Bárkiből lehet FIFA-elnök, nem?

Természetesen nem, de nem voltak mindig ilyen szigorúak a szabályok.

Viszontagságos időket él a FIFA mostanában, miután korrupciós botrányok rázták meg, lemondott Joseph „Sepp” Blatter elnök, akit aztán Michel Platinivel (az Európai Labdarúgó-szövetség [UEFA] elnökével) egyetemben felfüggesztettek. Most ideiglenes elnök irányítja a szövetséget Issa Hayatou személyében – aki maga is sáros lehet korrupciós ügyekben. Február 26-án pedig tisztújítás lesz a szervezetben.

Sepp Blatter székére a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejket, Jérôme Champagne korábbi FIFA főtitkárhelyettest, Ali bin al-Husszein jordán herceget, Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletembert, a trinidadi David Nakhidot és az UEFA olasz főtitkárát, Gianni Infantinót regisztrálták, miután az UEFA-elnök Platini nem indulhatott.

Amikor múlt hét pénteken az általam személyesen is ismert Champagne bejelentette indulását, elgondolkodtam: akár el is indulhatnék ellene, hogy ne csak egy európai jelölt legyen. (Akkor még Infantino jelöltségét nem jelentették be.) Rövid idő alatt összeírtam a legjobb, populista kampányszövegeket, amelyben demokratikusabb FIFA-t, átláthatóbb pénzügyeket és emberközelibb futballt vizionáltam.

Már az arculaton kezdtem agyalni, amikor eszembe jutott, hogy a jelöltség kritériumait is át kellene nézni, mielőtt elkezdem végrehajtani a nagy tervet. A 2015. áprilisi FIFA Alapszabályban (PDF) lefektetett elvek szerint csak az lehet a FIFA elnökjelöltje, aki öt tagszövetség ajánlását is csatolja pályázatához.

„Na, puff, máris lőttek az elnökjelöltségnek!”

– gondoltam, ám van tovább is: a dokumentum 22. oldalán az is áll, hogy a jelöltnek az elmúlt öt évből kettőt valamilyen futballszövetségben (országos, kontinentális vagy világszinten) kellett dolgoznia.

Ahogy olvasgattam, rátaláltam Grant Wahl történetére, aki azt állítja, egy FIFA-hivatalnok azt mondta neki, miatta változtatták meg a kandidálási kritériumokat. Tavaly júniusi cikkében azt írta, hogy 2011-ben bejelentette: elindul a szervezet elnökválasztásán mint a „nép jelöltje”. Ő is reformokat követelt, gólvonal-technológiát is vezetett volna, valamint a futballban is kiszivárogtatott volna mindenféle dokumentumot, ahogy a WikiLeaks tette a politikában.

Elmondása szerint olyan kampányt folytatott, mint az író Norman Mailer New York polgármesterségéért 1969-ben: félig komolyat, félig szatirikusat. Olvasóit megszavaztatta, természetesen az jött ki, hogy 95 százalékuk Wahlt támogatta Blatterrel és akkori kihívójával, Mohammed bin Hammammal szemben.

Az újságírónak minden joga megvolt arra, hogy bejelentse kandidálását az elnöki posztra, de hivatalos elnökjelöltté akkor válhatott, ha két hónappal a tisztújító küldöttgyűlést megelőzően legalább egy tagszövetség ajánlását bírja. (A szabályzatnak ezen pontja változott, ma már öt tagszövetség ajánlására van szükség.)

„Aki a gyanús sportvezetők közelébe kerül, jó viszonyt ápol velük, tisztséget vállal (például végrehajtó bizottsági tagságot) az általuk vezetett szövetségben, maga is gyanússá válik.” Földi Bence FIFA-ügyi véleménycikkét itt olvashatja.

Addigra a későbbi győztes Sepp Blattert a világ egyik legkorruptabb országa, a bukott államok közé sorolt Szomália labdarúgó-szövetsége ajánlotta az elnöki posztra, így Wahl a világ legkevésbé korrupt országainak támogatását szerette volna elnyerni. Ausztrália, Chile, a Dominikai Köztársaság, az Egyesült Államok, Izland, Izrael, Írország, Macedónia és Svédország egyaránt barátságosan viselkedett Wahllal, ám egyik ország tagszövetsége sem adott ajánlást. Az újságíró szerint azért, mert féltek a FIFA-tól.

Wahl állítását egy futballvezetővel való megbeszélésére alapozza, aki elárulta, hogy a jelölés annyira szimbolikus kiállás valaki mellett, hogy sokkal nagyobb eséllyel szavazna valaki az újságíróra, mintsem jelölné őt. Végül senkitől sem kapott ajánlást, így a szavazólapra nem kerülhetett fel, Bin Hammamot pedig korrupciós ügyekkel golyózta ki Blatter, aki egyedüli jelöltként elnök maradt. Wahl viszont örül, hogy megpróbálta, mert így az amúgy is elégedetlen futballszurkolók megbizonyosodhattak az elnökválasztási procedúra mikéntjéről. És arról, hogy kívülről jött ember még csak elnökjelöltté sem válhat a labdarúgás vezető szervénél.