Robert Redford legjobb filmjei: néhányról nem is hallottál még, pedig kellett volna

Ma elhunyt Robert Redford, a hollywoodi legendák egyik utolsó képviselője, aki több mint hat évtizeden át formálta a filmtörténetet színészként és rendezőként egyaránt. Pályafutása során ikonikus szerepeket alakított, a vadnyugati kalandoktól a politikai drámákon át az érzékeny családi történetekig. Emléke előtt tisztelegve most összegyűjtöttük legjobb alakításait.

Robert Redford neve egyet jelent a klasszikus amerikai filmmel. Színészként, rendezőként és producerként is maradandót alkotott, pályafutása során számos ikonikus karaktert formált meg, és mindig képes volt az idő múlásával is relevánsnak maradni. Az alábbi összeállításban pályafutása legemlékezetesebb filmjeit és szerepeit mutatjuk be, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Redford Hollywood egyik legnagyobb legendájává váljon.

Robert Redford A jelöt című filmben. Forrás: TMDb

Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969) és A nagy balhé (1973)

Butch (Paul Newman) és Sundance (Robert Redford) vonatokat és bankokat fosztogatnak, míg egy különleges üldözőcsapat a nyomukba nem ered. Miután menekülniük kell, szerelmükkel és társukkal, Ettával (Katharine Ross) Bolíviába szöknek, ahol újra fegyvert ragadnak. Ám a múlt elől nem menekülhetnek: a törvény utoléri őket, és a film ikonikus kimerevített képpel zárul, amely tragikus sorsukat sejteti.

George Roy Hill klasszikusa a western műfaj egyik fordulópontja. William Goldman Oscar-díjas forgatókönyve humorral és iróniával oldja a vadnyugati romantikát, miközben realista módon mutatja meg a törvényen kívüliek sorsát, és tart görbe tükröt a Vadnyugat mítoszának.

A zene – köztük a Raindrops Keep Fallin’ on My Head – szokatlan betét egy westernben, de pontosan ez a frissesség tette a filmet korszakos alkotássá. 1969-ben, a vietnámi háború és az ellenkultúra idején a klasszikus hőskép már nem volt fenntartható, és a film revizionista szemlélete is épp ezt tükrözte: a múlt legendái megkopnak, a hősök pedig nem győzhetnek örökké. Ezért lett a Butch Cassidy és a Sundance kölyök nemcsak western, hanem a korszak egyik legfontosabb amerikai filmje is. 

A két sztár és a rendező később többször dolgoztak még össze, a triót azonban csak a hasonlóan ikonikus szélhámosfilm, A nagy balhé tudta összehoznia megint, ami az 1974-es év Oscar-szenzációja volt a maga hét díjával, továbbá ennek a filmnek köszönheti Robert Redford az egyetlen színészi jelölését is.

Robert Redford és Paul Newman később is jó barátok maradtak. Forrás: TMDb

Jeremiah Johnson (1972)

Egy volt katona hátat fordít a civilizációnak, és megveti lábát a Sziklás-hegység vadonjában. Az első hónapokban csaknem éhen hal, mígnem egy tapasztalt öreg vadász (Will Geer) segít neki eligazodni. Johnson lassan otthonra talál, családot alapít Swannal, a Flathead törzs lányával, és magához veszi a kisfiút, Calebet. Az idill azonban rövid életű: amikor a hadsereg kérésére megszentségteleníti a varjú indiánok temetkezési helyét, tragikus bosszú éri – szeretteit meggyilkolják, és onnantól egy véget nem érő, keserű háborúba sodródik a törzzsel.

Sydney Pollack műve a klasszikus westerntől eltérő, komorabb hangvételű film: nem a hősiesség, hanem a túlélés és a magány áll középpontban. 

A táj lenyűgöző szépsége ellenpontozza az ember kiszolgáltatottságát, miközben Redford visszafogott, mégis elementáris alakítása emberközelivé teszi a mítoszt. A hetvenes évek Amerikájában – a vietnámi háború, a környezetvédelmi mozgalmak és az ellenkultúra korszakában – a film pontosan ráérzett a „vissza a természetbe” vágyra, de nem idealizálta azt: a vadon itt nem menedék, hanem könyörtelen próbatétel. Ezért vált a Jeremiah Johnson nemcsak a western megújításának, hanem a korszak lelkiállapotának is hű lenyomatává.

Sydney Pollack és Robert Redford összesen hét alkalommal dolgozott közösen. Forrás: TMDb

A jelölt (1972)

Bill McKay (Robert Redford) egy idealista ügyvéd, akit a Demokrata Párt jelöltjeként indítanak a szenátusi választásokon. Kezdetben csak esélytelen figurának szánják, aki bátran hangoztathatja liberális eszméit, ám ahogy a kampány egyre sikeresebbé válik, McKay is belesodródik a politika könyörtelen gépezetébe. A reklámfogások, a kompromisszumok és a tanácsadók manipulációi lassan felőrlik a tisztaságát, míg végül győzelme pillanatában maga sem tudja, mit kezdjen az elért hatalommal.

A sokkal inkább vígjátékairól ismert Michael Ritchie filmje egyszerre szatíra és kiábrándító látlelet az amerikai politikáról: megmutatja, hogyan őrli fel a rendszer még a legjobb szándékú jelölteket is. 

Redford alakítása pontosan ragadja meg a tisztaságát vesztő politikus fokozatos átalakulását. Az A jelölt a hetvenes évek cinikus hangulatát tükrözi, amikor a társadalom Vietnám és a Watergate árnyékában egyre bizalmatlanabb lett a politikával szemben. Oscar-díjat nyert legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, és máig az egyik legélesebb amerikai film arról, hogyan formálja át a politika az embert.

A jelölt Robert Redford egyik kevésbé ismert szerepe, ami ma is ugyanolyan aktuális, mint a maga korában. Forrás: TMDb

A keselyű három napja (1975)

Joe Turner (Robert Redford) a CIA alkalmazottja: munkatársaival kalandregényeket és mindenféle újságokat olvasnak. A trükköket és cseleket betáplálják egy komputerbe, mely összeveti ezeket a CIA-tervekkel – így keresnek új ötleteket. Egy nap Turner leugrik a sarki étterembe ebédért, ám mire visszatér, az összes kollégáját lemészárolva találja.

A keselyű három napja az 1970-es évek közepén – Coppola Magánbeszélgetésével együtt – játszott rá a Watergate-botrány és a vietnámi háború okán a hatalomtól eltávolodott, abból kiábrándult kisember paranoiájára. 

Pollack filmjében az ellenség nem egy külső fenyegetés, hanem házon belüli ellenség – ezért aztán még ijesztőbb és máig aktuális félelem. A film kulcsát mindenképpen Max von Sydow (minimalista vonalakkal megrajzolt) karaktere szolgáltatja a hidegvérű bérgyilkos szerepében, aki nem holmi elvek mentén végzi a piszkos munkát, hanem szimpla megélhetésből. Pollack klasszikusa nem egy akciódús alkotás (nincsenek látványos autós üldözések vagy feszült pisztolypárbajok), és a sötét miliőbe beleszőtt szerelmi szál sem tartozik az erényei közé, mégis megkerülhetetlen alkotás a politikai thrillerek sorában.

Pollack filmje a politikai thrillerek egyik örökbecsű klasszikusa. Forrás: TMDb

Az elnök emberei (1976)

Bob Woodward (Robert Redford) és Carl Bernstein (Dustin Hoffman) a Washington Post fiatal, de ambiciózus újságírói, akik a Watergate-betörés ügyében kezdenek el nyomozni, de ekkor még nem is sejtik, hogy a botrány egészen az amerikai elnökig ér. A film a nyomozás első hét hónapját követi dokumentarista pontossággal, és ad képet az újságírók és a szerkesztők aprólékos munkájáról, a munkájukkal járó felelősségről.

Alan J. Pakula híres paranoia-trilógiájának nyitó darabja az oknyomozó újságírás aprólékos bemutatásával telik, a riporterek a szerkesztőket győzködik, jegyzőkönyveket és tanúvallomásokat bújnak, informátorokat keresnek, állításaikat több személytől is igyekeznek megerősíteni. 

Az elnök emberei kifejezetten száraz film, hatása mégis olyan elképesztő, hogy még ma is ezek a figurák ugranak be az újságírás hallatán, holott ez az üvegajtókkal, zsúfolt papírtornyokkal, kattogó írógépekkel teli miliő már vagy negyven éve nem is létezik. Pakula filmje eszközeiben semmit sem tesz azért, hogy hőseit felnagyítsa, az újságírói pályát legtöbbször szöszölős, monoton munkaként ábrázolja, ahol héjaként kell az információk után menni. William Goldman adaptált forgatókönyve épp azért képes az újságírókat az igazság nemes lelkű bajnokaiként ábrázolni, mert semmi mást nem mutat az életükből, csak az ügy iránti megingathatatlan buzgóságukat.

Robert Redford és Dustin Hoffman legendás párost alakítanak a filmben. Forrs: TMDb

Átlagemberek (1980)

A Jarrett család fiatalabb fia, Conrad (Timothy Hutton) öngyilkossági kísérletéből lábadozik, miközben szülei – a csendes, megértő apa (Donald Sutherland) és az érzelmeit elfojtó anya (Mary Tyler Moore) – képtelenek feldolgozni a másik fiuk halálát. A pszichiáter (Judd Hirsch) segítségével Conrad lassan újra megtalálja a kapaszkodókat, de közben felszínre tör a család kommunikációképtelensége és elhallgatott feszültségei.

Az Átlagemberek érzékeny, visszafogott stílusban beszélt olyan, Hollywoodban akkor még tabunak számító témákról, mint a mentális egészség, az öngyilkosság és a családi diszfunkció, és ezzel az elsők között számolt le a kertvárosi Amerika idilli képével. A téma azóta külön műfajjá nőtte ki magát, lásd Jégvihar, Amerikai szépség stb. 

A fim négy Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film és a legjobb rendezés elismerését is, és Redford ezzel bebizonyította, hogy nemcsak színészként szupersztár, hanem kifinomult, érzékeny rendező is. A film sikere egyenesen vezetett saját független filmes kezdeményezéseihez, köztük a Sundance Intézet megalapításához, amely évtizedekre meghatározta az amerikai független film kultúráját. Redford rendezőként sosem ért el hasonló sikereket, de az 1994-es Quiz Show mindenképp kiemelkedik még a rendezői pályáról, amiért ugyancsak jelölték rendezőként és a legjobb film producereként is.

Redfordot mindig zavarta, hogy sokan szépfiúként tekintenek rá, de az Átlagemberekkel rendezőként is bizonyított. Forrás: TMDb

Távol Afrikától (1985) 

A dán írónő (Meryl Streep) a férjével Kenyába költözik, ahol kávéültetvényt vezet, ám házassága hamar zátonyra fut. Életét új irányba tereli a karizmatikus vadász, Denys Finch Hatton (Robert Redford), akivel szenvedélyes, mégis törékeny kapcsolatot alakít ki. A gyarmati Afrika festői tájain kibontakozó szerelmüket állandóan árnyékolja a társadalmi különbségek, a háború, a betegségek és Denys szabadságvágya. A románc végül tragédiába torkollik, amikor a férfi repülőgép-balesetben életét veszti, Karen pedig visszatér Európába – de Afrika és szerelme örökre nyomot hagynak benne.

A Karen Blixen azonos című, önéletrajzi regényéből készült film a klasszikus Hollywood utolsó nagy romantikus eposzainak egyike, amely hét Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb filmnek járót. 

Sydney Pollack rendezése grandiózus, ugyanakkor érzékeny: az afrikai táj szinte önálló szereplő, John Barry zenéje pedig méltóságteljesen kíséri a szerelmi történetet. Meryl Streep visszafogott, mégis erőteljes alakítása és Redford karizmatikus jelenléte adják a film érzelmi súlyát. A Távol Afrikától nem csupán egy szerelmi dráma, hanem egy korszak lenyomata: a gyarmati világ hanyatlását és az egyén szabadság iránti vágyát ábrázolja. A nyolcvanas években, amikor a monumentális, lírai stílusú filmek kezdtek háttérbe szorulni, ez az alkotás utoljára mutatta meg a klasszikus hollywoodi romantika teljes pompáját. Pollack és Redford összesen hét alkalommal dolgozott együtt, a Távol Afrikától volt a legzajosabb közönségsikerük.

A Távol Afrikától a klasszikus melodrámák egyik utolsó nagy képviselője, Redford Redford és Meryl Streep is felejthetetlennek bizonyult. Forrás: TMDb

Tisztességtelen ajánlat (1993)

Diana (Demi Moore) és David (Woody Harrelson) fiatal szerelmespár, akiket Las Vegasba sodornak az anyagi gondjaik. A kaszinóban sikertelenül próbálják megduplázni a megtakarításukat, ám ekkor felfigyel rájuk John Gage (Robert Redford), a sármos milliomos, aki egymillió dollárt ajánl Dianáért egy éjszakára. A döntés, amely elsőre könnyű kiútnak tűnik, lassan szétmorzsolja a kapcsolatukat.

A Tisztességtelen ajánlat felkavaró dráma a szerelem, a féltékenység és a megbocsátás határairól. 

A film nem egyszerűen egy cinikus alku következményeit mutatja meg, hanem árnyaltan ábrázolja John Gage alakját is, aki sokáig csak egy rideg milliomosnak tűnik, ám a fináléban elegánsan elengedi Dianát – nem kegyből, hanem mert felismeri, hogy a fiatalok közti szerelem valódi. Ez a gesztus közel áll a Casablanca legendás zárójelenetéhez, és mélységet ad egy olyan karakternek, akit sokkal könnyebb lenne pusztán „gonoszként” elkönyvelni.

A Tisztességtelen ajánlat azért is fontos film Redford pályáján, mert lényegében ezzel vették kezdetüket az időskori szerepek. Forrás: TMDb

+ Időskori szerepek

Robert Redford idős korára sem hagyott fel a színészettel, ikonikus szerepet kapott az Amerika kapitány: A tél katonájában, és több filmje is érzékenyen mesélt az öregedésről, köztük a Minden odavan (2013), a Milyen hosszú az éjszaka (2017) és az Úriember revolverrel (2018) – ezeket érdemes bepótolnia annak, aki az elmúlt években már nem követte Hollywood egykori szépfiújának filmszerepeit.

Jane Fonda és Robert Redford. Forrás: Netflix

A Netflixen elérhető Milyen hosszú az éjszaka Redford és Jane Fonda közös munkája, amely a magány, a szeretet és az öregedés finom drámája, egyben a két színész újabb nagy összeállása, finom reflexió a Mezítláb a parkban című közös filmjükre. Redford Louis Watersként egy idős, megözvegyült férfit alakít, aki szomszédja, Addie Moore felvetésére közel kerül hozzá érzelmileg: együtt alszanak, nem szexuális, hanem emberi társaságként, hogy enyhítsék a magányt. 

A film csendes, intim hangvételével mutatja meg, hogy a kor előrehaladtával is lehet újrakezdeni, szeretni és kapcsolódni, miközben szembesülünk veszteségeinkkel. 

Redford visszafogott, de erőteljes jelenléte, Fonda páratlan kémiai energiája és a lassan kibontakozó kapcsolat érzékeny ábrázolása emeli a filmet a kortárs dráma egyik meghatározó alkotásává, és bizonyítja, hogy Redfordnak a színészet nem a múlt, hanem az örök jelen része maradt.