Immár Telkiben készül a magyar labdarúgó-válogatott az év legfontosabb meccsére, a pénteki románok elleni Eb-selejtezőre. Ráadásul mindezt egy új szövetségi kapitány, a német Bernd Storck vezetésével, aki az elmúlt hetekben rájött arra, nem akármilyen találkozón debütálhat a magyar kispadon.
„Nagyon örülök, hogy végre elkezdtük a felkészülést, szerencsére nincsenek sérültjeink. Ma még külön csoportokban tréningeztünk, de kedden már együtt gyakorol a csapat. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon mennyire felfokozott várakozás előzi meg a románok elleni összecsapást, Telkin kívül mindenhol megállítottak és kérdezgettek, sok sikert kívántak. Most végre nyugodt környezetben vagyunk. A csapatomtól az utolsó leheletig való küzdelmet, megalkuvás nélküli harcot várok, míg a közönségtől türelmet és támogatást” – jelentette ki a német szakember, aki Dárdai Páltól vette át a nemzeti csapat irányítását.
A tréner a kerettel kapcsolatban megjegyezte, mind a 25 játékosnak ugyanolyan esélye van pályára lépni, elsősorban az elvégzett munka dönt majd a csapatba kerülésről. Abból sem csinált titkot, hogy beszélt Dárdaival, ám azt, hogy miről, már mélyen hallgatott.
Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint arra kell ügyelniük majd péntek este, hogy a közönség hangorkánjától nehogy megrészegüljenek, és túlpörögjék a meccset. „Hihetetlen érzés számunkra, hogy ekkora futball-láz van, biztosan fantasztikus hangulat lesz, mindenkiért küzdenünk kell majd” – mondta Dzsudzsák, aki biztos abban, hogy a válogatott legyőzi a románokat, és később kijut az Európa-bajnokságra.
A válogatott egyik legjobb formában lévő játékosa Nikolics Nemanja. A Videotontól távozott csatár szinte szárnyal új klubjában, a Legia Varsóban. A labdarúgó öröme akkor lesz teljes, ha a magyar válogatott legyőzi a románokat. Ennek érdekében akár a góllövésről is hajlandó lemondani. „Szerencsére a többi válogatott csatártársamnak is jól megy a játék. Hála Istennek, Németh Krisztián folyamatosan rugdossa a gólokat és gólpasszokat is ad.”