Továbbra sem fogadják el Van Gaal lemondását?

Lapértesülések szerint Ed Woodward vezérigazgató nem akar a szezon közepén változtatni.

MTI
2016. 01. 26. 10:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szigetországi média beszámolója szerint ugyanakkor Ed Woodward, a klub vezérigazgatója egyelőre nem fogadta el a hétvégén kifütyült holland szakember döntését, ugyanis nem akar a szezon közepén változtatni. Van Gaal nemrég hazautazott Hollandiába lánya születésnapjára, de amikor kedden visszatér Manchesterbe, folytatódnak a tárgyalások az ügyében.

Bennfentesek szerint Van Gaalnak legkésőbb az idény végén mennie kell, utódja pedig Jose Mourinho, Josep Guardiola vagy a klublegenda Ryan Giggs lehet.

Hivatalosan ugyan nem reagált a hírekre a manchesteri egyesület, de egy klubhoz közel álló személy a Reuters hírügynökségnek cáfolta a vezetőedző lemondásáról szóló információkat.

A 64 éves tréner 2014 márciusában a sokat kritizált David Moyestől vette át a Vörös Ördögök irányítását, de az ő vezetésével sem támadt fel igazán az együttes. Van Gaal ráadásul elképesztő összegeket költhetett játékosokra, de igazolásai egyelőre nem váltak be.

A Manchester United a mostani idény eddigi 23 fordulója alatt tíz győzelmet gyűjtött hét döntetlen és hat vereség mellett, ráadásul mindössze 28 gólt szerzett, e tekintetben pedig az egyik leggyengébb a Premier League-ben. Jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.