A meggyilkolt Rob Reiner legjobb filmjei: van amiről nem is tudtad, hogy ő rendezte

Rob Reiner színészként, producerként és forgatókönyvíróként is nagy sikereket ért el, a filmrajongók azonban elsősorban rendezői munkássága miatt tartják számon. Az alábbi lista a napokban fia által meggyilkolt Rob Reiner legfontosabb és legemlékezetesebb rendezéseit gyűjti össze.

Rob Reiner kivételes tehetségű alkotó volt, aki számos klasszikust rendezett. Forrás: TMDb

Rob Reiner  szinte minden jelentős filmes műfajban kipróbálta magát. Pályája során a „mockumentary” műfaját megteremtő szatírától kezdve a comming of age és thriller történeteken át a klasszikus romantikus komédiákig és a politikai drámákig terjedt a skálája. Reiner mint egy jó festő, mindig a megfelelő tónust kereste, és ezt legtöbbször meg is találta, nincsenek messziről kiáltó, egyértelműen felismerhető szerzői kézjegyei, egyszerűen csak piszok jó filmeket készített, főként a 80-as évek második, és a 90-es évek első felében.

Rob Reiner a 80-as évek elejére már rengeteg tapasztalattal rendelkezett a show-biznisz világáról de hollywoodi karrierje még csak ekkoriban indult el. Forrás: TMDb

Rob Reiner nagy áttörése: A turné (1984)

A Spinal Tap nevű brit heavy metal zenekar amerikai turnéra indul, hogy bemutassa új albumát, miközben egy dokumentumfilmes stáb végigkíséri őket. A koncertkörút azonban sorozatos technikai bakikba, félreértésekbe és egyre abszurdabb helyzetekbe fullad: eltűnő dobosok, használhatatlan díszletek, értelmezhetetlen dalszövegek és kiüresedett arénák jelzik, hogy a zenekar fénykora már rég mögöttük van. A kamera előtt kibomló hétköznapok fokozatosan leplezik le a rockmítosz mögötti kicsinyes konfliktusokat és törékeny egókat.

Rob Reiner műfajteremtő ál-dokumentumfilmje (mockumentary) nem egyszerű zenészparódia, hanem kíméletlen pontosságú látlelet a popkultúra önáltatásáról. 

A film teljes komolysággal kezeli a legnagyobb ostobaságokat is: a szereplők soha nem viccelnek, a nevetségessé válás kizárólag a helyzetekből és a karakterek korlátoltságából fakad. Az improvizatív dialógusok és a dokumentarista forma hitelessé teszi a szatírát, amibn a rock’n’roll lázadásból rutinszerű önismétlés lett. A filmnek idén érkezett meg a folytatása, a harmadik részt pedig jövőre tervezték bemutatni, ironikus módon ezek a filmek egyben Rob Reiner utolsó rendezései is.

Rob Reiner a John Hughes tinikomédiáit idéző műfajban is otthonosan mozgott. Forrás: TMDb

Tuti dolog (1985)

Gib (John Cusack) elszántan indul el egyeteméről Kaliforniába, hogy egy ismeretlen lánytól megkapja „a tuti dolgot”, útitársa azonban mellé szegődik Alison (Daphne Zuniga), akivel kezdetben kölcsönösen idegesítik egymást. Az országon átívelő utazás során a kínos helyzetek, félresikerült randik és véletlen találkozások lassan átformálják kapcsolatukat, és a kezdeti ellenszenv fokozatosan valódi kötődéssé alakul.

Reiner korai filmje klasszikus nyolcvanas évekbeli coming-of-age road movie, amely egyszerre merít a tinivígjátékok lazaságából és a romantikus komédiák dramaturgiájából. A Tuti dolog erénye nem a történet eredetiségében, hanem inkább hangulatában rejlik: Cusack természetes karizmája és a generációs életérzés pontos eltalálása. A film könnyed, kissé naiv, de őszinte lenyomata egy egész korszaknak, könnyedén felér a műfajt uraló John Hughes legjobbjai mellé.

Az Állj mellé! a rendező egyik legrétegeltebb, és legnagyobb népszerűségnek örvendő filmje. Forrás: TMDb

Állj mellém! (1986)

Az 50-es évek végén négy elválaszthatatlan jó barát tudomására jut, hogy a közeli erdőben egy hulla fekszik. A gyermeki kíváncsisággal, és jó adag kalandvággyal teli tizenévesek csakhamar útra kelnek, a közös utazás végén azonban nem csak a holttestet találják, hanem saját felnőtt énjüket is.

A legtöbb comming of age mozi jó adag nosztalgiával fűszerezi a letűnt gyermekkort, az Állj mellém! azonban kegyetlen őszinteséggel járja körbe ennek az életkornak a kettősségét (és éppen ezért csöppet sem lehet rá ifjúsági filmként tekinteni). 

Mert bár a gyermekkor tele van felhőtlen, ártatlan pillanatokkal, a világ szebbnek tűnik, a dolgok nagyobbnak és jelentőségteljesebbnek, ugyanúgy tele van kérdésekkel, szorongásokkal, és tragédiákkal, mint az életünk további szakaszai. A négy főszereplő nem csak egymástól teljesen eltérő karaktereket testesít meg, hanem hátterüket, lehetőségeiket tekintve is különböznek, a kiskamaszokra jellemző önzetlen barátság és bajtársiasság révén azonban ekkor még könnyedén felülkerekednek ezeken a eltéréseken. Az Állj mellém! azonban épp annyira szól a gyermekkor keserkés megsiratásáról, mint a felnőttkor üdvözléséről, hiszen a karakterek végül beérnek, és kiállnak a egymásért, illetve a saját igazukért, miközben a zárójelenetben a narrátor saját gyermekeivel éli újra az ártatlan gyermeklétet.

A herceg menyasszonya trükkösen lovagolta meg a 80-as évek fantasy-hullámát. Forrás: TMDb

A herceg menyasszonya (1987)

Egy nagyapa mesét olvas a beteg unokájának: a mese középpontjában Boglárka (Robin Wright) áll, akit halottnak hitt szerelme, Westley elvesztése után Florin hercege kényszerül feleségül venni. Az esküvő előtt azonban elrabolja őt három kalandor – Vizzini, Inigo Montoya és Fezzik –, akiknek hamarosan egy fekete ruhás, álarcos alak ered a nyomukba. Az üldözés során párbajok, szellemi és fizikai megmérettetések követik egymást, mígnem lassan kirajzolódik, hogy a szereplők sorsa egyetlen szálon fut össze: az igaz szerelem visszaszerzésének történetévé.

Rob Reiner filmje egyszerre paródia és tiszta szívből elmesélt tündérmese, ami elegánsan egyensúlyoz az irónia és az komoly érzelmek között.

 William Goldman forgatókönyve nem kifigurázza, hanem szeretettel bontja le a kalandfilmes és romantikus kliséket. A herceg menyasszonya büszkén vállalja meseszerűségét, miközben olyan játékos filmnyelvet használ, amely gyerekek és felnőttek számára egyaránt működik. Ez az önreflexív könnyedség rögtön kultikus státuszba emelte a filmet, ami leginkább Amerikában örvend népes rajongótábornak (például a Deadpool 2 karácsonyi különkiadása is ezt parodizálja).

Nora Ephron forgatókönyvéből Rob Reiner rendezett emlékezetes romkomot. Forrás: TMDb

Harry és Sally (1989)

Harry Burns (Billy Crystal) és Sally Albright (Meg Ryan) pályakezdő fiatal diplomásként tartanak New York felé, és már az első közös útjuk során kiderül, mennyire eltérően gondolkodnak a szerelemről, a szexről és az emberi kapcsolatokról. Végül éveken keresztül különböző életszakaszokban sodorja össze őket a véletlen: hol barátként, hol egymás idegeire menő vitapartnerekként vannak jelen a másik életében. 

A visszatérő találkozások során azonban lassan kialakul köztük egy mély, intim barátság, amelyet végig ott kísért egy szerelmi kapcsolat lehetősége.

Rob Reiner filmje a romantikus vígjátékok egyik abszolút etalonja, ami Nora Ephron forgatókönyvíró szellemes dialógusaival és hétköznapi helyzetkomikumaival emelkedik megteremtette a Woody Allen intellektusát idéző romkomot. A Harry és Sally látszólag cinikusnak közelít a műfajhoz, de közben sokkal romantikusabb, mint hinnénk, amiben a színészeknek is elévülhetetlen érdemeik vannak.

Egy újabb strigula a műfaji kavalkádban: Reiner egy kamarathrillerrel is önnyedén megbirkózott. Forrás: TMDb

Tortúra (1990)

Paul Sheldon (James Caan) sikeres, ám saját ponyvaregényeit is megvető író, aki egy autóbaleset után egy eldugott hegyi házban tér magához. Megmentője Annie Wilkes (Kathy Bates), egykori ápolónő és Sheldon „legnagyobb rajongója”, aki gondoskodás címszó alatt gyakorlatilag foglyul ejti az írót. Amikor kiderül, hogy Paul legutóbbi regényében megölte Annie kedvenc karakterét, a helyzet gyorsan rémálommá válik: a rajongás kíméletlen megszállottságba fordul, és Paul testi-lelki kínzások árán kénytelen újraírni saját történetét – szó szerint az életéért dolgozva.

Rob Reiner filmje Stephen King egyik legzártabb, legkegyetlenebb regényének adaptációja, erejét sem a klasszikus horrorelemekből, hanem a fokozatos pszichológiai nyomásból meríti. 

Kathy Bates alakítása egészen kiemelkedő: Annie Wilkes egyszerre groteszk, kiszámíthatatlan és hátborzongatóan hétköznapi figura, akinek hangulatingadozásai állandó bizonytalanságban tartják a nézőt. A horrorisztikus kamaradráma közben könyörtelenül beszél alkotó és közönség viszonyáról, a rajongás birtokló természetéről, és a művészi szabadság árairól is. A Tortúra egy szűk térbe szorított hatalmi játszma, amely a végsőkig feszíti a néző idegeit.

A rendező legnagyobb anyagi és szakmai sikere: Egy becsületbeli ügy. Forrás: TMDb

Egy becsületbeli ügy (1992)

Egy guantánamói támaszponton homályos körülmények között életét veszti egy rendre alul teljesítő katona. A tragikus eset kivizsgálásával Kaffe (Tom Cruise) Joanne (Demi Moore) tiszteket bízzák meg, akik csakhamar sokkal magasabb szintre vezető nyomokat bukkannak az eset mögött: a vádlottak szerint, akik önként feladták magukat, csupán csak parancsra cselekedtek, így a felelősség nem csak őket terheli.

Rob Reiner filmje egy mesterien előadott tárgyalótermi dráma, erős színészi alakításokkal – Jack Nicholson a fasisztoid hadnagy, Cruise a beképzelt ügyvéd, míg Moore az úton útfélen diszkriminált női tiszt szerepében. 

Az Egy becsületbeli ügy azonban nem csak a néző figyelmének lekötésére, hanem olyan kérdések felvetésére is vállalkozik, amik az igazság objektív lehetetlenségét, és a jog igazsághoz fűződő ambivalens viszonyát boncolgatják. Ezeket ugyanakkor csupán fellebbenti, és a csúcspontot követően figyelmünket a műfaj szabályainak megfelelően rögtön a katartikus elégtétel felé irányítja - és éppen ennyi választja el egy igazán kiemelkedő alkotástól. Az 
Aaron Sorkin pörgős dialógusokkal teli forgatókönyvéből készült film ezzel együtt is Rob Reiner legnagyobb szakmai és kereskedelmi sikere lett, négy Oscar-díjra is jelölték.

Az Egy becsületbeli ügy után Reiner újra együtt dolgozott Aaron Sorkinnal, de ezúttal egy teljesen ellentétes hangütésű filmet készítettek. Forrás: TMDb

Szerelem a Fehér Házban (1995)

Andrew Shepherd (Michael Douglas), az Egyesült Államok özvegy elnöke beleszeret Sydney Ellen Wade-be (Annette Bening), egy szókimondó környezetvédelmi lobbistába. A kapcsolat gyorsan politikai üggyé válik: a sajtó és az ellenzék támadásai közepette Shepherdnek választania kell magánélete és elnöki hitelessége között, miközben a közelgő újraválasztási kampány minden döntést felnagyít.

Aaron Sorkin forgatókönyve ezúttal is a gyors, szellemes párbeszédekre épít, míg az erkölcsi kiállás hangsúlyozásával egyszerre romantizálja és didaktikusan leegyszerűsíti a politikát. 

Rob Reiner filmje Frank Capra idealizmusát idéző politikai románc, amely egy jobb, tisztább Amerikát mutat fel. Egy megkapó vágykép arról, hogy milyen lehetne a politika, ha a hatalom csúcsán állók valóban elvek mentén cselekednének, avagy politikai tündérmesemese, amitől egyszerre vonzó és roppant problematikus is, de ezt mintha a film is tudná magáról.

Hasonló összeállításaink az idei évben elhunyt hollywoodi hírességek filmjeiről:

• Robert Redford legjobb filmjei
• Diane Keaton legjobb filmjei
• Gene Hackman legjobb filmjei
• Val Kilmer legrosszabb filmje
• David Lynch nekrológ