Csillagközi vándor

Július elsején történt felfedezése óta tartja lázas izgalomban mind a szaktudósokat, mind pedig a szélesebb közvéleményt is a kozmosz mélységeiből érkezett csillagközi vándor, a 3I/ATLAS üstökös. Noha a 3I/ATLAS már a harmadik olyan ismert kozmikus objektum, ami bizonyíthatóan a Tejútrendszer távoli vidékéről érkezett a Naprendszerbe, ám néhány rendkívül szokatlan tulajdonsága több szempontból is eltér az ugyancsak az intersztelláris térből származó és 2017-ben felfedezett 1I/Oumuamua aszteroida, illetve a 2019-ben azonosított 2I/Borisov-üstökös tulajdonságaitól. Akadt olyan szaktudós, Avi Loeb, a Harvard Egyetem asztrofizika-professzora, aki a 3I/ATLASnéhány nehezen megmagyarázható jelensége miatt annak lehetőségét sem zárta ki, hogy az objektum esetleg egy távoli, magasan fejlett technikai civilizáció álcázott űrjárműve lenne.

Forrás: Futura Sciences

Bátran állítható, hogy a közelmúltban egyetlen csillagászati esemény sem váltott ki akkora izgalmat, mint a 3I/ATLAS felbukkanása a Naprendszerben. A csillagközi térből érkezett objektumot 2025. július elsején a Chilében, Rio Hurtadóban működő és a Földre potenciális veszélyt jelentő aszteroidák időbeli kiszűrését végző állomás, az ATLAS (Asteroid- Terrestial – Impact Last Alert System) műszereivel fedezték fel. Az égitest pályájának meghatározása, illetve már az első megfigyelések is azt mutatták, hogy valami egészen különleges látogató érkezett a Naprendszerbe. Az első, ami megdöbbentette a csillagászokat, az az objektum szokatlanul nagy sebessége volt, ami a mérési adatok szerint elérte a 210 ezer kilométer/órás sebességet. Hogy ez mennyire szédítő tempó, talán jól illusztrálja, hogy amíg az első Hold-expedíció, az Apollo-11 asztronautáinak több mint négy napjukba telt legközelebbi égi kísérőnk elérése, addig a 3I/ATLAS számára mindössze bő másfél órát jelentene a Föld–Hold közepes távolságát jelentő 384 400 kilométeres táv megtétele. De korántsem ez volt a 3I/ATLAS egyetlen figyelemre méltó tulajdonsága. Még nagyon messze járt a Naptól, amikor augusztus első napjaiban szokatlanul kifényesedett és a csillagászok egy jól látható sűrű gázburkot azonosítottak az objektum körül. Noha a naprendszerbeli üstökösöknél is jól ismert a szilárd mag körül képződő kóma,  de ez a gázfelhő az üstökös csóvájával együtt csak akkor alakul ki, amikor az égitest már elég közel jár központi csillagunkhoz ahhoz, hogy a napsugárzás hatására az üstökös magját borító jég elkezdjen szublimálódni, vagyis kigázosodni. A 3I/ATLAS viszont már akkor igen intenzíven mutatta a kómaképződés jeleit, amikor a Naptól való nagy távolsága még egyáltalán nem indokolta volna ezt. Avi Loeb, a Harvard Egyetem asztrofizikusa szerint augusztus elején az objektum fénye erősebb volt annál, mint ami önmagában a napfényreflexióból, vagyis a napsugarak visszaverődéséből következne. A professzor ezért felvetette, hogy a 3I/ATLAS esetleg saját fényt is kibocsáthat. 

Avi Loeb professzor, a teória atyja. Fotó: AFP/ANADOLU AGENCY/ANIBAL MARTEL / ANADOLU AGENCY

Az egyre jobban szaporodó megfigyelési adatok a különös vándor néhány további furcsa tulajdonságát is felfedték. Szeptember 7-én, a teljes holdfogyatkozás idején két namíbiai csillagász, Michael Jager és  Gerald Rhemann felfedezte, hogy az objektum addigi halvány sárgás színe hirtelen zöldre váltott. Még talán ennél is szokatlanabb, hogy az üstökös kómájában extrém mennyiségű szén-dioxid jelenlétét mutatták ki, amit ekkora mennyiségben még soha sem figyeltek meg a Naprendszer üstököseinél. Október elején az Európai Déli Obszervatórium Very Large Telescope (magyar jelentése: nagyon nagy távcső) műszeregyüttesével végzett megfigyelések pedig az objektum kómájában olyan nagy mennyiségű nikkelt és vasat mutattak ki, ami más üstökösökhöz képest rendkívül furcsa anomáliának számít. A 3I/ATLAS nikkel- és a vasanomáliája annál is inkább furcsának számít, mert egyrészt e két elem nyomai csak elenyésző mennyiségben fordulnak elő a Naprendszer üstököseiben, másrészt  pedig amikor a spektroszkópiai mérések felfedték ezt az anomáliát, az objektum még túl messze volt a Naptól ahhoz, hogy a rendkívül hideg kozmikus környezetben elindulhasson a fémes ásványok párolgása. Novemberben ismét újabb meglepetéssel szolgált a 3I/ATLAS intersztelláris üstökös, melynek felszínén heves gáz- és fagyottanyag-kitöréseket, úgynevezett jég- vagy kirovulkanizmus jeleit azonosították. November  26. és 28. között, amikor az objektum már kellően eltávolodott a Naptól ahhoz, hogy ismét megfigyelhető legyen, az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA, továbbá az ESA, vagyis az Európai Űrügynökség, valamint a JAXA, a Japán Űrkutatási Ügynökség szaktudósai a Röntgenképalkotó és Spektroszkópiai Misszió nevet viselő röntgen-űrteleszkóppal is megvizsgálták az üstököst és jól detektálható röntgensugárzást mutattak ki az objektum környékén. Ennek eredetét a kutatók az úgynevezett töltéscsere-effektus jelenségével magyarázzák, amikor az üstökös kómájában lévő gáz a Napból áramló pozitív töltésű részecskeárammal, a napszéllel ütközik, és e reakció röntgensugárzást keletkeztethet. 

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a másik korábbi csillagközi látogatónál, a 2019-ben felfedezett Borisov-üstökösnél semmi hasonlót sem észleltek. 

Az intersztelláris vándor, miután megkerülte központi csillagunkat, december 19-én került relatíve a legközelebb a Földhöz. Az ekkor elvégzett mérések megerősítették az objektum úgynevezett nem gravitációs gyorsulását. Ez amiatt váltott ki nagy visszhangot, mert korábban komoly publicitást kaptak azok a teóriák, amelyek a 3I/ATLAS csillagközi üstökösben egy lehetséges idegen űrjárművet véltek felfedezni, és ez a nem gravitációs eredetű saját gyorsulás azt a látszatot keltheti, mintha az objektum valóban saját hajtóművel rendelkezne. De akármennyire is izgalmasnak tűnik ez a lehetőség, valójában másról van szó. A nem gravitációs gyorsulásnak  jellemzően egy kisebb tömegű égitest, mint például egy aszteroida vagy üstökös olyan sebességnövekedését nevezzük, ami nem a Nap vagy a Naprendszer bolygóinak gravitációjától származik. Az üstökösöknél jól ismertek a mag fagyott anyagának párolgásából származó anyag-, illetve gázkitörések. A kiáramló anyagsugarak, az úgynevezett jetek sebessége az üstökös sebességére is hatást gyakorol, és ez a kölcsönhatás alakítja ki a nem gravitációs gyorsulást. Ennek mértéke az égitest gravitációs eredetű sebességéhez képest azonban elenyésző mértékű, és ez igaz a 3I/ATLAS nem gravitációs gyorsulására is, tehát szó sincs arról, hogy valamiféle  misztikus földönkívüli hajtómű állna e jelenség hátterében. A mostanáig összegyűjtött észlelési adatok elég egyértelművé teszik, hogy a 3I/ATLAS  természetes objektum, még ha sok tulajdonsága szokatlannak is számít. De mindez cseppet sem teszi kevésbé izgalmassá ezt a rendkívüli kozmikus vándort, hiszen a 3I/ATLAS egy általunk ismeretlen, nagyon távoli csillagrendszer hírnöke. A 3I/ATLAS a feltételezések szerint több milliárd éve szakadhatott ki a szülőcsillaga környezetéből, és azóta magányosan járja a világűr felfoghatatlanul nagy mélységeit. Sok milliárd évnyi vándorlás után érkezett meg a Naprendszerünkbe, amelyen keresztül suhanva ismét és valószínűleg most már mindörökre eltűnik a szemünk elől. Éppen ezért kínál páratlan lehetőséget a tudósok számára, hogy képletesen szólva testközelből vizsgálhassanak meg egy idegen világot. Mindazok a furcsaságok, amiket az elmúlt néhány hónapban sikerült megfigyelni, arra utalnak, hogy még mennyi mindent nem ismerhetünk a tágabb értelemben vett kozmikus környezetünkből. A 3I/ATLAS furcsaságai azt mutatják, hogy a Naprendszertől távoli idegen csillagrendszerekben nem minden működhet ugyanúgy, mint amit itt a szűkebb kozmikus hazánkban, a Naprendszerben eddig megismertünk. És ez a felismerés legalább annyira izgalmas, mint Avi Loeb professzor és társai idegen csillaghajó-elmélete. 

Borítókép: Művészi elképzelés az üstökösről (Forrás: Futura Sciences)