Klopp csütörtökön Liverpoolba megy

A hírek szerint már csak a nevét kell odavésnie a szerződés aljára.

MTI
2015. 10. 07. 11:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit lapok szerdai híradása szerint a német tréner előrehaladott tárgyalásokat folytat a klubot irányító Fenway Sports Group elnökével, Mike Gordonnal, és azért repül Liverpoolba, hogy véglegesítsék a megállapodást.

A kispadra korábban ugyancsak esélyesnek tartott olasz Carlo Ancelotti londoni sajtótájékoztatóján közölte, egyelőre pihenni szeretne, így csak a következő szezonban vállal munkát.

A 48 éves Klopp – aki a hírek szerint hároméves szerződést kap – a vasárnap menesztett Brendan Rodgers helyét foglalhatja el a kispadon. A német szakember májusban távozott hét szezon után a Borussia Dortmundtól, amellyel két bajnoki címet nyert és 2013-ban bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A 42 éves északír Rodgers 2012-től irányította az FC Liverpoolt és tavaly bajnoki ezüstérmet szerzett a csapattal. A jelenlegi szezonban ugyanakkor az együttes nyolc forduló után 12 ponttal a tabella 10. helyén áll annak ellenére, hogy a nyáron 110 millió euróért érkeztek új játékosok. Az Európa-liga csoportkörében a liverpooliak eddigi két mérkőzésükön két pontot gyűjtöttek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.