1944. március 19-ét követően Magyarország irányítása német kézbe került; a megszállás váratlanul érte a magyar vezetést. Ennek ellenére utóbbi még nem veszítette el teljesen cselekvőképességét, maradt mozgástere. A németekkel szövetséges államok kiugrássorozata – kezdve Olaszországgal (1943) – és a megállíthatatlan Vörös Hadsereg tudatában Horthy Miklósnak nem maradt más választása, mint megkísérelni a háborúból való kiválást, amit azonban egyre halogatott. Románia a németeket valósággal sokkoló kiugrása után nem sok idő és indok maradt, hogy Magyarország ne próbálkozzon hasonlóval, főleg Bulgária (szeptember 8.) és a finnek (szeptember 19.) kiválását követően. Eközben titkos tárgyalások zajlottak Moszkvában és az angolokkal is, akik egyértelművé tették, a kiugrással a szovjetekhez kell fordulni, mert hazánkat a keleti érdekszférába sorolták. Ekkortájt rendelik föl Budapestre vitéz Szügyi Zoltánt, a Kárpátokban harcoló pápai ejtőernyősök ezredesét, hogy Vörös János vezérkari főnök közölje vele az új hadosztály tervét, amelynek vezetőjévé őt szemelték ki.
Horthy Moszkvához fordul
Horthy visszaemlékezéseiben elismeri: „a végső, döntő lépéstől még húzódtam”, de végül Moszkvához fordul a fegyverszünet ügyével. A szovjetek október 16-ában szabták meg a határidőt. A kormányzó késlekedését a magyar tábornoki kar megbízhatatlansága is okozta: 60-70 százalékukat a német beállítottságúak tették ki Vörös szerint. A németek ébersége miatt a kiugrás kulcsemberét, Bakay Szilárd altábornagyot október 10-én, majd a kormányzó kisebbik fiát, Miklóst október 15-én Gestapo-ügynökök rabolták el, így zsarolva meg Horthyt, aki ezért a fegyverszünet bejelentését előkészületek nélkül, sietve tette meg. A helyzeten segíteni már nem lehet, amikor október 12-én megszületik Csatay Lajos honvédelmi miniszter rendelete egy új elitegység, a Szent László Hadosztály felállításáról. Szügyi október 14-én ér a budai Várba, ahol viszont hiába keresi Vöröst, nem találja. Szügyi később így emlékezik: „A vezérkari főnökhöz beosztott urak között szokatlan idegességet tapasztaltam, senki sem ért rá velem bővebben foglalkozni, a kérésemre, hogy tájékoztassanak a helyzetről, azt válaszolták, hogy nem tudnak semmit.” Szügyi még aznap a józsefvárosi pályaudvarra megy, ahová ezredének az este folyamán be kellett érkeznie, de a németek letiltottak minden magyar szállítmányt Pest felé. Mivel Bakay altábornagynál volt a kiugrási terv teljes dokumentációja, a németek pontosan tudták, kiket, mely egységeket kell kiiktatni. Szügyi később szovjet fogságban találkozik Bakayval, akitől – későbbi, népbírósági vallomása szerint – megtudta, a
fegyverletételre vonatkozólag minden haditerv nála volt és emiatt volt a teljes zűrzavar akkor, amikor a Gestapo Bakayt lefogta. Felfogásom szerint az volt a hiba, hogy a háborúból való kilépéssel kapcsolatos haditerveket Bakayn kívül senki sem tudta, ez okozta Bakay lefogása után fellépő teljes zűrzavart, és ennek volt köszönhető, hogy a németek meg tudták szállni Budapestet, és Szálasi Ferencék uralomra léptek.
A németek lépéselőnyének eredménye az is: a pápai ejtőernyősök vonatait Hatvanban félreállították. Szügyi hiába próbálta a pályaudvar parancsnokságánál sürgetni ezredének érkezését, ott tehetetlenek voltak a német utasításokkal szemben.
