A népi hitvilágunk emlékeinek, illetve a magyar nyelv tájszavainak, lokális formuláinak és rétegkifejezéseinek összegyűjtése érdekében a modern hazai tudományosság hajnalán, a XVIII–XIX. században sokat tettek a katolikus egyháziak. A népi hagyományvilágunkkal foglalkozó klerikusok közé tartozott többek között a piarista szerzetes és matematikaprofesszor Dugonics András, az egri főegyházmegyei Kandra Kabos és a csanádi egyházmegyei Kálmány Lajos. S ebbe a sorba illik a kétszáz esztendeje született Ipolyi Arnold püspök, akadémikus is, a Magyar Mythologia szerzője.

Pap és főpap
Ipolyi Arnold (Ipolykeszi, 1823. október 18.–Nagyvárad, 1886. december 2.) német eredetű családból származott, eredeti vezetékneve Stummer volt. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban és Nagyszombatban végezte, majd az esztergomi főegyházmegye papnövendéke lett, s egy ideig a bécsi Pázmáneumban tanult. 1847 nyarán pappá szentelték. Ezt követően előbb Komáromszentpéteren volt káplán, majd Pozsonyban hitszónok, végül Zohor, majd Törökszentmiklós plébánosa. 1863-ban egri kanonoki, 1867-ben borsmonostori apáti kinevezést nyert. Ferenc József magyar király 1871 szeptemberében nevezte ki besztercebányai megyéspüspökké, 1886 februárjában pedig a nagyváradi püspökség élére helyezte át.
Papi és főpapi tevékenysége mellett Ipolyi komoly tudományos munkát végzett.
Régészként, művészettörténészként, történészként egyaránt sokat publikált: szakfolyóiratokban éppúgy, mint önálló kötetekben. A magyar mellett német és latin nyelven is. Az egri középkori székesegyház történetét, vagy Besztercebánya művelődéstörténetét éppúgy vizsgálta, mint a magyar államnyelv vagy éppen a hazai iparélet históriáját, de a régészeti és a művészettörténeti kutatások módszertanával is foglalkozott. 1865-ben szerzett a bécsi egyetemen doktori fokozatot.