Horváth Ferenc a Videoton új vezetőedzője

A 42 éves szakember a szezon végéig irányítja az együttest.

MNO
2015. 10. 06. 18:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napokban a Videoton labdarúgócsapata körül elindult pletykaáradatnak vetett véget a székesfehérvári klub. Bejelentették ugyanis, hogy a 2015–2016-os szezon végéig Horváth Ferenc irányítja a csapatot. 42 éves szakember a Szigetszentmiklósi TK kispadjáról érkezik klubhoz.

„Egy régi álmom teljesült azzal, hogy a Videoton FC vezetőedzője lettem. Sokat kaptam a klubtól játékosként, most szeretnék valamennyit visszaadni. A szerződésem 7 hónapra szól, ami egy speciális helyzet, én ebben, a jövő májusig tartó időszakban szeretném a legjobb tudásom szerint segíteni a klubot. A Vidi keretét nagyszerű játékosok alkotják, a feladat, hogy ebből a keretből minél ütőképesebb csapatot rakjunk össze, és az idény végére elérjük a klub által kitűzött célokat" – nyilatkozta az újdonsült edző a klub hivatalos honlapján.

A Videoton FC sportigazgatója, Kovács Zoltán emlékeztetett rá, hogy Horváth Ferenccel együtt játszottak Újpesten és a válogatottban is. „Remélem, az akkori időkhöz hasonlóan, a mostani együttműködésünk is sikeres lesz! Biztos vagyok abban, hogy a játékosok jól fogadják majd, partnerek lesznek a közös munkában, és vele el tudjuk érni a céljainkat. Ezúton is szeretném megköszönni Pető Tamásnak és stábjának azt az áldozatos és kemény munkát, amit az elmúlt hét hétben végzett” – nyilatkozta Kovács Zoltán.

Korábban portálunk is foglalkozott azzal, ami a Videoton csapatának háza táján történt. Felmerült ugyanis Pintér Attila neve is mint a csapat vezetőedzője, de a Ferencváros, a Győr és a válogatott korábbi mesterének kinevezését sem a szurkolók, sem a játékosok nem támogatták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.