A spanyol El Mundo Deportivo című lap (amely az ország egyik legnevesebb újságja) pénteki számából kiderül, hogy a Real Madridot és az FC Barcelonát egyaránt hét játékos képviseli a listán. Természetesen köztük van Cristiano Ronaldo és Lionel Messi, akik az elmúlt hét évben egymás között „osztoztak” a díjon: a katalánok argentin játékosa négyszer győzött, de a legutóbbi két alkalommal – és 2008-ban – a portugál nyert.A német Bundesliga hét játékossal képviselteti magát, ebből hatan (Manuel Neuer, Thomas Müller, Robert Lewandowski, David Alaba, Arjen Robben és Arturo Vidal) a Bayern München labdarúgói, Eduardo Vargas pedig a Hoffenheimet erősíti. A világbajnok német válogatott tagjai közül csak hárman (Müller és Neuer mellett Toni Kroos) kerültek az 59 jelölt közé. A listát előbb 23 fősre szűkítik, majd december elejére már csak három játékos marad versenyben a díjért, az eredményhirdetésre és a FIFA-Aranylabda ünnepélyes átadására pedig 2016. január 11-én kerül sor Zürichben.Az 59 jelölt között több érdekességre is bukkanhatunk. Nem találjuk a listán például a Juventusszal olasz bajnoki és kupagyőzelmet ünneplő Gianluigi Buffont, aki tavaly BL-döntőt is játszott. De találunk angol harmadosztályú játékost is a nevek között. A FIFA decemberben 23 fősre szűkíti a listát, s a január 11-i zürichi gálán a legtöbb három szavazatot kapó játékos közül kerül ki az idei aranylabdás.Itt a jelöltek teljes listája:Arsenal: David Ospina (kolumbiai), Alexis Sánchez (chilei) Atlético Madrid: Antoine Griezmann (francia), Jackson Martínez (kolumbiai) FC Barcelona: Claudio Bravo (chilei), Andrés Iniesta (spanyol) Javier Mascherano (argentin), Lionel Messi (argentin), Neymar (brazil), Ivan Rakitic (horvát), Luis Suárez (uruguayi) Bayern München: David Alaba (osztrák), Robert Lewandowski (lengyel), Thomas Müller (német), Manuel Neuer (német), Arjen Robben (holland), Arturo Vidal (chilei) Boca Juniors: Carlos Tévez (argentin) Bournemouth: Christian Atsu (ghánai) Chelsea: Diego Costa (spanyol), Thibaut Courtois (belga), Eden Hazard (belga), Willian (brazil) Flamengo: Paolo Guerrero (perui) Hoffenheim: Eduardo Vargas (chilei) Internazionale: Gary Medel (chilei) Juventus: Giorgio Chiellini (olasz), Álvaro Morata (spanyol), Paul Pogba (francia) Manchester City: Sergio Agüero (argentin), Wilfried Bony (elefántcsontparti), Yaya Touré (elefántcsontparti), Nicolás Otamendi (argentin), Kevin De Bruyne (belga) Manchester United: David de Gea (spanyol), Wayne Rooney (angol), Memphis Depay (holland) New York City: Andrea Pirlo (olasz) Leicester City: Okazaki Sindzsi (japán) Liverpool: Philippe Coutinho (brazil) Los Angeles Galaxy: Giovani dos Santos (mexikói) AC Milan: Carlos Bacca (kolumbiai) Olympique Lyon: Alexandre Lacazette (francia) Paris Saint-Germain: Edinson Cavani (uruguayi), Zlatan Ibrahimovic (svéd), Javier Pastore (argentin) PSV: Andrés Guardado (mexikói) Real Madrid: Gareth Bale (walesi), Karim Benzema (francia), Toni Kroos (német), Luka Modric (horvát), Sergio Ramos (spanyol), James Rodríguez (kolumbiai), Cristiano Ronaldo (portugál) River Plate: Carlos Sánchez (uruguayi) Swansea: André Ayew (ghánai) Swindon Town: Massimo Luongo (ausztrál) Tottenham: Harry Kane (angol), Szon Hung Min (dél-koreai)
Meglepő nevek az Aranylabdára esélyesek listáján
A Real Madridot és az FC Barcelonát egyaránt hét játékos képviseli.
2015. 10. 02. 14:50
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!