Hosszú idő eltelte után nagy interjút közöl keddi számában a Nemzeti Sport Egervári Sándorral. A Pintér Attilát megelőzően szövetségi kapitányként dolgozó labdarúgóedzőnek mai napig súlyos teher a vállán az amszterdami „nyócegy”, illetve a lélektelen bukaresti 3–0-s vereség. A lapnak is nehezen állt rá a beszélgetésre a jelenleg a pomázi futballért „tiszteletbeli elnökként” tevékenykedő extréner, aki hiszi, hogy még segítségére lehet a magyar labdarúgásnak.
– Az élvonalban eltöltött több mint négy évtized tapasztalatai letisztult értékrenddé váltak mára. Hatvannégy éves vagyok, azt gondolom, egy nagy kihívást még örömmel fogadnék – jelezte Egervári. Büszke arra, hogy kapitányi időszaka alatt a válogatott a FIFA-világranglista 27. és 35. helye között „pendlizett”, és a tétmérkőzések eredményei alapján a negyedikből a második kalapba verekedte magát a nemzeti együttes. – Az eredmények alapján az elmúlt huszonöt év legsikeresebb időszaka volt a magyar válogatott életében, még akkor is, ha a legvégén becsúszott az a két fájdalmas vereség – értékelte két kapitányi ciklusát Egervári Sándor.
Úgy látja, az ilyen kiugróan rossz eredmények után rendre „a fürdővízzel kiöntjük a gyereket is”, szerinte nagy baj, hogy nincs folyamatosság a magyar fociban, mindig mindent elölről kezdünk, ugyanakkor a megsemmisítő vereségekre mentségként felhozta, hogy sok volt a sérült és a klubjában nem játszó futballista az Egervári-keretben. A kifogások mellett muszáj megemlékeznünk róla, hogy az időszak két „bezzegmeccse” közül Törökország ellen Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland sem léphetett pályára, míg a svédverésen mellettük Szalai Ádám és Gera Zoltán sem állt rendelkezésre
A Dárdai Pál, Szabics Imre duó kinevezése nagyon meglepte, de örült neki: Dárdait annak idején a BL-szereplő Fradi elől orozták el a BVSC-hez, míg Szabicsot ő rehabilitálta a válogatottnál. Egervári a fiatal szakvezetők elismertségét azzal magyarázza, hogy „az a fajta rátermettség, amely Dárdai Pált és Szabics Imrét jellemzi, csaknem nyolcvan százalékban meghatározza a munka sikerességét”. Hozzáteszi: „Sok fontos dolgot meg lehet és meg kell tanulni, de tapasztalatot és a szavaidnak hitelt a közönség előtt nem kaphatsz valódi érzelmek nélkül.”
A válogatott jövőjéről úgy látja, akár még a csoport második helyére is esély lehet, de „nehogy túlzottan sokat várjanak tőlük is. A megfelelő feltételrendszer kialakítása után, minőségi edzők által normális körülmények között nevelt játékosoktól majd el lehet várni, hogy felvegyék a versenyt az európai elit csapataival, de ahhoz sok idő kell még a magyar futballban”.
