Így működik a magyar fejlesztésű sporisegítő

A leselőrejelző rendszer forradalmasíthatja a játékvezetői munkát a labdarúgásban.

MTI
2015. 12. 16. 19:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyéves fejlesztőmunka eredményeként, 383,62 millió forint európai uniós támogatással készült el az a magyar-svéd együttműködéssel kifejlesztett leselőrejelző rendszer, amely a későbbiekben segítheti a futballbírók döntéseit.

A Workforms Kft. hétfői közleménye szerint az új technológia

„megbízhatóan képes mérni és előrejelezni a leshelyzeteket valós időben, ezzel elősegítve a játékvezetőket a helyes döntés meghozatalában”.

A tesztelés várhatóan 2016 februárjában kezdődik egy nyugat-európai stadionban.

„Az Offside Call Technology elnevezésű technológia forradalmi változást kíván előidézni a futballban”

– olvasható a közleményben, amelyből kiderül az is, hogy a rendszer a leshelyzetek 95 százalékát képes helyesen megítélni, és az eredményeket továbbítani tudja a játékvezetőkhöz.

A fejlesztők reményei szerint két-három éven belül módosítják a sportág szabályait úgy, hogy az OCT rendszer segíteni tudja a játékvezetők munkáját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.