„Fantasztikus mérkőzés volt, ahol mindkét csapat mindent megtett a siker érdekében, történelmi estéje volt ez a klubnak – nyilatkozta a Juventus ellen 3–1-re megnyert mérkőzést követő sajtótájékoztatón a tréner. – Kiválóan kezdtünk, gyorsan vezetést szereztünk, és jól futballoztunk. Tudtuk, hogy a második félidőben a Juventus nagyobb nyomást gyakorol majd ránk, így is lett, de ezt követően sikerült felülkerekednünk, és rászolgáltunk a sikerre.”
A mérkőzés legjobbjának megválasztott Andrés Iniesta elmondta, a gyors vezetés után könnyedén eldönthették volna a találkozót, de nem tudtak élni a lehetőséggel, így rendkívül nehéz összecsapás lett belőle. Hozzátette, hat évvel ezelőtt úgy gondolták, szinte lehetetlen lesz újra triplázniuk, most mégis megtették, és szeretnék élvezni a pillanatot. A csapatkapitány leszögezte, bízik abban, hogy újabb és újabb trófeákat nyerhet még az együttessel.
A vesztes oldalon büszkeséggel nyilatkozott csapatáról Massimiliano Allegri. „A mérkőzés után köszönetet mondtam a játékosaimnak, fantasztikus szezonon vagyunk túl” – nyilatkozta, s hozzátette, hogy rendkívül büszke a csapatára, kiváló döntőt játszottak a Barcelonával. Elmondta, hogy a második gólt a találkozó azon szakaszában kapták, amikor úgy érezték, ők irányítják a mérkőzést. „Hibáztunk, ezt a fantasztikusan kontrázó támadókkal rendelkező Barcelona ki is használta” – jelentette ki a szakember.
„Képesek vagyunk még fejlődni, folyamatosan javítanunk kell a játékunkon, és arra kell törekednünk, hogy folyamatosan ott legyünk Európa nyolc legjobb csapata között. Persze az álmunk továbbra is a Bajnokok Ligája-győzelem, reméljük, egyszer sikerül” – mondta a Juventus vezetőedzője.
A mostani Barcelona a nyolcadik olyan csapat lett, amely triplázni tudott. Ez először az 1966–67-es idényben a skót Celtic Glasgow-nak sikerült, majd 1972-ben a Johan Cruyff vezette legendás Ajax vitte véghez ezt a bravúrt. Ezt követően 1988-ban a PSV Eindhoven, majd tizenegy évvel később – amikor már Bajnokok Ligájának hívták a sorozatot – a Manchester United triplázott. 2009-ben a katalánok, 2010-ben az Internazionale, 2013-ban pedig a Bayern München csatlakozott ehhez az illusztris társasághoz. Sikerével így a Barça lett az első olyan klub, amely kétszer is megcsinálta a triplázást.