Elkerülhetetlen volt a német megszállás

Nyolcvan éve történt az a tragikus történelmi esemény, amely még Magyarország alaptörvényébe is bekerült: „hazánk 1944. március 19-én elveszítette állami önrendelkezését”. A német megszállásról, annak okairól és felelőseiről mind a mai napig különböző vélemények, féligazságok és tévhitek élnek a köztudatban. A fő vitakérdés az, hogy volt-e alternatíva, és a magyar vezetés mit tett, illetve tehetett volna a megszállás elkerüléséért. Szakály Sándorral, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatójával ezekről a kérdésekről beszélgettünk.

Forrás: wikipedia.org

„Megtörtént tehát. A múlt háború végén a románok, ennek a végén a németek törtek be Magyarország fővárosába. Akkor a románokat a győztes antant küldte a budapesti proletárdiktatúra leverésére, most a németek a nagy orosz proletárdiktatúra elleni küzdelmükben jöttek, hogy megszálljanak egy számukra megbízhatatlan országot. Mi akkor, a románok ellen, a nyugati szövetségesek védelmét kértük. Most, a németek ellen, ugyanebben bizakodtunk. Miért, hogy mi soha nem kaptunk segítséget onnét, ahová a szívünk húzott, ahonnét a segítséget vártuk? Vajon a mi hibánk ez, vagy a rossz politikánk az oka, vagy így van megírva a Sors könyvében?” 

Így foglalja össze az 1944. március 19-i német megszállás lényegét a miniszterelnöki posztjáról aznap lemondó és másnap a német letartóztatás elől a török követségre menekülő Kállay Miklós először 1954-ben New Yorkban, angolul megjelent emlékiratában. 

Rég eldöntetett 

Ebből az is kiderül, hogy sem ő, sem Horthy Miklós kormányzó, továbbá a legtöbb magyar politikai és katonai vezető a legutolsó napokig nem hitte, hogy a német megszállás bekövetkezhet. Pedig az német szempontból szükségszerű és rég eldöntött kérdés volt, állítja Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója. Miért is? 

Azért, mert a nyugati szövetségesek szicíliai partraszállása és Mussolini bukása után Olaszország – amely Németország legfontosabb szövetségese volt – 1943. szeptember 8-án ténylegesen kivált a háborúból, emiatt a német hadvezetésnek komoly erőket kellett átcsoportosítania az olasz frontra. Magyarország épp ebben az időpontban kötött egy titkos megállapodást a britekkel, hogy amennyiben a nyugati hatalmak csapatai elérik Magyarország határait, akkor lép ki az ország a háborúból. Amikor ez az információ eljutott a német katonai és politikai vezetéshez, Hitler kijelentette, nem szabad megengedni, hogy Olaszország esete bárhol megismétlődjön, ezért már 1943 szeptemberében kiadta az utasítást a Magyarország megszállására irányuló hadműveleti terv kidolgozására. Erről természetesen a magyarokat nem értesítették. 

Sztálin meggyőzte Rooseveltet 

A németek komolyan tartottak a magyar kiugrástól, amit az is bizonyít, hogy Hitler már 1943 áprilisában klessheimi találkozójukon a magyar kormányzó értésére adta, hogy tudnak a Kállay-kormány angolszászokkal folytatott titkos tárgyalásairól, s figyelmeztette Horthyt, hogy „Németország és szövetségesei egyazon hajóban ülnek a viharos tengeren, s világos, hogy ebben a helyzetben bárki, aki esetleg ki akarna szállni belőle, rögtön vízbe fulladna.” A Führer 1943 őszén több olyan kijelentést tett bizalmas körben, hogy ha az amerikai–angol erők partra szállnának a Balkánon, azt a német haderő (a földrajzi és időjárási viszonyok miatt is) nehezen háríthatná el. 

– A magyar politikai és katonai vezetés egy része valóban sokáig reményeket fűzött brit és amerikai csapatok balkáni partraszállásához. Azt hitték, az angolszász hatalmak nem fogják megengedni a Vörös Hadsereg behatolását Európa közepébe, ezért terveznek Olaszország és a Balkán felől támadó hadműveletet Közép-Euró­pa irányába – magyarázza Szakály Sándor. 

– Úgy gondolták, amikor a nyugati csapatok megjelennek Magyarország határainál, akkor fognak lépni, azaz kilépni. Ez a pillanat azonban soha nem jött el, 

mert a három Hitler-ellenes nagyhatalom vezetőjének 1943. november végi teheráni konferenciáján Sztálin meggyőzte – Churchill ellenkezése dacára – Roosevelt amerikai elnököt, hogy a nyugati szövetségesek a németek elleni fő frontot az észak-franciaországi partraszállással nyissák meg. Ez azt jelentette, hogy Európa keleti felét, egészen Németországig a Szovjet­unió szállja meg. 

Kiugrani, de hogyan? 

A történész szerint az adott földrajzi és geopolitikai helyzetben a háborúból történő kiválásnak nem volt esélye, amit az is alátámaszt, hogy bármelyik ország, amelyik kilépett a háborúból és átállt a szövetségesek oldalára – például Olaszország és Románia –, akkor tette, amikor az addig vele szemben álló hatalmak csapatai megérkeztek az ország területére. Jellemző, hogy Horthy 1943 nyarán bizalmas körben kifakadva azt mondta: 

Sokan tanácsolják, hogy ki kell ugrani a háborúból, de senki sem tudja megmondani, hogyan. Azt mégsem tehetem, hogy kiállok a Vár erkélyére, és elkiáltom magam: Átálltam. A németek huszonnégy órán belül Szálasit hoznák…

1944 márciusában a hadihelyzet úgy alakult, hogy jelentős szovjet előretörés volt a keleti hadszíntéren, egyre gyorsabban közeledtek Európa közepe és a Balkán felé, ugyanakkor a nyugati szövetségesek csak lassan haladtak észak felé Olaszországban. Magyarország közép-európai stratégiai helyzete miatt a németek nem kockáztathatták a magyar kiválást, ezért döntött véglegesen február végén Hitler a katonai megszállásról. Erről a magyar politikai és katonai vezetésnek csak hiányos ismeretei voltak. A kormányzó, a miniszterelnök és mások is jól látták az ország kutyaszorító helyzetét. 

Tehát semmiképpen nem lehetett elkerülni a megszállást? Szakály Sándor úgy gondolja, hogy nem. Talán akkor lett volna elkerülhető, ha a magyar kormány minden német politikai, katonai, gazdasági követelést azonnal teljesít. 

S az is kérdés, vajon mit tehetett volna másként Horthy Miklós. Miben hibázott? – Horthy és a magyar vezetés, ha valamiben, akkor abban hibáztatható, hogy 1941 júniusában miért csatlakozott a Szovjetunió elleni háborúhoz, amely akkor úgy nézett ki, hogy a németek győzelmével ér véget. A németek mellett ott masíroztak a románok meg a szlovákok is, és a magyarok aggódtak, hogy német győzelem esetén mi lesz az 1938–1941 között visszatért területekkel, amelyeket a két bécsi döntésnek, illetve a kárpátaljai és délvidéki bevonulás alapve­tően Hitler általi „engedélyezésének” köszönhetett Magyarország. 

Ezek azonban elméleti kérdések, mert Európa közepén ebből a háborúból nem lehetett kimaradni – magyarázza Szakály Sándor. 

Egyedül Svájc tudott kimaradni, illetve északon Svédország és távol, Európa szélein Portugália, Spanyolország és Törökország. Ugyanakkor a semleges Svájc és Svédország is kitűnő kapcsolatokat ápolt a náci Németországgal. Bulgária is kimaradt a háborúból, de ennek nem volt nagy jelentősége, és a háború végén őket is ugyanúgy megszállta a szovjet Vörös Hadsereg, mint hazánkat. 

Hitler döntése 

Szakály Sándor szerint amikor 1944. március közepén Hitler meghívta Horthyt Klessheimbe, már eldőlt a megszállás kérdése. A magyar kormányzó hiába tiltakozott és fenyegetőzött lemondással, nem tudta megmásítani a Führer döntését. Persze megtehette volna, hogy 18-án vagy 19-én, hazatérte után valóban lemond és visszavonul kenderesi birtokára, de akkor sokan úgy vélekedtek, hogy amennyiben a főméltóságú úr ezt megteszi, akkor Magyarországon azonnal olyan szélsőséges erők kerülnek hatalomra, amelyek totálisan kiszolgáltatják az országot a német kívánságoknak és érdekeknek. 

A német vezér azzal is megzsarolta Horthyt, hogy ha nem egyezik bele a német megszállásba, akkor román, szlovák, horvát csapatok is bevonulnak Magyarország területére, ami az egész magyar politikai elit és a társadalom többsége számára katasztrofális lett volna. Ráadásul Hitler megígérte, hogy a német csapatokat haladéktalanul visszavonják, mihelyt olyan magyar kormány alakul, amely megfelel a német érdekeknek. Az egykori haditengerész Horthy emlékirataiban azzal magyarázta, hogy miért nem mondott le: „nem tehettem, hogy a süllyedő hajót éppen akkor hagyjam el, amikor legjobban rászorul kapitányára”. 

A magyar kormány elvileg a kormányzó távollétében is dönthetett volna a katonai ellenállásról, de Szakály Sándor szerint ez lehetetlen volt, illetve öngyilkosság lett volna. Ugyanis a Magyar Királyi Honvédség zöme a Keleti-Kárpátok előterében harcolt, Budapest és a nyugati határ között semmilyen érdemleges katonai erő nem tartózkodott. Horthy volt a legfelsőbb hadúr, és a vele levő Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke március 18-án este táviratban azt az utasítást adta a helyettesének, hogy amíg a kormányzó haza nem érkezik, semmilyen intézkedés nem történhet, a német csapatokat barátságosan kell fogadni. Ha a magyar csapatok mégis megkísérlik az ellenállást, azt a bevonuló német erők rövid időn belül leverik, és akkor a következmények még tragikusabbak lettek volna: a magyar honvédséget lefegyverzik, és kíméletlen megtorlást hajtanak végre.

Csak a szovjetek ne! 

Ez persze a németeknek sem állt érdekében, mivel úgy akarták megszállni Magyarországot, hogy hazánk gazdasági és katonai potenciálja ne sérüljön, hanem minden erőforrást és eszközt a Vörös Hadsereg elleni hadműveletekhez lehessen igénybe venni. 

– Bármilyen furcsán hangzik, a német megszállás lehetett volna rosszabb is – véli a történész. 

– Az átlagember számára nem volt érzékelhető lényeges változás, mert a németek nem úgy viselkedtek, mint nem sokkal később a szovjet Vörös Hadsereg katonái. A lakosságot nem bántották, nem fosztogattak, a nőket nem erőszakolták meg. 

A legtöbben jobban tartottak az orosz megszállástól, és úgy vélték, azért vonultak be a németek, hogy segítsenek nekünk az oroszok ellen harcolni. 

Ezzel együtt aligha vitatható, hogy a német megszállással Magyarország addig is korlátozott szuverenitása, a kormányzó és a kormány mozgástere tovább szűkült. A legsúlyosabb következmény a magyarországi zsidóság gettósítása és tömeges deportálása volt, amit Horthy is elítélt, és amikor szembesült azzal, hogy az elhurcolt zsidókat a németek elpusztítják, közbelépett és sikerült megakadályoznia mintegy kétszázezer budapesti zsidó elhurcolását. 

Bár a történészek nem szeretik azt a kérdést, hogy mi lett volna, ha…?, Szakály Sándornak az a meggyőződése, hogy ha a kormányzó a német megszálláskor távozik posztjáról, már március végétől lényegében az következett volna, ami október közepén, a nyilas-hungarista hatalomátvétel és Horthy lemondatása után történt. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a nyugati hatalmak legkésőbb Teheránban ténylegesen lemondtak a Németország és a Szovjet­unió közti térségről. A háborús céljuk a németek teljes legyőzése volt, amihez szükségük volt a szovjet katonai erőre, és az óriási szovjet véráldozat árát hajlandók voltak Sztálinnak megfizetni a közép-európai országokkal, népekkel.

Borítókép: Német katonák a Budai Várban (Forrás: wikipedia.org)