Bundázott az olaszok szövetségi kapitánya?

A szakvezetőn kívül még több ismert futballista is gyanúsított.

HZS
2015. 02. 09. 16:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakvezetőn kívül gyanúsított még több ismert futballista, így a korábbi válogatott Stefano Mauri, Giuseppe Signori és Cristiano Doni is. Az ügyben őket korábban – csakúgy, mint a szövetségi kapitányt – eltiltással büntették.

Conte a gyanú szerint 2011 májusában, még a Siena trénereként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni, két másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, ezzel pedig szabályszegést követett el.

Emiatt az olasz szövetség 2012 augusztusában tíz hónapra eltiltotta az akkor a Juventus vezetőedzőjeként dolgozó szakembert, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy hónapra csökkentette a büntetését. Conte, aki mindvégig tagadta, hogy bármi szabályelleneset tett volna, nyár óta irányítja az olasz válogatottat.

A londoni Birkbeck Egyetem által elvégzett felmérés szerint – melynek keretében mintegy 1500 első- és másodosztályú labdarúgót kérdeztek meg Angliában, Skóciában, Görögországban, Szlovéniában, Finnországban, Magyarországon és Romániában – a görögöknél a legkomolyabb probléma a fogadási csalás, amely azonban a bevont országok többségében fellelhető. A napvilágra került esetek számának növekedése ugyanakkor azt jelzi, az illetékesek igyekeznek kezelni a helyzetet. Erről bővebben itt olvashat.

Akár az olvasó is találkozhatott az elmúlt két évben, sőt biztos, hogy találkozott is Wilson Raj Perumallal, a szingapúri bandavezérrel, aki 2012 januárja óta két éven át Budapestről irányította fogadási csalásokra szakosodott bűnszervezetét. Hogy hol? A Művész Kávéházban, a Spoon étteremhajón, a Romkertben, a Morrison’s 2-ben, vagy éppen a Vörösmarty téren. A magyarországi bundabotrányról ide kattintva tudhat meg többet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.