A katalánok az első félidőben Luis Suárez közeli fejesével szereztek vezetést, a hazaiak azonban Alessandro Florenzi csodálatos góljával egyenlítettek: a rómaiak támadója több mint 50 méterről emelt Marc-André ter Stegen hálójába.Lionel Messi, a Barcelona négyszeres aranylabdás támadója pályafutása 100. BL-mérkőzésén lépett pályára, de ezúttal csak kapufáig jutott a dél-amerikai sztár, aki Raúl rekordját megdöntve a legfiatalabb futballistaként – 28 évesen és 84 naposan – érte el ezt a jubileumot.A legutóbbi négy szezonban mindig legalább a négy közé jutó Bayern München az elmúlt hetekben bombaformában futballozó, a Bundesliga góllövőlistáján éllovas Thomas Müller duplájával, illetve Mario Götze találatával diadalmaskodott 3-0-ra az Olimbiakósz vendégeként: előbbi a klub történetének első futballistája, valamint az első német játékos lett a BL-ben, aki nyolc különböző szezonban is gólt szerzett a legrangosabb európai kupában.A játéknap meglepetését a Dinamo Zagreb okozta, a horvát együttes ugyanis 2-1-re legyőzte az Arsenalt. A londoniak kispadján ülő Arsene Wenger rekorder lett azzal, hogy 19. szezonjában irányítja csapatát a Bajnokok Ligájában. Érdekesség, hogy mivel kedden a Manchester United és a Manchester City is kikapott, a BL történetében először fordult elő, hogy az első fordulóban három angol csapat is vereséget szenvedett. Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:E csoport:Bayer Leverkusen (német) – BATE Boriszov (fehérorosz) 4-1 (1-1)gól: Mehmedi (4.), Hakan Calhanoglu (47., 76., a másodikat 11-esből), Hernández (59.), illetve Milunovic (13.) AS Roma (olasz) – FC Barcelona (spanyol) 1-1 (1-1)gól: Florenz (31.), illetve Suárez (21.) F csoport:Dinamo Zagreb (horvát) – Arsenal (angol) 2-1 (1-0)gól: Oxlade-Chamberlain (24., öngól), Fernandes (58.), illetve Walcott (79.)kiállítva: Giroud (Arsenal, 40.)Olimbiakósz (görög) – Bayern München (német) 0-3 (0-0)gól: Müller (52., 92., a másodikat 11-esből), Götze (89.) G csoport:Dinamo Kijev (ukrán) – FC Porto (portugál) 2-2 (1-1)gól: Guszev (20.), Bujalszkij (89.), illetve Aboubakar (23., 81.)Chelsea (angol) – Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 4-0 (2-0)gól: Willian (15.), Oscar (45+3.), Diego Costa (58.), Fábregas (78.) H csoport:Valencia (spanyol) – Zenit (orosz) 2-3 (0-2)gól: Joao Cancelo (55.), André Gomes (73.), illetve Hulk (9., 45.), Witsel (76.)Gent (belga) – Olympique Lyon 1-1 (0-0)gól: Milicevic (68.), illetve Jallet (58.)kiállítva: Dejaegere (Gent, 41.), Foket (Gent, 87.)
Csodagólt kapott és pontot vesztett a Barcelona
1-1-es döntetlent játszottak az AS Roma otthonában.
2015. 09. 16. 21:05
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!