Fényfelszabadítás

A magyar Szent Korona nemcsak egy páratlan műkincs, de a magyar jogrend értelmében egy élő személyiség is, amely magában foglalja a magyarság sajátos hagyományokra épülő történelmi és jogfelfogását. A magyar Szent Korona azonban nemcsak a magyar politikai szuverenitás jelképe, hanem a sajátos magyar gondolkodás kiforrott megjelenítődése is. 

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

,,A törvénysértés jogot nem alapít!” 

Deák Ferenc 

A magyar Szent Koronán 19 zománckép van elhelyezve, amely számosságával önmagában is egyedivé teszi, mivel német-római császári koronán mindössze négy ilyen kép található. Ha összehasonlítjuk a X–XI. századi zománcképekkel, nem találunk egyet sem, amely művészi minőségben, arányosságban a Szent Korona zománcképeihez lenne hasonlítható. Sem a korabeli Itáliában, sem Bizáncban, de a távolabbi Grúziában sem tudtak ilyen magas színvonalon kidolgozott zománcképeket előállítani.  

Ezek a zománcképek egységes keretrendszert alkotnak, amelynek az alapját a keresztény szentek nevei, illetve az évkörben kijelölt napjai adják meg.

Ezt Kovács József egyháztörténész, plébános ismerte fel, amit Pap Gábor művészettörténész úgy értelmezett, mint egyfajta ,,fényfelszabadítást”, tehát egyfajta spirituális út bejárását. Mert valóban igaz, hogy a koronaabroncsról indulva körbe és felfelé a zománcalakok testi-lelki kiteljesedését figyelhetjük meg. Alul még csak deréktól fölfelé láthatóak az alakok, eggyel följebb már egész alakok jelenítődnek meg és a felső pántok négy zománcképe már azokat az apostolokat jeleníti meg teljes alakjukban, akik az úr színeváltozásánál részt vettek, vagyis a legteljesebb átlényegülés részesei voltak. És a felső Pantokrátor (,,Világfelügyelő”) zárja le ezt a sajátos, nem teljesen emberi logika szerint működő utazást.  

Az apostoli magyar királyság egyébként azt jelenti, hogy a földi hierarchiában a legmagasabb szintű a királyságok között, ami páratlan képesség Európában, mert az apostoli magyar király egyházi és világi jogon is uralkodó.

Nem egyenrangú a római pápával, ami több okból érthető, de ezen feltétel miatt nagyon közel áll egymáshoz kettejük hatalmi méltósága. 

A származtatás kérdése azért is lényeges, mert hazai közvéleményben tévesen rögzült, hogy a Szent Koronát a római pápa küldte, ami nem igaz, nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy ez a korona Rómából származna. Szent Istvánnak Hartvik legendájában szerepel a Szilveszter-bulla, ami egy elveszett levélnek a pótlása, amiben szerepel a pápa koronaküldése. Ez a Szilveszter-bulla azonban hamisítvány, ezt Karácsonyi János (1858–1929) jeles történész és katolikus pap bizonyította be, és ezt legutóbb Tóth Gergely történész szintén igazolta. Tóth szerint erre a hamisításra a XVII. században került sor, egy Marnovics Tomkó nevű karrierista által. ,,A horvát származású Tomkó – véli Tóth – talán meg akarta leckéztetni a magyarokat, akik szerinte azt képzelik, hogy a pápa semmilyen joggal nem bír felettük.” (Tóth: Szent István, Szent Korona, államalapítás a protestáns történetírásban. (16–18. század). Bp., 2016.) A korszak (16–18. század) a protestáns-katolikus felekezeti harcok ideje, erre játszik rá Tomkó koholmánya.  

Hartvik püspök Szent Istvánról írt művében egyesítette a Szent Istvánról íródott Nagyobb Legenda és Kisebb Legenda szövegének tartalmát. Azonban Hartvik kibővítette a Kisebb Legenda végén olvasható, István szentté avatását és a szent királyhoz kapcsolódó csodák leírását tartalmazó részt. Hartvik másik betoldása az állítólagos pápai koronaküldés leírását tartalmazza. 

Főleg ennek a hamisításnak a nyomán került át a mai köztudatba, hogy Rómából küldték a Szent Koronát.

Hartvik még ki is színezte a történetet. Szerinte Miesko a lengyel fejedelem követség útján koronát kért a római pápától a maga számára. A pápát azonban egy álom arra vezette, hogy az elkészült koronát az előbb megérkező magyar követségnek adja. Hartvik előadásával komoly problémák vannak. Legendájában nincs néven nevezve a római pápa, aki ekkor II. Szilveszter (999–1003). A lengyel I. Miesko (962–992) pedig az állítólagos koronaküldés idején már több éve halott volt, és nem is őt koronázták először lengyel királlyá, hanem I. Boleszlávot 1024-ben. 

De van még egy irat, amely a pápai koronaküldést látszott igazolni, ez a merseburgi Thietmar féle beszámoló. Itt azonban a történészek valamit félreértettek és Váczy Péter (1904–1994) volt az, aki kimutatta a félreértés okát. Merseburg püspökének, Thietmarnak krónikájában van egy olyan szövegrész, ami Szent Istvánnal kapcsolatos, ez így hangzik: ,,coronam et benedictionem accepit” (koronát és áldást kapott), ami egy kötött jelentésű formula, és nem azt jelenti, hogy a pápa tárgyszerűségben küldött volna koronát Vajknak. Váczy felfigyelt arra, hogy ez a hiányos szövegezés más uralkodókkal kapcsolatban is előfordult Thietmarnál, és Vajk esetében is csak annyit jelent, hogy ,,Vajkot megkoronázták és felkenték. Miként ismeretes, a koronázás a felkenés után következett a szertartásban és nem megfordítva.” (Vácy: Merseburgi Thietmar a magyar koronázásról. Történelmi Szemle, 1985. 4. sz.) Thietmar tehát csak egy ténymegállapítást tett, anélkül, hogy megnevezné a pápát vagy bárkihez is kötné a Szent Korona küldését. Váczy tanulmányában hivatkozik Szent István Nagyobb Legendájára is, amelyben megemlítik a pápai áldást (benedictio), de hozzáteszi: ,,A benedictióval kapcsolatban a legendaíró nem szól a pápa állítólagos koronaküldéséről. Ezt а körülményt perdöntőnek tekintjük annak igazolására, hogy István valóban nem kapott koronát Rómából.” Úgy véljük, ez az összegzés is jól mutatja, hogy a római pápának semmi köze a magyar Szent Korona készítéséhez vagy küldéséhez. 

A Szent Korona származásával, készítésével kapcsolatos viták szinte azonnal felszínre törtek, amint ,,Őfelségét” az 1978-as hazatérte után a Nemzeti Múzeumban elhelyezték, és szakmai csoportok elkezdték vizsgálni. 

A fő problémát talán a Szent Korona készítésének datálása jelenti, amit a korona hátulsó részén található két zománckép alapján határoztak meg.

Az egyik kép a Geobitzasz, amit I. Gézaként fogadott el a hivatalos művészettudomány, holott I. Gézát ezen a néven sehol máshol nem nevezték így, a másik a jól beazonosítható VII. Dukász Mihály császár képe. I. Géza és VII. Dukász kortársak voltak, vélhetően innen a Geobitzasz azonosítás. Csakhogy van egy komoly probléma ezzel, illetve még két zománcképpel, az ugyanis, hogy ezek nem eredetiek, vagyis utólag kerültek a koronára. Maga a Dukász-kép 27 százalékkal lóg túl azon az eredeti kereten, amelybe bele akarták erőszakolni, de miután ez elsőre nem sikerült, teljesen primitív módon átfúrták a képet, és két szegeccsel rögzítették a középső keresztpánthoz. Ezzel egyben a mögötte lévő Bertalan apostol-képet is megrongálták. Figyelembe kell vennünk, hogy a Szent Korona egységes egész műalkotásnak készült, nem pedig innen-onnan összeszedett alkatrészekből barkácsolták. Ezt nem csak a korona tökéletes, az aranymetszést követő arányrendszere bizonyítja, de a koronaabroncson és a felsőpántokon nyomon követhető zománcképek rendszere is. 

A Szent Korona kutatása immár kétszáz évre tekint vissza. A magyar nemzet ragaszkodása Szent István koronájához többször megnyilvánult az ezredév alatt. 

Elég Károly Róbert esetére gondolni, akit kétszer is megkoronáztak, egyszer a pápa által küldött koronával, mégsem fogadta el a nemzet törvényes királynak, hanem csak akkor, amikor a Szent Koronát a fejére illesztették.

De ott van Hunyadi Mátyás királyunk esete, aki az ország közel egyéves jövedelméért cserébe váltotta ki a Koronát Frigyes császártól, abban az időben, amikor az ország igen gyengén állt gazdaságilag. És ott van II. József, a Kalapos király esete, aki 1784-ben törvényellenesen Bécsbe vitette a koronát, amivel nem is koronáztatta meg magát, hogy a magyar törvények rá ne lehessenek kötelező érvényűek. Magyarországon viszont nemzeti felkelés már küszöbön állt a korona visszaszerzése érdekében.

Kocsis István kutatásából kiderül, hogy a vármegyék azért tudták a Habsburg uralkodók törvénysértő rendelkezéseit blokkolni, mert erre a Szent Korona-tan lehetőséget adott, vagyis II. Józsefnek a magyar államiság fölszámolására tett kísérletét a vármegyék akadályozták meg. 1848 után, 1867-től a Szent Korona-tan közjogi eszmévé szélesedett – a törvényhozó- és végrehajtó hatalmat, vagyis a rendi társadalmat jogi értelemben megszűntették, létrejött a parlament, így már minden magyar állampolgár a Szent Korona tagjává vált.

Amikor a Szent Korona 1790 februárban országos ünneplés közepette visszatért az országba, közszemlére tették, ekkor többen megvizsgálták, köztük Horányi Elek, aki először vetette föl a gondolatot, hogy a korona két különböző részből van összetéve. Az újabb koronázás során, 1792-ben Koller József pécsi prépost állapította meg, hogy „a korona két részből áll: a »Corona Graeca«-ból, melyet Michael Dukas császár ajándékozott I. Gézának és a »Corona Latina«-ból, amelyet Szent István kapott Rómából.” 

Ez az alapvetően hibás megkülönböztetés, a latin–görög korona már kétszáz éve tartja magát makacsul az akadémista történetírásban, de nincs valódi jelentősége, mert a latin és a görög felirat egyidejű alkalmazásának a katolikus egyház szertartartásrendjében megvan a maga hagyománya.  

Kovács József plébános szerint ugyanis: ,,A szempont, ami szerint a két részt egymástól megkülönböztetjük, csupán csak az a tény, hogy az egyik részen a feliratok görög nyelvűek, a másik részen pedig latin nyelvű feliratokat találunk, így tehát megkülönböztethető a görög nyelvű rész és a latin nyelvű rész.” De emiatt még nem kell görög- és latin koronáról beszélni, mint Kovács kiemelte: ,,A görög és latin nyelv együttes használata nyugati–római gyakorlat és semmiképpen sem bizánci szokás. Bizánc mindig kényesen ragaszkodott a görög nyelv kizárólagos használatához. Róma viszont a latin nyelv használatával nem szorítja ki a görög nyelvet, sőt elsőbbséget enged neki.” A kétnyelvű liturgia használatára példának hozza föl a papszentelést és a templomszentelést. A görög és latin korona emlegetése önkényes és felesleges, amivel azt lehet sulykolni, hogy a Szent Korona nem egységes egész műalkotás. 

Azonban a Szent Korona nemcsak egy értékes műtárgy és a hatalom szimbóluma, hanem nagyon hamar a magyar jogrend alapvető alanya, sarokköve lett, vélhetően akkor, és onnantól kezdve, hogy Szent István felajánlotta Szűz Máriának. A Szent Korona-tan évszázadokon át fejlődött, de általában mindig akkor, amikor az ország veszélyes helyzetbe került. Ez a jogfejlődés odáig jut, hogy a Szent Korona élő személyként tételeződik fel a magyar közjogban, akinek saját akarata van, akinek titkai vannak és aki képes büntetni. A Szent Korona küldetése tehát a magyar nemzet védelme, mert olyan szorosan összeforrott a Korona és a nemzet, hogy a magyar történelem egyes fordulatait nem is lehet a Szent Korona nélkül megérteni. 

Ez egy olyan rendkívüli kapcsolat a Szent Korona és a magyar nemzet között, amit nem lehet felbontani.

Előfordulhat, hogy a nemzet vezetői megtagadják a Szent Korona-tant, mint tette 1918-ban Károlyi Mihály, vagy teljesen hatályon kívül helyezik, mint a megszálló szovjet hadsereg, de akkor egyik katasztrófa követi a másikat. 

A Habsburg időkben igyekeztek minket hozzászoktatni ahhoz a gondolathoz, hogy mi minden lényeges kultúrelemet, tudást mindig máshonnan, főleg nyugatról kaptunk. Ez a kisebbrendűségi komplexus aztán tényleg be is épült a magyar gondolkodásba, amire csak ráerősített az 1945 után kommunista megszállás és kulturális elnyomás. Évtizedes, évszázados tévedéseket kell kiigazítanunk, hogy a saját történeti önképünk ne legyen hamis. Nem ártana ezt a kiigazítást a Szent Koronával kapcsolatban is végrehajtani és megfelelő módon beépíteni az oktatáspolitikába.