.

Kádár János ugyan nem volt olyan véreskezű diktátor, mint a romániai Nicolae Ceaușescu, sem olyan sztárallűrökkel rendelkező világfi, mint a jugoszláviai Josip Broz Tito, mégiscsak a minket megszálló szovjetek érdekeinek kiszolgálója és a magyar kommunista diktatúra vezéralakja volt. Ennek tükrében különösen érdekes, hogy közvéleményünkben három évtized alatt a gulyáskommunizmusnak nevezett „jóléti szocializmus” és „a legvidámabb barakként” számon tartott országunknak mintegy „atyjává” és a paternalista állam jelképeként kvázi „kollektív apafigurájává” vált. Hasonló utat járt tehát be nemzeti tudatunkban, mint majdnem egy évszázaddal korábban Ferenc József császár és király.

Az idősödő, hatalmától egykori szövetségesei és beosztottjai által megfosztott, de egykoron karizmatikus és bizonyos körökben népszerű Kádár János utódja egy nála jóval „unalmasabb”, ugyanakkor a szovjet akaratot és a hazai pártapparátust rezzenéstelen arccal kiszolgáló csinovnyik lett Grósz Károly személyében, aki különösebb politikai tehetség nélkül nem tudott élni az ölébe szakadt hatalommal. Mind az állampárton belüli kezeletlen megosztottság fokozása, mind a rendszerváltozás folyamatának előszeleivel való (egyébként erőtlen) szembenállása, mind csúfos diplomáciai leszereplései (például a romániai diktátorral való aradi találkozója során) szánalmassá tették alakját politikatörténeti emlékezetünkben.

Mint Medgyesi Konstantin a könyvében fogalmaz: 

Grósz Károlynak országvezetőként lényegében két év adatott, míg Kádárnak harminckettő, ebből fakadóan a két politikus teljesítményének objektív összemérése lehetetlen, ugyanakkor az előd és az utód habitusát mégis sokan hasonlítják össze. Bányász Rezső, aki dolgozott Kádár mellett, és Grósszal a kollegiális kapcsolaton túlmutató jó személyes viszonyt ápolt, így fogalmaz: »Ha összehasonlítást tettem titkon magamban az Öregúr politikai karizmája és Karcsi vonzása, törekvései között, nagy hiányérzést kelt bennem.«

Borítókép: Kádár János és Grósz Károly (Fotó: Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)