Derry a felszínen egy 50-es évekbeli idilli kisváros, de alatta rengeteg feszültség dúl, legyen az társadalmi (feketék, indiánok), politikai (hidegháborús paranoia) vagy személyes (egyéni traumák) indíttatású. Az alkotók nem csupán egy újabb Pennywise-ciklust akartak bemutatni, hanem azt a folyamatot, amely King regényeiben újra és újra kirajzolódik, mintha Derry itt nemcsak egy elszigetelt helyszín lenne, hanem egy tágabb univerzum egyik csomópontja, ahol a múlt eseményei folyamatosan visszhangoznak.
A Welcome to Derry megtartotta a mozifilmek azon erényét, hogy fogyaszthatóan látványos, pszichológiailag is megalapozott, de közben néhány jelenetével sokkal ijesztőbb és brutálisabb is azoknál. Andy Muschietti vizualitása továbbra is meghatározó: a sorozat nagy ívű képei, sötét tónusai, de főleg a mozis mészárlás, a temetőjelenet vagy a befagyott folyón játszódó finálé kiváltképp emlékezetes. A sorozat mégis mutat némi egyenetlenséget, a felgyújtott faházban történő dráma például túlontúl elnyújtott, már-már melodramatikus.
A katonaság és az őslakos indiánok bevonása a Derry körüli eseményekbe új perspektívákat adnak a történetnek, de igazán meglepni már senkit sem fognak. Előbbi óhatatlanul felidézi a napokban az utolsó részéhez érkező Stranger Things világát, amely szintén erősen merít King munkásságából, és ahol a katonaságról évadról évadra egyre csúnyább dolgok derültek ki.
A Welcome to Derry éppen ezért jó időzítéssel érkezett az HBO Maxra, mert Hawkins rajongói sorozatéhségükben pont rátalálhatnak az új sorozatra, ami még csak most kezdődött el az első évaddal. Igaz, ez a széria sokkal lekerekítettebb történeteket fog elmesélni, mivel a következő évadok időben visszafelé haladnak majd, így nem a karakterek történetei fognak folyamatosan bővülni, hanem előreláthatólag csak a mitológia fog tovább mélyülni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!