Ahol a gőz tüzes pofonként csattan az arcodon

Az autóbusz hangtalanul suhant a Tampere belvárosából kivezető úton. Nem sokkal múlt délután három óra, alkonyodott, a világosságot lassan nyelte el a mindent egyre jobban beborító sötétség. A jármű párás ablakain is áthatolt a kékes, furcsa fény. Kezemmel törölgetni kezdtem a párát, hogy lássam, mi van ott. Csak egy pillanatra villant fel a tábla, rajta az öt betű: Sauna. Tampere, Finnország, egy októberi nap különleges délutánja.

Tájékoztató tábla Finnország legöregebb nyilvános szaunájában Fotó: Lantos Gábor

Különös hely volt ez, amelyet egy időben messze elkerültek a turisták, a házikó jelentéktelenül olvadt bele a környezetbe. Már ott, akkor szöget ütött a fejembe, hogy le kéne szállni, meg kellene nézni, mit rejt a homályba burkolódzó hely. Különösen akkor, ha éppen arra a településre vetett a sors, amelyet a világ szaunafővárosának neveznek. Ez Tampere.

Ki gondolná, hogy ebben a házban van Tampere és Finnország legöregebb szaunája?
Fotó: Lantos Gábor

Tampere és Finnország legöregebb nyilvános szaunája

Néhány nappal később erre is sor került. Nem sokkal a nyitás után érkeztem, mert ennek a szaunának komoly nyitvatartási rendje van. Azt hittem, egyedül leszek, ugyan, kinek lenne kedve egy ködös, nedves, nyálkás, nyirkos október végi kedd délután erre kószálni. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Idős, sokat látott finn férfiak nevetgéltek a szauna előszobájában. Sör és vodka volt a kezükben. 

Bár egy szót sem beszéltem finnül, az egész helyet különös vidámság ölelte körbe.

A férfiak nem tudtak angolul. Különös megfigyelésem ez. Hosszú északi vándorlásaim során kellett leszámolnom azzal a sztereotípiával, hogy odafent mindenki perfekt beszéli Shakespeare nyelvét. Minél idősebb valaki, annál nagyobb az esélye annak, hogy ez nincs így. 

Különös helye ez a világnak. Ruhára, ágyékot eltakaró textilre itt nincs szükség, sőt, egyenesen tilos a meztelenség negligálása. A vastag faajtó nehezen nyílt. Odabent százéves embernek kinéző idős finn kefélte a hátát. A sajátját – természetesen. A hosszú nyelű, sűrű szövésű kefe pont erre szolgált. Majd az előtte heverő favödröt megmerítette a jéghideg vízben, s az egészet magára loccsantotta. Fókaként prüszkölt, de nem ordított – hang sem hagyta el a száját. Fent, a galérián sokan ültek a padon. A fával fűtött szaunakályhát már reggel megtömték, hogy a délutáni nyitásra bent kilencven fok legyen. Felmásztam az emeletre, a sok jó ember helyet szorított nekem. A loccsantónak lelke kissé szomorú: ott kellett hagynia a kompániát, le kellett másznia, hogy az izzó kövekre vizet öntsön. A forró gőz sisteregve szállt fel, szúrta, égette a bőrt. 

Egy-egy jótékony sóhaj zavarta csak meg a csendet, máskülönben csend lett, szinte áhítat.

Nem kellett ott semmi szó, elég volt behunyt szemmel ülni és élvezni az élet egyik legjobb dolgát: a szaunázást.

Neve is van a helynek: Rajaportti

Jut eszembe, nem ám valami névtelen, semmitmondó hely ez. Neve is van: Rajaportti Sauna. Egész Finnország legrégebbi, nyilvánosan működő szaunája, amely 1906-ban nyitotta meg kapuit, azaz 2026-ban lesz 120 éves. Ahogy e történet elmeséléséből is kiderült: tradicionális, fatüzelésű finn szaunáról beszélünk, olyanról, amely Magyarországon egyáltalán nem divat. Ha ezek a padok, kövek, emberek mesélni tudnának.

A Rajaportti szauna belső tere, balra az ősi, 1906 óta üzemelő kályha
Fotó: Lantos Gábor

Kezdjük ott, hogy amikor ezt a szaunát megnyitották, Finnország éppen az orosz birodalom része volt. A svédektől már megszabadultak, sokáig nem élvezhették a függetlenséget, mert jött a nagy medve. 1906-ban Tampere sem úgy nézett ki, ahogy manapság. 

Csúnya város volt ez, egyre fejlődő iparral, rengeteg munkással, akik esténként ebben a szaunában gyűltek össze, hogy fáradt testüket feltöltsék, agyukat megtisztítsák.

119 év alatt egyetlen fontos építészeti módosítás történt itt: az 1930-as években választották külön a férfi és a női szakaszt, falat emelve a két nem közé. Ekkor már működött a szauna mellé épített pékség és kisebb üzlet is. Később szabóműhelyt létesítettek, egész egyszerűen azért, mert a tulajdonos házaspár mindkét tagja ezt a mesterséget űzte. Reggel megrakták a tüzet, nappal varrtak, este kitárták a kapukat, várták a vendégeket. Igazi közösségi tér lett ez a messzi, hideg északon.

A finn szaunakultúra öröksége

Miért maradhatott meg a 21. század mindent megváltoztató, átalakító és szinte az összes hagyományt sutba vágó világában ez az ódon hely? Pont azért, hogy megőrizze az utókornak azt a világot, amelyet ma már csak könyvekből ismerünk. Finnország szaunakultúráját örök életre fenn kell tartani. Akár az ország alkotmányából is idézhettem volna ezt a mondatot, abban sem lenne semmi túlzás, ha a finnek beleírják ezt saját alaptörvényükbe. Mert ez az igazság. 

Ki itt leülsz, igazi időutazást tehetsz a múltba. A hatalmas kályha, a benne izzó méretes rönkök különleges világba kalauzolnak el. Kilencven fokban, ruhák nélkül.

 Így kovácsolódik össze egy nemzet, amelynek boldogságmérő-higanyszála magasra kúszik.

Sokkal magasabbra, mint azt gondolnák. Ez akkor is így van, ha a fejünkben lévő tévképzetek olyan képeket hívnak elő, mint a sötét sarokban naponta részegeskedő finnek, akik minden egyes percben vagy az öngyilkosságra gondolnak, vagy arra, hogy le kellene tolni még egy kupicával. Jó lenne ezeket a képeket egyszer és mindenkorra törölni az agyból, miközben azért ebben az országban sem minden felhőtlen, pláne nem rózsaszín. Közben újabb löttyintés készül, a gőz tüzes pofonként csattan az arcodon. 

Minden, amit a tamperei Rajaportti szaunáról tudni kell
Fotó: Lantos Gábor

Csak a tűz pattogása hallatszik, szinte egy alvó óriás fújtatása töri csak meg a csendet. A bent ülők mintha a kályhával együtt lélegeznének. Fújtatnak ők is, sóhajtanak, nyögnek. Nagyon közel ülnek egymáshoz, az idegen testek összeérnek, mégsem morog senki, hogy menj már odébb. A csend fontos eleme az itt töltött időnek. Ez nem a pletykafészek, itt nem illő az oktalan és oktondi locsogás. 

A Rajaporttiban nem szabad túl sokat beszélni, mert a történetek ott vannak a falak között. 

A munkások élete, az özvegyek siráma, a szegénység okozta szomorúság, a sötétség által keltett különleges lelki világ. Nem fürdő ez már, hanem szent tér, ahol a múlt és a jelen naponta fog kezet egymással.

A boldogság titka: a szaunázás

1906-ban a legtöbb finn otthonban még nem volt fürdőszoba. A szaunák nem csak az egészség megőrzésének helyszíneként üzemeltek, hanem nyilvános fürdőként is szolgáltak. Lassan, de biztosan lettek ezek a helyek a finn társadalom központi részei. Mára ott tartunk, hogy az öt és félmilliós országban több mint hárommillió szauna található. A sűrű erdők közepén álló magányos víkendházakban (mökkikben) az a jó, amikor az ember begyújt a szaunába. 

Arra van a szauna
Fotó: Lantos Gábor

Majd kimegy a hóba és a mínusz húszfokos hidegben beleveti magát a jéggé fagyott fehér tengerbe. Nincs a világon még egy olyan ország, amelynek ennyire fontos része lenne a fürdőzés, az izzadás, a test és lélek forrósággal való megtisztítása. Mert az, hogy Finnország jóléti állam, egy dolog. Sokan ugyanis nem a pénzt, hanem a szaunában való üldögélést, a napi gőzkieresztést és gőzfelvételt tartják az igazi boldogság egyetlen titkának. Ott, ahol telente heteken, hónapokon át a napot sem látni, a szaunázás adja meg azt az örömforrást, amelyet a világ más, fényesebb helyein eltérő módon találnak meg. Finnország tetején, a messzi, titokzatos és varázslatos Lappföldön olykor olyan hideg van, hogy a szabadidős tevékenységek is téli álmot alszanak. Kivéve egyet: a szaunázást. 

Élet és halál kapcsolódik össze a szaunában

A huszadik század elején, a Rajaportti megnyitásakor a nők gyakran szültek a szauna melegében. Nem véletlenül mondták a finnek, hogy az élet a szaunában kezdődik és ott is ér véget. Mert a betegségek kezelésére is alkalmas volt a hely, amikor pedig valaki elhagyta az árnyékvilágot, a holttestet is itt készítették elő a temetésre. 

A szauna kórház, konyha, kocsma és hullaház is volt. 

Így ívódott bele minden finn ember lelkébe. Úgy tartották: aki először járt erre, mindig visszatért. A szauna nem gonosz, de könnyen megsértődik. Mikor? Ha nem tiszteled. Ha türelmetlen vagy és nem várod meg a löttyintés kellő pillanatát, ekkor szúrós lesz a gőz, szinte fullasztó. A régi szaunamesterek úgy tartották: az öreg kályhák megérzik a rossz szándékot. 

Tampere, a világ szaunafővárosa
Fotó: STUART FORSTER/Robert Harding Premium

Márpedig ebben a szaunában a kályha is ugyanaz, amelyet 1906-ban ide építettek. Valahol ez is egyfajta csoda, na meg a hagyományok végtelen tisztelete. A régmúlt idők szaunamesterei nem is engedték, hogy akárki vizet löttyintsen a forró kövekre. A mesterek a felfűtés hosszú órái alatt magányosan álltak bent, olykor beszédet is intézve a kályhához. A Rajaportti, akárcsak az egész ország, keményen megszenvedte a háborús éveket. 

Voltak olyan napok, amikor teljesen néma volt,

a férfiak az 1939-ben megkezdődött finn téli háborúban harcoltak, az asszonyok a kezüket tördelve reggeltől estig az ablakon bámultak, mikor jő haza a ház ura. Odalent senki sem beszélt, csak a tűz pattogott, mert a szaunamester a drámai, háborús napokon is befűtött, nem tudván, érkezik-e egy-egy vendég. Sokan a rossz hírek, az elvesztett családtagok utáni vágyakozás, a gyász fogságában nyitottak be. Ilyenkor a mester is tudta, csendben kell maradni. Ez nem a ma oly divatos turistamesék helye, hanem a mély és soha el nem feledhető emberi történetek tárháza.

Lékfürdőzés mínusz 30 fokban

Senki sem gondolná, hogy a jeges vízben való fürdés – szigorúan a szaunázás után – a legnagyobb boldogságbomba. E sorok írója a messzi és mindentől távoli Muonio erdőségében, mínusz 30 fokos, csontig hatoló hidegben merült alá a Jeris-tó sötét vizébe abban a lékben, amit dolgos kezek vágtak ki minden szaunázó örömére. Szavakkal nehezen írható le az érzés: ahogy a jéghideg víz előbb pengeként vágja szilánkosra a testet, majd a millió apró tűszúrásra emlékeztető következő szakaszban már nem akarsz kijönni a vízből. 

Pedig meg kell tenned ezt, fél percnél nem maradhatsz tovább, mert belehalsz,

mégis, amikor innen visszavágtatsz a szaunába, úgy érzed, tied a világ. Pár kör megtétele után pedig csak arra marad erőd, hogy elvánszorogj az ágyig és úgy aludj reggelig, mint akit agyonvertek.

A cikk szerzője Muonióban merül el a jeges Jeris-tóban
Fotó: Lantos Gábor

A Rajaportti Sauna, Finnország régi fürdőhelye más élményt kínál. A nagy változást az 1970-es és 80-as évek hozták meg, amikor a finn lakásokhoz, házakhoz elkezdték megépíteni a saját szaunákat. Ez azt jelentette, hogy a nyilvános szaunák csillaga halványodni kezdett. Sokan attól féltek, hogy egyszer csak eljön a pillanat, amikor bezárják a helyeket, de ez soha nem következett be. Sőt. Manapság a finn nyilvános szaunák újra a régi fényükben tündökölnek. A finn Z generáció tagjai, azaz a mai fiatalok talán már kevesebbet isznak, mint őseik, de a társasági élet nekik is kedvükre való. Márpedig hol találnák meg mindezt, mint a finn szaunákban?

A szauna a társadalom tükre

A szauna, a tamperei ódon Rajaportti a finn társadalom tükre. Ha egyszer megismerkedsz ezzel a világgal, függőséget okoz. Onnantól kezdve, ha nem vagy Finnországban, arra vágysz, hogy ott legyél. Ha pedig ott vagy, sosem akarsz eljönni onnét. Vállalod, hogy minden reggel magadra rántod az összes göncödet, fejedbe nyomod a gyapjúsapkát, lassan berozsdásodó tested mozgásra kényszeríted, hogy odakint a fejszével a napi betevőt, pontosabban az óriási kályhára valót felhasogasd. Ha szerencséd van, mások megteszik ezt helyetted. Akkor pedig tényleg nincs más dolgod, mint kora délután alaposan megrakni a tüzet, az ajtót bezárni, várni pár órát, néha ellenőrizni a lángot, újabb hasábokat rakni az izzó parázsra. 

Amikor a hőmérő 80 fokot mutat, mindent hátrahagyva, mindent a sarokba dobva elindulsz, hogy a következő órákban semmi más dolgod ne legyen, csak az élvezetekben való elmerülés.

Nem nagy dolgok ezek, mégis, a legcsodálatosabbak a világon. Azon pedig tényleg ne csodálkozz, ha mindez komoly függőséget okoz.