Kirúgták Nikolicsék edzőjét

A klub elnöke nem látja kielégítőnek az edző és a játékosok együttműködését.

MTI
2015. 10. 05. 10:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Klubjának közleménye szerint az utolsó előtti helyezett Górnik Zabrze elleni (2-2), vasárnapi mérkőzés volt az utolsó alkalom, amikor a 46 éves edző irányította a varsói csapatot. A Legia mindkét gólját a magyar csatár szerezte, aki 12 találattal vezeti a góllövőlistát. Boguslaw Lesnodorski elnök az egyesület honlapján megköszönte Henning Berg eddigi munkáját, ám kifejtette, hogy már nem látja kielégítőnek az edző és a játékosok együttműködését, ezáltal a fejlődést, illetve a kitűzött célokat nem tartja megvalósíthatónak.

Berget 2013 decemberében nevezték ki a Legia vezetőedzőjévé, tavaly tavasszal a bajnokságban, idén pedig a Lengyel Kupában nyert aranyérmet a fővárosi csapattal, illetve kétszer is bejutott az Európa Liga csoportkörébe. Lesnodorski hangsúlyozta, hogy az elért eredmények miatt az elválásra a kölcsönös tisztelet jegyében került sor.
A norvég vezetőedző két segítőjének, valamint az erőnléti edzőnek is távoznia kellett a szakmai stábból. Berg utódjáról egyelőre nem adott tájékoztatást a varsói klub, ugyanakkor Sztanyiszlav Csercseszov, a Dinamo Moszkva – így Dzsudzsák Balázs – volt edzője vasárnap felbukkant a Legia létesítményeiben.

A varsói csapat három győzelemmel kezdte a bajnokságot, de az azóta lejátszott nyolc találkozó közül csak egyet tudott megnyerni, kettőt elvesztett, ötször pedig döntetlent játszott, így jelenleg a tabella negyedik helyén áll. Az Európa Liga csoportkörében két vereséggel rajtolt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.