A hazai pályán játszó franciák Olivier Giroud és Andre-Pierre Gignac találatával győztek a szintén Eb-résztvevő vendégeik ellen, ezzel nagyon hosszú sorozatot szakítottak meg, ugyanis legutóbb 2001 februárjában tudtak odahaza nyerni Németországgal szemben.
A meccs idején a francia fővárosbn – a stadion környékén is – több lövöldözés és robbanás volt, több halálos áldozattal. Francois Hollande elnököt evakuálták a labdarúgó-mérkőzésről, és a belügyminisztériumba indult válságtanácskozásra. A meccset nem fújták le idő előtt, az normálisan lezajlott.
Az ugyancsak Eb-résztvevő csapatok közül Csehország magabiztos sikert aratott Szerbia felett a két válogatott történetének első egymással szembeni találkozóján. A belgák 1999 után ismét legyőzték az olaszokat, Wales viszont ezúttal sem tudta megszakítani rossz szériáját az Európa-bajnokságról lemaradó hollandokkal szemben: ahogyan eddig minden alkalommal, úgy most is vereséget szenvedett.
Izland egy év – 2014. november 16. – után kapott ki ismét, ezúttal az Európa-bajnokságra szintén kijutott lengyeleknél. A kontinenstornát címvédőként váró Spanyolország megszakítás nélkül hetedik meccsén győzött, a vendég Anglia – amely egyedüliként végzett százszázalékos mutatóval a selejtezősorozatban – 15 veretlen meccs után kapott ki.
Rosszul sikerült az új szövetségi kapitány, a német Michael Skibbe bemutatkozása a tavalyi, brazíliai világbajnokságon nyolcaddöntős, de a magyarok Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában utolsó helyen végző görög válogatott kispadján, hiszen csapata 1-0-ra kikapott Luxemburgban.
A magyar csapattal azonos csoportban szerepelt, és onnan első helyezettként továbbjutott Észak-Írország immár nyolc meccs óta veretlen, pénteken legyőzött ellenfele, Lettország viszont 12 találkozó óta nyeretlen.
Eredmények:
Csehország–Szerbia 4-1 (1-0)
Belgium–Olaszország 3-1 (1-1)
Észak-Írország – Lettország 1-0 (0-0)
Lengyelország–Izland 4-2 (0-1)
Spanyolország–Anglia 2-0 (0-0)
Szlovákia–Svájc 3-2 (1-0)
Wales–Hollandia 2-3 (1-1)
Franciaország–Németország 2-0 (0-0)
Luxemburg–Görögország 1-0 (0-0)
korábban:
Katar–Törökország 1-2 (0-0)
Koszovó–Albánia 2-2 (0-0)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!