Nyolcvan éve szállta meg Hitler Magyarországot

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. március 19-én vette kezdetét Magyarország német megszállása. Ennek következtében hazánk elveszítette a szuverenitását, amelyet bő négy évtizeddel később nyerhetett csak vissza, hiszen Adolf Hitler invázióját 1944. szeptember végétől a szovjet uralom váltotta föl.

21st March 1944: Adolf Hitler (1889 - 1945) with Hungarian Admiral Horthy (1868 - 1957) and Nazi Party Leader Martin Bormann (1900 - 1945). Hitler met the Hungarian High Quisling on his arrival in a special train and presented him with an Iron Cross. (Photo by Keystone/Getty Images) Fotó: Keystone

Közhelyszámba megy az a történészi megállapítás, hogy a két világháború között Magyarország a nemzetközi küzdőtéren szinte egyedül maradt, és hogy az államunkat körülvevő kisantant országok ellenséges gyűrűjében kellett szembenéznünk a trianoni traumával (annak gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális következményeivel) és kiépíteni a magyar diplomáciát. Nem feledkezhetünk meg ugyanis arról, hogy 1920 után – mintegy négy évszázad elteltével – ismét önálló külpolitikai tevékenységet folytathatott Magyarország, nemzeti érdekeit tarthatta szem előtt, nem pedig a Habsburg Birodalmi megfontolásokat kellett kiszolgálnia.  

Hitler „vonakodó csatlósával”, Horthy Miklóssal. Fotó: Getty Images

A Horthy-korszakban a magyar állam mind belpolitikájában, mind külpolitikájában elsődleges célként a területi revíziót és a történelmi magyar állam teljes vagy részleges helyreállítását tűzte ki. Hamar világossá vált azonban, hogy ebben a törekvésben az európai politikai színtéren nem nagyon vannak társai Magyarországnak. Az 1930-as évek közepére az Adolf Hitler vezette náci Németország támogatni kezdte a magyar revíziós törekvéseket. Ennek látványos megnyilvánulása volt az első bécsi döntés (1938. november 2.), amely a Felvidék déli sávját juttatta vissza, és a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.), ami Észak-Erdélyt csatolta ismét hazánkhoz.

Németország persze megkérte az árát a revíziós politika támogatásának. 

Ezt az árat a második világháború előestéjén és annak ideje alatt kellett megfizetni: része volt a magyar zsidóság tragikus jogfosztása és üldöztetése éppúgy, mint a második magyar hadsereg keleti frontra küldése és ottani pusztulása. Mint az 1933 és 1941 közötti budapesti amerikai követ, John Flournoy Montgomery forrásértékű könyvének (Magyarország, a vonakodó csatlós; 1947) címében is megállapította, az interbellikus Magyarország és annak államfője, Horthy Miklós „vonakodó csatlósa” volt Németországnak. Vagyis: az együttműködés előnyeit élvezni akarta, ugyanakkor nem szeretett volna teljes mértékben elköteleződni.

A második magyar hadsereg megsemmisülése után, Kállay Miklós kormányfősége idején, 1943-ban titkos tárgyalások folytak magyar és brit megbízottak között, amelyről természetesen a német titkosszolgálat is tudomást szerzett. Már ekkor fölmerült lehetőségként Magyarország megszállása, amelynek fontossága, sürgőssége az olasz kiugrás után csak tovább fokozódott, így Hitler elrendelte a megtervezését.

Magyarország német megszállásáról – amelyre két tervet is kidolgoztak – 1944 februárjára született meg a döntés a náci vezér fejében. Ezt február utolsó napjaiban személyesen közölte is Ion Antonescu román diktátorral és felvetette neki a Magyarország megszállásában való román részvétel lehetőségét. Antonescu ezt örömmel fogadta és rögtön támogatást is kért Hitlertől Románia Magyarországgal szembeni területi igényeinek (vagyis Erdély északi részének visszacsatolása) a teljesítésére. Részben ennek hatására Hitler végül úgy döntött, hogy román részvétel nélkül hajtja végre Magyarország megszállását.

1944. március 4-én Hitler jóváhagyta a Margarethe I hadműveleti terv módosított és végső változatát, amelynek főbb szempontjai a következők voltak. Magyarországon belül történjen a német felvonulás, és lehetőleg leplezzék a csapatmozdulatokat. A szárazföldi támadóegységeket ejtőernyős-, páncélos- és motorizált alakulatok mellett rendőri és légi megerősítéssel kell ellátni, valamint pontosan meghatározni a megszállás gazdasági és politikai céljait.

A katonai megszállás mellett fölmerült a német politikai vezetésben egy úgynevezett „evolúciós út” is, amelynek a lényege az volt, hogy a viszonylag szalonképes németbarát magyar politikai körök révén igyekezzenek átvenni a hatalmat, és próbálják a megszállást ennek a szolgálatába állítani. A tisztán katonai megszállás esetén ugyanis – vélték – azt kockáztatnák, hogy Horthy lemondana, az országban káosz alakulna ki, és a partizán jellegű katonai ellenállás veszélye is felmerülne. Míg az evolúciós megoldás esetén egy legalább részleges politikai támogatottságú németbarát kormánya lehetne az országnak, amelynek a tevékenysége természetesen segítené a német hadiérdekeket.

Hitler végül a katonai megszállás és az evolúciós út ötvözése mellett döntött. 1944. március 19-i hatállyal kinevezte Edmund Veesenmayert követté és magyarországi birodalmi megbízottá. Az erről szóló dokumentumban többek között a következőket olvashatjuk. 

A birodalom magyarországi érdekeit a jövőben a nagynémet birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottja fogja figyelemmel kísérni, aki egyben a követ címet viseli. A birodalom teljhatalmú megbízottja felelős a magyar politika minden fejleményéért, és utasításait a birodalmi külügyminisztertől kapja. Feladata elsősorban, hogy elősegítse olyan új magyar kormány megalakítását, amely eltökélete, hogy a háromhatalmi egyezményből folyó szövetségi hűségét lojálisan és a végső győzelemig megőrzi. Ezt a kormányt a birodalom teljhatalmú megbízottja lássa el iránymutató tanácsaival, és képviselje nála a birodalom összes érdekeit. […] Amíg német csapatok tartózkodnak Magyarországon, addig e csapatok parancsnoka gyakorolja Magyarországon a katonai felségjogokat.

1944. március 18-án reggel Horthy és kísérete megérkezett a Salzburg melletti Klessheimbe, ahol Hitler fogadta őket, és közölte a kormányzóval, hogy a náci német birodalom Magyarország kiugrási próbálkozásai és a nyugati szövetségesekkel folytatott fegyverszüneti, illetve béketapogatózásai miatt kényszerül az ország megszállására. Hitler azt javasolta, hogy Horthy Miklós maga kérje az ország német megszállását. Ezt Horthy nemcsak kereken elutasította, de cáfolni igyekezett azt is, hogy hazánk ki akarna ugrani a háborúból.  

A tárgyalások – amelyek kellemetlen légkörben zajlottak és feszült hangvételűek voltak, napközben többször is megszakadtak – este fél tízkor értek véget, amikor Horthy és a magyar delegáció különvonaton elhagyta Klessheimet. Nagyjából percre pontosan ekkor készült jelentések arról tájékoztatták Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert, hogy este kilenc órakor a német csapatok átlépték Magyarország határát, és a főváros felé tartanak. 1944. március 19-én reggel hat órakor Budapest lakói a német tankok dübörgésére ébredtek, délre már az összes repülőtér és főbb közlekedési csomópont, valamint a legfontosabb hírközlési központok is német ellenőrzés alá kerültek. Ellenállási akció nélkül, jó fél nap alatt került náci kézre Magyarország.

Ezzel párhuzamosan 1944. március 19-én kora reggel a Magyarországra érkező Gestapo-alakulatok megkezdték a letartóztatásokat, néhány nap alatt több ezer magyar közéleti szereplőt (ellenzékieket, legitimistákat, baloldaliakat, németelleneseket, angolbarátokat) hurcoltak el. Horthy német nyomásra Sztójay Döme egykori berlini követet nevezte ki miniszterelnökké. A megszállók az ország politikai és gazdasági életét is ellenőrzésük alá vonták, és Veesenmayer birodalmi megbízott vezetésével úgy határoztak, hogy a mezőgazdasági tartalékok jelentős részét elszállítják Németországba. Valamint: hogy mielőbb ötvenezer magyar munkást visznek oda, és a lőszer-, hadifelszerelés- és repülőgépgyártási programot is magyar erőforrásokból finanszírozzák. Az ellenzéki politikai pártokat és több tízezer kiadványt betiltottak. A kulturális élet korlátozását Kolosváry-Borcsa Mihály kormánybiztos irányította. Adolf Eichmann vezetésével ekkor indult meg a magyarországi zsidóság haláltáborokba deportálásának megszervezése és lebonyolítása is.

Magyarország német megszállásának szörnyű következménye volt, hogy az ország nem sokkal később hadszíntérré vált, és hogy magyar zsidók százezrei haltak meg. A magyar állam a német hadigazdaságnak, valamint katonai igényeknek és céloknak az alárendeltjévé és kiszolgálójává vált. Bár a német keleti front fokozatos összeomlásával és a szovjet csapatok romániai térnyerésével párhuzamosan a magyar vezetés bizonyos mozgástérhez jutott, az 1944. október közepi kiugrási kísérlet kudarcba fulladt, és Szálasi Ferenc nácibarát nyilaskeresztes diktatúrájába torkollott.  

Akkor az ország keleti részén azonban már a szovjet megszállók garázdálkodtak, a középső és nyugati területeken pedig a náci Németországot támogató, hazaáruló nyilasok voltak hatalmon. 1944 szeptembere és 1945 áprilisa között Magyarország megszállt országból megszállt országgá vált: a szélsőjobboldali náci és nyilas rémuralmat rövid idő alatt a szélsőbaloldali kommunista diktatúra váltotta föl. Ezzel hazánk sorsa évtizedekre megpecsételődött.

Borítókép: Hitler, Horthy és Martin Bormann (Fotó: Getty Images)