Nincs Stevanovic-ügy

A Nemzeti Sport értesülései szerint marad a posztján a sportigazgató.

HZS
2015. 04. 30. 9:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap a Kisalföld.hu arról számolt be, hogy a Győri ETO FC sportigazgatója fojtogatta a technikai igazgató segítőjét, ezért Sasa Stevanovic távozik a klubtól. A Nemzeti Sport értesülése szerint a Stevanovicnak, Tokody Tibor segítőjével Gál Andrással volt konfliktusa. A sportlap információja alapján azonban a történtek másnapján mindenkét fél végzi a munkáját, és rendőrségi feljelentés se történt.

Mint ismert, kedd délben a klub alkalmazottaiból és néhány bejáratos vendégből álló csapat a stadion tornatermében lábteniszezett, amikor a terembe lépve Sasa Stevanovic felszólította a technikai igazgató segítőjét, hogy öt perc múlva legyen az irodájában. A segítő megjelent az irodában, ekkor a sportigazgató közölte vele, hogy a lábteniszezés miatt felmond neki. A segítő állítólag erre azt közölte, hogy Stevanovic nem a munkáltatója, és a felmondást nem fogadja el, majd elhagyta a szobát. A sportigazgató erre utánament, és a folyosón fojtogatni kezdte a férfit.

A Quaestor csődje óta a focisták nem kapnak fizetést, ez is közrejátszik abban, hogy nem szerepelnek fényesen a bajnokságban. Az Origo.hu kedden megírta, az MLSZ a kluboknak járó szponzorpénzből fizetné ki a Győr köztartozását, ami momentán 150 millió forint, de óráról órára növekszik. A Magyar Nemzet MLSZ-es forrásai szerint viszont a klubok előlegeznék meg ezt a fejenként durván tíz-tíz milliót – csupán hitelről lenne szó –, de csak abban az esetben, ha mind a tizenöt egyesületnél rábólintanak. Paradox módon egyetlen klub nem hajlandó beszállni a mentőakcióba, az, amelyet tavaly kormányzati huszárvágással mentettek meg a felszámolástól: az Újpest.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.