Este vizsgázik a magyar labdarúgás – indul az El

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az 1. selejtezőkörben a Debrecen montenegrói, az MTK szerb ellenfelet fogad, a Fradi pedig Hollandiába látogat. Esélyek, nyilatkozatok.

2015. 07. 02. 9:00

Edzői pályafutásomban a Vojvodina elleni mérkőzés lesz az első alkalom, hogy szerb együttes ellen kell felkészítenem az aktuális csapatomat. A szerb futballt nem kell bemutatni: nemrég saját bőrünkön tapasztaltuk az U20-as világbajnokságon az agresszív támadójátékáról ismert stílust. Szerbia mostanában ifiszinten eredményesebb, a felnőtteknek egyelőre várniuk kell egy kiugró sikerre. Ennek ellenére pozitívan állunk a mérkőzéshez, a magyar futballt képviseljük a nemzetközi porondon. Mindent meg fogunk tenni, hogy eredményesek legyünk. Teljesen fölösleges továbbjutási esélyekről beszélni, mi arra koncentrálunk, hogy a saját játékunkkal legyünk eredményesek. Nagyon örülök, hogy a szerb–magyar határhoz közel játszunk, így több magyar néző is kilátogathat a mérkőzésre.

A Lokinak lehet egy fokkal könnyebb dolga. Bár a montenegrói vetélytárs csak 3 ponttal maradt le az aranyról, az UEFA-rangsorban (342.) jóval a Loki (206.) mögött lohol. Niksics városában nőtt fel a Debrecen korábbi BL-kapusa, Vukasin Polekszics, s hozzá hasonlóan az AS Romában sztárrá lett és a Juventusban is megfordult Mirko Vucsinics is. A klub amúgy az ország sztáregyesülete, az idén kis híján zsinórban a harmadik aranyát szerezte meg a pontvadászatban, csak hát az a fránya Rudar Nemzetközi színtéren harmatosnak kell titulálnunk teljesítményüket, mert bár 2003-ban két fordulót mentek az Intertotó-kupában, 2009-ben a Partizan Minszk gázolta el őket az Európa-liga nyitó fordulójában, a legutóbbi két BL-indulásuk alkalmával pedig egyaránt a moldovai Sheriff Tiraspol jelentette számukra a végállomást. A négy mérkőzésen 11 gólt kaptak, egyet rúgtak. Két szerb és egy japán légiósuk van, stadionjukban pedig aligha lehet pokoli hangulatot teremteni, 5200-an férnek el benne. Reméljük, ami a félelmetességet illeti, nem kell csalódniuk a debreceni labdarúgóknak, és készülhetnek a Skonto Riga (lett) – St. Patrick’s Athletic (ír) párharc győztese ellen. (Tippmix-oddsok: hazai 1.40, döntetlen 3.60, vendég 6.35)

Hogy legyen egy kis üröm az örömben: a DVSC csapata felkészülési találkozón otthon kapott ki a Ferencvárostól (0-2), majd a Mezőkövesd kapta el a Loki frakkját (2-3), igaz, ezen a mérkőzésen a debreceni „sztárok” nem szerepeltek.

A sorsolás után azonnal utánanéztem ellenfelünk múltjának és jelenének. A legfontosabb az, hogy erős csapatról van szó, amely alig maradt le a bajnoki címről. Az egyik játékosát, Goran Vujovicsot a magyar szurkolók is ismerhetik, mert korábban futballozott a Videotonban is. Most a Szutjeska legjobb labdarúgója, ő lett a montenegrói gólkirály huszonegy találattal, tagja az ország válogatottjának is. Mi nem sokat voltunk szabadságon, így a játékosaink nem eresztettek le. A keretünk magja lényegében megmaradt, és a Szutjeska elleni mérkőzéseken felkészülten léphetünk pályára.

És akkor a Fradi, amely a magyar csapatok közül egyedüliként idegenben kezd 20 órakor, Deventer helyett Emmenben, műfüvön (stadionrekonstrukció van). Biztató jel, hogy a holland élvonalból idén búcsúzott, világhíresen sportszerű kiscsapat rajta sincs az UEFA-klubranglistán, de nem árt résen lenni, ha a Transfermarkt keretértékelőjét nézzük: mindkét „Sas” játékosállományát 10-11 millió euróra értékeli a szakportál. Jó hír még, hogy kevesebb gólt rúgtak a bajnokságban, mint ahányon pályára léptek. Nemzetközi rutinjuk gyakorlatilag nincsen. Ha győz a Fradi Hollandiában, azért fél szemmel már készülhet a Balzan (máltai) – Zeljeznicar (bosnyák) háború győztese ellen. A zöld-fehérek egy debreceni 2-0-s győzelemmel hangoltak, az Eagles az ismeretlen Sallands Streekteam 8-0-s legyőzésével. Meglátjuk, ebből mi sül ki (Tippmix-oddsok: hazai 2.75, döntetlen 3.10, vendég 2.15.)

A Go Ahead Eagles tavaly az erős holland élvonalban játszott. Ebből a szempontból nem számít, hogy kiesett, biztos, hogy sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint tavaly volt az első körben. Annak azért örülünk, hogy nem kell sokat utaznunk. Remélem, hogy élvezni fogjuk a meccset. ( ) Igaz, hogy a tavasszal nagyon szépen meneteltünk a bajnokságban, azonban ez tavaly is igaz volt, mégis nagyon nehéz mérkőzéseket vívtunk a Sliema ellen az Európa-ligában. ( ) Tisztában vagyunk a Go Ahead Eagles képességeivel, hiszen egy edzőmérkőzésen a helyszínen is megnéztük őket, de emellett is több információt beszereztünk a csapatról. Ez fontos volt, hasznos benyomásokat szereztünk ellenfelünkről. Egyáltalán nem vesszük félvállról a találkozót, a Ferencváros senkit sem nézhet le, természetesen most sem tehetünk másként. Megtiszteltetés a számunkra, hogy a Go Ahead Eagles ellen nemzetközi mérkőzést játszhatunk, ahogy a hollandoknak, úgy nekünk is rendkívül fontos ez a találkozó. Kevés magyar játékos játszik Hollandiában, de tisztában vagyunk a holland foci erejével, stílusbeli sajátosságaival. Nem tartunk előrébb a felkészülésben a holland klubnál, ( ) ugyanakkor van elég labdarúgónk, úgy készülünk, ahogy bármelyik másik találkozóra. Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de mindent megteszünk a megfelelő eredmény elérésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.