Április negyedike még 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletének jóvoltából lett a felszabadulás ünnepnapjának nyilvánítva. A dátum meghatározásához azonban nem a történelmi valóság, hanem a szovjet állami hírügynökség, a TASSZ 1945. április 4-i kommünikéje szolgált alapul. A TASSZ Sztálin közvetlen utasítására ugyanis e napon azt a hírt röpítette világgá, hogy a Vörös Hadsereg április 4-én az "utolsó fasisztát" is kiverte Magyarország területéről. A történelmi tények viszont merőben mást mutatnak.

Április negyedike: Sztálin megrendeli a győzelem napját
A második világháború történetében a Dunántúlon 1945. március 6-án elindított Tavaszi ébredés (Frühlingserwachen) kódnevű hadművelet volt a náci Németország utolsó hadászati offenzívája. Átmeneti sikerek után azonban Adolf Hitler ellentámadási kísérlete kifulladt, és 1945. március 16-tól a Vörös Hadsereg vette át a stratégiai kezdeményezést, elsöprő erejű támadást indítva a létszámhátrányban lévő és súlyosan leharcolt német alakulatok ellen. A 2. ukrán front offenzívájának legfőbb célja a német haderő Magyarország területéről való kiszorítása és Bécs elfoglalása volt.

A Vörös Hadsereg Legfelsőbb Főparancsnoksága, a Sztavka feje, Joszif Sztálin rendkívül bosszús volt a magyarországi hadműveletek elhúzódás miatt. Sztálin ugyanis attól tartott, hogy az angolszász szövetségesek még a Vörös Hadsereget megelőzve Bécsig törhetnek előre. A paranoiásan gyanakvó szovjet diktátor nyugtalanságát még tovább fokozta az a hírszerzési információ, hogy Wolf SS-tábornok titkos tárgyalásokba kezdett az olaszországi szövetséges haderő főparancsnokával, Alexander tábornaggyal az itáliai német seregtestek fegyverletételéről.

Sztálin, talán saját magából kiindulva, rögtön szovjetellenes praktikát vélt felfedezni a kétoldalú fegyverletételi tárgyalásokban azt feltételezve, hogy az angolszász szövetségesek különbékére készülnek a náci Németországgal.
Éppen emiatt mindennél fontosabb prioritássá vált számára a magyarországi hadműveletek gyors lezárása, és Bécs elfoglalása.
Ezért március 16-án meglehetősen paprikás hangulatban azt táviratozta Fjodor Tolbuhin marsallnak, a 2. ukrán front parancsnokának, hogy a dunántúli hadműveleteket április 4-ig be kell fejezni, és addig az utolsó német katonát is ki kell verni Magyarország területéről. Sztálin egyébként híres volt arról, hogy gyakran szeretett teljesíthetetlen határidőket szabni a tábornokainak.

Így járt például Rogyion Malinovszkij marsall, a 2. ukrán front parancsnoka is, akinek 1944. október 29-én a generalisszimusz azt ukázt küldte, hogy öt napon belül menetből vegye be Budapestet. (A budapesti csata öt nap helyett több mint három hónapig elhúzódó hadműveletté vált.) A veszélyesen kiszámíthatatlan "gazda" (a szovjet marsallok így hívták maguk közt Sztálint) parancsainak azonban nem volt ildomos ellentmondani és azokat minden szovjet frontparancsnoknak illet véres komolyan vennie.
Még további kilenc nap felszabadítás
Tolbuhin marsall hadseregcsoportja ez alkalommal azonban jól vette az akadályokat. A 2. ukrán front egységei március 22-én elfoglalták Székesfehérvárt, március 31-én bevették Sopront majd megkezdték a felvonulást az akkori birodalmi-magyar határra, hogy tovább nyomuljanak Bécs ellen. Tolbuhin itt azonban nem várt akadályba ütközött.

A Rábafüzes és Nemesmedves között kiépített úgynevezett birodalmi védővonal ha megakadályozni nem is tudta, de jelentősen lelassította ugyanis az osztrák területre való betörést, elhúzódó határ menti csetepatékra kényszerítve Tolbuhin alakulatait. Ezzel pedig veszélybe került a "gazda" szabta határidő teljesítése is, amelynek betartását Sztálin árgus szemekkel figyelte Moszkvából.

Az ettől egyre idegesebb Tolbuhin éppen ezért hatalmas megkönnyebbüléssel fogadta azt a hírt, hogy 1945. április 4-én reggel néhány szovjet alegység benyomult a térképen utolsó magyarországi közigazgatási egységként nyilvántartott Nemesmedves külterületére. A marsall be sem várva a község és környéke birtokbavételéért kibontakozó harc végeredményét, azonmód megtáviratozta Moszkvának, hogy "Sztálin elvtárs parancsát sikeresen végrehajtottuk."
Csakhogy, a nemesmedvesi alvég megszállása még korántsem jelentette a magyarországi területek hiánytalan elfoglalását.
Nemesmedves térségében még több mint egy hétig elhúzódó és hullámzó kimenetellel folytatódó helységharcok bontakoztak ki. Magyarbüks községből csak április 11-én sikerült kiverni a németeket, akik a környékbeli tanyák, illetve majorságok épületeiben még mindig fanatikusan kitartottak.

A Bécs, illetve a délnémet területek irányába kibontakoztatott nagy szovjet offenzívával összehasonlítva persze ezek a tanyavilági csetepaték már nem osztottak és szoroztak, de mindenesetre tény, hogy a későbbi években a kommunista kánonban piros betűs ünnepnapként magasztalt április negyedikéhez képest még április 12-én is német lövészek hasaltak magyar földön. A legfrissebb kutatások szerint a legutolsó német alegységet mindössze három nappal a berlini csata kezdete előtt, április 13-án sikerült kiszorítani a Pinkamindszent környékén fekvő Kapuy-major területéről, de a "gazda" szeme - Tolbuhin szerencséjére -, eddig már nem látott el.
Április negyedike: felszabadulás, hatalomváltás vagy megszállás?
Erre a kérdésre azt a választ adhatjuk, hogy a Vörös Hadsereg benyomulása, illetve a megszálló németek kiűzése kinek ez, kinek pedig az volt. Magyarország már 1944. március 19-én, a német megszállással elvesztette függetlenségét. Az ország szuverenitása de facto megszűnt, a németellenes közszereplőket a Gestapo letartóztatta, az ország zsidóságának túlnyomó részét deportálták és haláltáborokba szállították, az ország pedig német nyomásra továbbra is részt vett az érdekeivel ellentétes és még rengeteg további véráldozattal együtt járó háborúban.

Az elvetélt 1944. október 15-i kiugrási kísérlet után a németeket feltétlenül és mindenben kiszolgáló nyilasok rémuralma következett el, Magyarország pedig a náci Harmadik Birodalom külső védelmi vonalává és az országot romhalmazzá változtató utóvédharcainak helyszínévé vált.
Mindazok, akiket ez közvetlenül érintett, méltán érezhették felszabadulásnak a náci megszállók és csatlósaik, a nyilasok kiverését.
Viszont azzal együtt, hogy a Vörös Hadsereg Magyarországra történt bevonulása sokak életét megmentette, sokakét viszont tönkretette a malenkij robottal, Gulágra hurcolással, tömeges erőszakkal és fosztogatásokkal, valamint a Moszkva által Magyarországra oktrojált kommunista rendszerrel, benne különösen a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett bolsevista rémuralommal.

A szovjet megszállás nem állította vissza az ország függetlenségét sem, hanem a saját rendszerét, az elnyomás új formáját kényszerítette rá a magyarságra. A kommunisták kiépítette rendőrállam, az ÁVH terrorjának tobzódása, a B-listázás, az úgynevezett munkatáborok és a büntetőjognak mint a marxista "osztályharc" eszközének gátlástalan alkalmazása tíz és százezerek életét tette tönkre.
Az 50-es évek pesti aszfalthumora szerint Magyarország történetében három nagy dúlás, a tatárdúlás, a törökdúlás és a felszabadúlás volt.
A kommunista elnyomás, a széles tömege elszegényedése és reménytelen helyzetbe kerülése ezért sokak számára tette szitokszóvá a felszabadulást. Ha az egyik megszálló és elnyomó hatalmat egy másik váltja fel, történelmi értelemben azt aligha lehet felszabadulásnak nevezni.

A totális kommunista uralom kiépülése után, 1950-ben április negyedikét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 10. számú törvényerejű rendeletével a legnagyobb nemzeti ünnepnek nyilvánította: „Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barátja, a nagy Sztálin iránt. Április 4. nemzeti ünnep, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe, a magyar felszabadulás, a megbonthatatlan szovjet - magyar barátság napja" -áll a rendeletben, jól kifejezve a magyar kommunisták szervilis szovjetimádatát.

Később az egyre jobban felpuhuló Kádár-rendszer utolsó éveiben április negyedike korábbi harcos ünneplése családi kiránduló programmá és Önök kérték televíziós kívánságműsorrá szelídült. Az 1990-es szabad választások után megalakult többpárti országgyűlés az 1991. évi VIII. törvénnyel április negyedikét végleg törölte a nemzeti ünnepek sorából.
Április negyedikét:
- először az Ideiglenes Nemzeti Kormány nyilvánította ünnepnappá, még 1945-ben,
- a Magyarország területén harcoló utolsó német alakulatokat nem április negyedikén, hanem kilenc nappal később verték ki az országból,
- az 1990-es szabadválasztásokat követően az 1991. évi VIII. törvény törölte a nemzeti ünnepek sorából.