A túlságosan sűrű fillér

A Claire’s amerikai csődje alapvető kérdéseket generált a hasonló üzleti modellel működő vállalkozások megmaradásával kapcsolatban. Aggódni nem kell, a sűrű fillér elve továbbra is működőképes, kérdés persze milyen csatornákon marad fenn.

Fotó: Getty Images/Europa Press News/Cezaro De Luca

Hangulatvásárlás
 

Összefoglalva: élmény alapú filléres vásárlás, ami elsősorban a vevő közérzetét javítja, a kereskedő pénztárcáját duzzasztja. A Claire’s kivételt képez, mert több termékkörben sem a hagyományos sűrű fillér elvét követi, hanem inkább a termékek egyediségében tűnik ki. Sok esetben azonban ebben a boltban is jellemző a diszkont elv, pont úgy, mint a Pepcóban, a TEDi-ben, vagy a Flying Tigerben, sőt ide sorolható még a KIK is, bár a termékkínálata egyértelműen a ruházat felé hajlik. Ezek az itthon is ismert bolthálózatok, amelyek mellé egyre több kínai hátterű „mütyürkebolt” zárkózik fel, erősítve a versenyt. Mindegyik hálózat a popularitást célozza és igyekszik nagyon pénztárcabarát árakkal működni. Az itthon ismert hálózatok legöregebbje a dán Flying Tiger, amely a nyolcvanas években Zebraként működött és a termékeinek a nagy része tíz dán koronába került – annak idején.

Az itthon is mert hálózatok mellett sok más ismert is működik nemzetközi szinten, ilyen például a japán Daiso, az amerikai Dollar Tree, a francia GiFi, az angol Poundland vagy kínai Miniso (ennek itthon is vannak üzletei). 

Viszont nem ezek a láncok találták ki ezt az üzleti modellt. A modern filléres üzletek atyjai közé az amerikai Dollar stores sorolandó, a cég az 1950-es 1960-as években ment nagyot, de nem titkolták, hogy egy majd száz évvel korábbi modellt adaptáltak. A Woolworth’s üzletekét. Ezt a hálózatot 1879-ben Frank Winfield Woolworth alapította és ő volt az első igazi sűrűfillér kedvelő, a boltjaiban mindent egy dime-ért (tízcentes érme) árult.

Az amerikai üzleti sikereket vette át a dán Zebra (később Flying Tiger) majd a működő modellel jelent meg 1994-ben a német KIK, majd tíz évvel később egy időben (2004)-ben a német TEDi és a lengyel Pepco is. Fontos leszögezni, hogy ezek a boltok nemcsak kereskedők, hanem kereskedelmiingatlan-hasznosítók is, hiszen valójában a meglevő erőforrások és infrastruktúra optimális felhasználásával megszerezhető legnagyobb profit érdekében alakultak, nem pedig a hagyományos kereskedés mentén. (Sok esetben egyébként ma már a hagyományos kereskedők is inkább a profitmaximalizálásban érdekeltek, nem pedig a hagyományos kereskedelmi értékek javításában. Ennek a szemléletnek főként az online kereskedelem fejlődése adott teret.)

Ma már az online értékesítésben is egyre újabb üzleti modellek jelennek, a legerősebb ilyen a platformok létrehozása, amelyek kvázi online piactérként működve engednek be a gyűjtőlapra gyártókat, viszonteladókat, hogy közvetlenül a vásárlónak értékesítsenek. A kínaiak mellett számtalan ilyen üzleti modellt alkalmaznak Amerikában a divatiparban és a barkácspiacon is. Ugyanakkor az online kereskedelem fejlődése lelassult és a logisztikai háttér nehézkesebbé vált. Így több üzleti modell is csődöt mondott. Ám mivel az utóbbi időben a kiskereskedelem nagyjai az online fejlesztésekben voltak érdekeltek, a hagyományos üzleti modelleket némileg elhanyagolták, ezért most az online és a fizikai üzletek is „lógnak a levegőben”.

Egyetlen modell kezdett most fejlődni, ez pedig nem más, mint a smart üzletek, amelyek kassza és kiszolgálók nélkül működnek. Sok esetben (például élelmiszer, ruházat, drogéria) ez lehet a jövő, de egyelőre erre nincsenek megfelelő üzleti modellek, tekintettel arra, hogy egy-egy okosbolt kialakítása a jelenlegi forgalom és profitszint mellett soha meg nem térülő beruházásnak számít. Ennek ellenére egyre több ilyen üzlet van a piacon (már itthon is), de ezek elsősorban adatbázist, információt kínálnak a befektetőnek, nem profitot.